Koncerthelyszín

Zúzda Rock Kert

Budapest, XI. kerület, Fehérvári út 87.

Zúzda Rock Kert
Budapest, XI. kerület, Fehérvári út 87.

Alapötlet:

A szórakozóhely létrehozásának tervét az a piaci lehetőség hívta életre, ami a mai Budapesten a rock-témájú szórakozóhelyek körében egyértelműen fellelhető. Látható, hogy a piacon különböző okokból komoly hiányosságokkal küzdő, állandó közönséggel alig bíró próbálkozások mellé kívánkozik egy olyan szórakozóhely, ahol a fiatalok a hét bármely napján, számukra otthonos és hiteles környezetben táncolhatnak, szórakozhatnak, ismerkedhetnek, beszélgethetnek, akár hajnalig tartó rockzenei aláfestéssel, melyet nem vétóz meg a lakóközösség, és amelyért nem kell egy-másfél órát utazniuk lakhelyüktől. Nem utolsó sorban, egy olyan helyre van igény, ahol a fogyasztás a fiatalok (18-25 éves közönség) pénztárcájához mért áron is lehetséges, ráadásul úgy, hogy jelentős szabadtéri területek is rendelkezésre áll a szórakozáshoz.

Adottságok:

A Zúzda egy, a fiatal Rockzene-rajongóknak kialakított, speciális igényeket kielégítő legalább 280 fő befogadó képességű koncertekre tervezett szórakozóhely, ezen kívül további 200 fő kerthelyiségben történő szórakozását garantálja tavasztól őszig, így telt ház esetén közel 500 fővel üzemel. A szórakozóhely méretei: Földszint: 200 nm, pince: 200 nm, terasz: 100 nm, kerthelyiség: 200 nm. A hely befogadóképességét tekintve a kis-és közepes zenekarok fellépését engedi meg (mainstream koncertek szervezése nem célunk). A klub fizikai adottságai lehetővé teszik, hogy a sörözni, beszélgetni vágyó fiatalok elkülönüljenek a hangos zenétől, míg a táncparketten hajnalig is szólhatnak a rock-„slágerek”, vagy éppen a rock-karaoke. A labirintus-szerű alsó szint hangulatában és arculatában is remekül illeszkedik a közönség elvárásaihoz, barlangszerű, sötét, sejtelmes kialakításával, intim kis szobáival, és 300 nm-es kerthelyiségével, teraszával. A hely a szórakozni vágyó rockerek igazi kedvence lehet, és nagyon hamar a magukénak érezhetik, törzshelyükké alakíthatják ezt a hiánypótló klubot.

Környezet:

A hely tömegközlekedéssel és autóval is jól megközelíthető, frekventált, fiatalok és diákok által sűrűn lakott, kollégiumoktól, iskoláktól könnyen elérhető helyen, a Fehérvári út 87 szám alatt található. A közelben található az Európai Üzleti Polytechnikum és Kollégium, a SZÁMALK, a Gábor Dénes Főiskola, de nincs messze a Műszaki Egyetem, vagy éppen az ELTE IK campusa sem.

Programtervek:

Nem egy egyszerű koncerthelyszínről lesz szó, hanem egy folyamatos programot kínáló emberközeli szórakozóhelyről! Amellett, hogy a tánctérhez hatalmas kerthelyiség és elegendő pult csatlakozik, a klub alatt katakombára hasonlító kis helységekből álló alagsor található, ahova nyugodt beszélgetésekre is el lehet vonulni! Egyes szórakozóhelyeken megszokottól eltérően itt nem lesz horribilis árakról szó. Elég legyen annyi, hogy egy korsó sört akár már 190 Ft-ért is megvehetnek! De lesz olcsó „ház pálinkája”, pizzaszelet és sok más finomság. Hétköznap e mellé ingyenes programokkal várjuk látogatóinkat! Szerdánként rock, metal karaoke lesz rendszeresítve [i:66666666]Shady[/i:66666666] vezényletével, csütörtökönként az Underground Csütörtök keretében kevésbé ismert bandáké a terep. Pénteken legtöbbször minimáláras tematikus bulikkal jelentkezünk, ahol egyszer a punkkal, egyszer a metal-lal, egyszer a blues-zal, vagy mondjuk a tribute zenekarokkal találkozhat a szórakoznia vágyó fiatal. Szombatonként egy-egy nagyobb zenekar lép fel, de természetesen több fesztivál jellegű esten is részt vehet a közönség. Mindez megfizethető áron. A koncertek után nem kell majd hazarohanni, hiszen a kifejezetten olcsó árak mellett rockdiszkóban bulizhatnak hajnalig!

sajto@zuzdarockkert.hu

Zúzda Rock Kert

1119 Budapest, Fehérvári út 87.
[url:66666666]http://www.facebook.com/ZuzdaRockkert[/url:66666666]
[url:66666666]http://www.zuzdarockkert.hu[/url:66666666]
koncertszervezes@zuzdarockkert.hu

Jövőbeli események

  • Nincs esemény ezen a helyszínen