Malokarpatan
Krupinské Ohne (2020)

A pozsonyi Malokarpatan lemezét kiváltképp vártam.  Bár a 2015-ös debüt rendkívül nyers hangzása a mai napig megvisel, már annak a lemeznek is voltak erényei. Aztán nem is olyan sokára érkezett a második album, mely már teljesen levett a lábamról. A Nordkarpatenland egy sokkal érettebb csapatot mutatott, akik zseniálisan keverték az egyéb hatásaikat a black metallal. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a dolgot, a 2017-ben megjelent album egy tökéletes black/heavy lemez volt. Úgy sikerült a csapatnak megőrizni a black metal pőre zabolátlanságát, vadságát, hogy közben a rendkívül fogós gitárdallamokról sem feledkeztek meg.

A csapat az utolsó teljes lemeze óta sem pihent, mivel 2018-ban két kiadvánnyal is megörvendeztették a nagyérdeműt. A Cesta Podzemnými Sálami Kovovlada EP és a finn Demon’s Gate-el közös split következett, melyek bár nem voltak rosszak, a Nordkarpatenland szintjét nem érték el. Ilyen előzmények fényében érkeztünk el a jelenbe, ahol is Krupinské ohne címmel március végén megjelent a csapat legújabb kiadványa.

Az első észrevétel (ha pontos akarok lenni, akkor a második, mivel az első nagyon tetszetős borító volt) akkor ért, amikor még bele sem hallgattam a lemezbe. Öt szerzemény, közel ötven percben. Bár az előző kiadványon sem voltak kimondottan rövid dalok, itt a legkurtább nóta is majdnem hét perces és két nóta is több mint tíz perces.

A számok hossza már előrevetítette, a lemez első hallgatása során vált nyilvánvalóvá, hogy a csapat nem akarta elkészíteni a Nordkarpatenland kettőt. A lemez kezdőhangjai során máris úgy érzi az ember, hogy valami régi filmbe csöppent (ez talán nem is áll távol a valóságtól, mivel a filmzenés elemek többször előkerülnek a lemezen). Aztán a rövid felvezetés után megkezdődik a zene katarzis, mely a teljes lemezen kitart. Bár alapvetőn az új lemezen is megállja a helyét black/heavy egyveleg, dőreség lenne elintézni ennyivel a lemezt. A két alap hatás mellett, annyi színesítő elem (különleges hangszerek, akusztikus részek, ambient betétek stb.) található a lemezen, mely egy tucat zenekar számára is elegendő muníció lenne. Az összkép ennek ellenére letisztult. Mindennek helye és szerepe van a lemezen.

Azt kell, hogy mondjam a lemezen minden nóta egyformán erős, mégis a nyitó szám lett először kedvenc. Az akusztikus részei akár a Bathory két részes csodáján (Nordland I-II.) is szerepelhettek volna.  A szintén filmzenei betéttel induló Ze semena viselcuov čarovný koren povstáva ugyan csak remekbeszabott. A Motörhead-es kezdés valami zseni. Itt egyből „fülbe-tűnő”, hogy az amúgy egész lemezen jellemző kiváltképp nyers gitárhangzás mennyit hozzáad a hangulathoz. A pőre kezdés után ez a nóta is olyan színes díszítéseket kap az ihletett zenészektől, hogy az ember nem győzi hallgatni. Hatalmas kedvenc még nálam a záró tétel, mely szintén felvonultatja a csapat összes erényét.

Nem tudom merre vezet a csapat útja, de abban biztos vagyok, hogy én követem őket.

Life of Agony, Pentagram
augusztus 09.
Ecdysis Summer Tour
augusztus 16.