Lou Siffer And The Howling Demons
Too Old To Die Young (2021)

Mindannyian jól tudjuk, hogy az északi csapatok (The Hellacopters, Turbonegro, Entombed) érzik csak igazán a mocskos rock ‘n’ rollt. Gondolok itt arra a muzsikára, aminek gyökerei valahová a ’70-es évek végére, illetve Lemmy és kis csapata, a Motörhead-hez vezethetők vissza. Lou Siffer és bandája esetében tehát pörgős, gyorsan lezavart, sörszagú punkos tombolásról van szó, de nem a legprimitívebb, legtaplóbb fajtából, viszont kétségtelenül pofonegyszerű, amit Lou Siffer And The Howling Demons társaságában elővezet.

És, hogy mit is érdemes tudni erről az idehaza szinte névtelen csapatról? 2008-ban alakultak és bizony nem éppen az aktív bandák közzé sorolhatjuk őket. Tavaly októberben megjelent szóban forgó Too Old To Die Young a harmadik a sorban. A csapat sorait a basszusgitáros Lou mellett Kahn Ibbal néven anyakönyvezett gitáros, K. Oz vokalista és Zack Rilegious ütős alkotja. Saját műfajukat  punk/metalként jellemzik és legfőbb hatásaiknak a már emlegetett Lemmy vezette ikonikus anyaszomorító banda mellett maguk is az Entombed-et (borítékolhatóan nem a Left Hand Path és a Clandestine lemezekre gondoltak…) és a Turbonegrót tartják. Én még ide sorolnám az AC/DC-t is, illetve az olyan, néhány generációval fiatalabb buli banditákat, mint a Nashville Pussy, vagy a Fireball Ministry.

Ahogy a borító is mutaja western csizma, motorok, némi alkoholgőz, egy Molotov-koktél és már indulhat is a móka. Az uppsalai motoros horda a rendelkezésre álló szűk negyven percben csuklóból reszeli el a nótákat. Olyan dalikban, mint a nyitó The Worm, a klippes Amplifire, vagy a Night Of The Damned csípőből nyomják a laza punk n roll riffeket, amiket akár a Misfits is megirigyelhetne. De vannak itt frankó mocskos rock témák is, mint a The Last Word, vagy a címadó Too Old To Die Young és a Final Nail In The Coffin, amik egy csipetnyi Circus Of Power és Volbeat érzetet hoznak. Igaz akkora dallamérzék ugyan nem szorult beléjük, mint  pl. a The Wildhearts-ba, de a pár stíluson belüli elkalandozástól eltekintve hellyel-közzel végig fent tudják tartani az ember figyelmét.

Persze mondhatjuk, hogy ezerszer hallottunk már ilyesféle muzsikát, és gyaníthatóan a jövőben is számtalanszor bele fogunk futni valami hasonlóba, vagy akár épp ugyanilyenbe. Da felpattintunk rá pár sört, néhány doboz leöblítése után maga a mámor hozza a hangulatot. Egy ilyen bandától és ettől a műfajtól másra nem is igen számíthatnánk.

Frog Leap
május 29.
Ritual Howls
május 29.