Maahes

Reincarnation (2020)

Az ősi dolgokban, mítoszokban és legendákban hatalmas erők lakoznak, amit rendszeresen szeretnek kihasználni a bandák. Már maga a valóság, egy letűnt kultúra, civilizáció, nemzet is rengeteg misztikumot hordoz magában, ha ehhez hozzáadunk egy csipetnyi sötétséget, már kész is a tökéletes recept egy hangulatos lemezhez. Jómagam is kedvelem például az ókori Egyiptomról szóló érdekességeket, hiszen egy mára elveszett életformát próbálnak a régészek és történészek összerakni az apró mozaikdarabkákból, de az igazság az, hogy sosem tudhatjuk már meg, milyen lehetett abban a korban élni. Ezzel a témakörrel alapozta meg hírnevét (persze a hangszers játékról se feledkezzünk meg) a Nile, akik szerintem a legismertebb egyiptológusok gitárral a kézben, de rajtuk kívül is akadnak még számottevő versenyzők.

Ilyen például a nemrég debütált Maahes nevű formáció, akik alaposan rákészültek erre a pillanatra. Korongjuk öt évnyi formálódás és dalszerzés eredményeként kerül terítékre a hallgatóság előtt, sok kétséget pedig nem is hagynak bennünk tehetségüket illetően. Ugyan a játék neve ezúttal nem technikás, brutális death metal, hanem black metal, de változatosságban szerintem így sem lesz hiányunk. Ez leginkább azért van, mert a zenekar meghatározása adott, de nagyon messze vagyunk a valóságtól, ha a Reincarnationt valamiféle skandináv gyökerű fekete fémként könyveljük el. A szerénynek mondható 36 perces játékidő alatt ugyanis rengeteg stílussal, hatással találkozhatunk. A black/death házasság alapvető, de míg az egyik tételben úgy aprítanak, mint a hentes Bözsi néni a darált húst munkaideje lejárta előtt pár perccel, addig kicsivel később már hangulatteremtő billentyűkkel és könnyed középtempókkal, keleties dallamokkal találjuk szemben magunkat. A háttérben ráadásul valami régi sulis thrash gépezet is munkálkodik… Egyedül talán a záró tételben érezhetünk hidegebb áramlatokat, mivel itt akad egy kis Dissection áthallás.

Kísérteties, furcsa ritmusok, hatalmas robbanások tarkítják a lemezt, ami nem is meglepő, hiszen maguk az egyiptomi istenek játszották fel, legalábbis a művésznevek alapján.

Abszolút kedvenc a lemezről…

Az azonnal ható, kegyetlenül megdörrenő, kígyó módjára tekergő gitárokért Thot és Seth a felelősek, mígy a dobok mögé az alvilág ura, Anubisz ült. A basszusgitár mellett a dühös károgás és hörgés Horus feladata, míg a ritkán teret nyerő, de végig a háttérben úszó billentyűért Osiris vonható felelősségre. Természetesen a zenekar neve sem kerülhet távol ezek után az ősi mitológiától: Maahes egy oroszlán fejű istenség régi elnevezése, akinek a háború volt a kedvenc tevékenysége.

Alboîn, aki dolgozott már Falkenbach, Naxen és Troll kiadványokon is, nagyszerű munkát végzett hangzás területén. Mindig az kerül előtérbe, ami épp főszerepet játszik, legyen szó egy gitárszólóról vagy esetleg zongoratémáról. Sajnos ugyanezt nem tudom elmondani Caio Caldas borítójáról, aki ettől függetlenül már számtalan szép kiadvánnyal örvendeztette meg a metal világot. Ez a random elemekből összeollózott egyiptomi téma nem igazán adja át azt az hangulatot, amit az album képes megjeleníteni, sőt, kifejezetten olcsónak és hatásvadásznak tűnik.

A lemezt teljes egészében meghallgathatjátok a csapat bandcamp oldalán.

február 06.,
február 24.,
március 11.,