Malignant Altar
Realms Of Exquisite Morbidity (2021)

Év vége felé kopogtatott be nálam a texasi Malignant Altar bemutatkozó lemeze, melyen az egyik kedvenc műfajomat, az úgynevezett “kripta” szagú death metalt űzi néhány igen tehetséges zenész, akik többek között a Necrofier, Oceans Of Slumber, Church of Disgust nevű bandákat is alkotják. Van itt mindenféle műfaji kapcsolat a black metaltól a progresszív rockig. A 2018 óta létező formáció ennek megfelelően alaposan rákészülhetett erre az anyagra, mert semmit sem bíztak a véletlenre. Rövid, de mindenképp hatásos dalcsokrot pakoltak össze, ami minimum hat láb mélyről szólva döngöl minket is hasonlóan a föld alá. Különösebb egyéniséggel, egyediséggel egyetlen bíróságon sem vádolhatjuk meg a zenekart, de a sablonok okos felhasználásával minőségi módon önti a fülünkbe ólom súlyú témáikat és a túlvilági hangulatot. Régi kedvenceket figyelembe véve eszünkbe juthat a korai Asphyx, Incantation, Deicide, Morbid Angel, az elmúlt időszak kiadványait tekintve pedig a Cadaveric Fumes, Frozen Soul, Sanguisugabogg, Fluids, Cerebral Rot, Devoid Of Thought tekinthető mércének és iránymutatónak.

Az összesen 34 perces anyag nagyon erős nyitást produkál a Channeling Impure Apparations segítségével. Baljóslatú harangok zúgnak fel egy földalatti üregben, melyek úgy hangzanak, mintha valami nagyon gonosz közeledtét hirdetnék ki az ítéletre váróknak. Könnyen emészthető, húsos riffek zúdulnak ránk jellemzően agresszív hatású középtempók közepette, melybe azért néhány robbanást is becsempésztek a zenészek. Már itt érdemes kiemelni a dobos, Dobber Beverly teljesítményét, akinek ízes játéka új szintre képes emelni az itt-ott ismerős cammogásokat és viharos kitöréseket. Az összképet Wilson P. gyomorból érkező, itt-ott ismétlődő és kántálható hörgése koronázza meg. Hangszeres teljesítménybe, vokálba tehát nehéz lenne belekötni. A dalszerzés változatossága már más kérdés, hiszen a túlvilági szörnyeket ránk szabadító kezdés után egy közel hasonló tételt kapunk Usurping The Pantheon Crown címmel. A dal javára írható ugyanakkor, hogy ez még komplexebb, jobb is, mint az elődje és a kedvencemmé is vált. Nyugtalnaító, kavargó riffek és sok tempóváltás jellemző erre a folytogató szerzeményre.

Valamivel lassabb témákkal támad a Belial Rebirth, ahol szintén a már felhasznált elemeket hallhatjuk újra, némileg átvariálva, de még mindig hatásosan. Itt akasztja meg a lemez sodrását a címadó ambient tétel, a Realms Of Exquisite Morbidity, amire különösebb szüksége nem lett volna a teljes korongnak. Szerencsére rövid közjátékról van szó és utána teljes erővel tér vissza a csapat a pusztításhoz: disszonáns hangokkal, érdekes dobokkal szórakoztat a Ceremonial Decapitator. Mindenképp a következő csúcspontnak nevezném ezt a tételt, ami után már csak a Rite Of Krasue hagyományosabb, átlagosabb zúzdjája zájra a produkciót.

Nem fog csalódást okozni tehát a régi suli kedvelőinek ez a lemez sem, érdemes belevágni az ismerkedésbe. Mutatós borítója, bizalomgerjesztő logója miatt szép darab lehet egy gyilkos gyűjteményben, ugyanakkor instant szórakozáson túl többet nem szabad elvárnunk tőle. Az albumot meghallgathatjátok a kiadó bandcamp oldalának segítségével is.

Frog Leap
május 29.
Ritual Howls
május 29.