Marcello’s Mystical Mind – „Zenénk érzelmi asszociációk láncolata, ami többféle zenei hangulaton utaztat végig.”

A progresszív rockban utazó hazai Marcello’s Mystical Mind (MMM) az év elején jelentette meg akusztikus lemezét The Dissection of the Mind: Songs from the Inside címmel, melyen korábbi szerzeményeik lecsupaszított újraértelmezései hallhatók. Ennek apropóján tettem föl pár kérdést a csapat frontemberének, Török Viktornak.

Mivel ez az első interjú Veletek a Fémforgácson, kérlek, mutasd be a zenekart, mesélj kicsit a kezdetekről, illetve foglald össze röviden az MMM eddigi pályafutását (kiadványok, fontosabb koncertek, versenyek, stb.)!

Az a furcsa vágy hozott össze minket több mint tíz évvel ezelőtt, hogy olyan zenét játsszunk, amit általában nem szokás itthon. Peter Gabriel, Genesis, Toto, Dave Matthews, Bruce Hornsby, Glenn Hughes, Extreme – ilyesmik voltak az első repertoárban, azóta pedig három kislemezt és egy nagylemezt adtunk ki saját szerzeményekkel (2012 Brainforest, 2014 Changing Moods, 2017 Vortex of Nonsense, 2020 The Dissection of the Mind). Elsősorban budapesti klubokban vagyunk hallhatók, de fesztiválokra is eljutottunk (pl. Művészetek Völgye, Abaliget ProgCamp), tavaly pedig harmadik helyen végeztünk a Fülesbagoly tehetségkutatón és a legjobb énekesnek járó díjat is mi kaptuk.

Kinek a fejéből pattant ki ez a jól csengő „misztikus” zenekarnév? Honnan jött a Marcello? Ha én meghallom, hogy Marcello, akkor rávágom, hogy Mastroianni… 😀

Igazából viccnek indult, minden zenekari tag nevével kitaláltam egy-egy megfelelően furcsa zenekarnevet, és ezt gondoltuk a leghasználhatóbbnak (ez is sok mindent elárul az agyműködésünkről…). Kicsit nehéz megjegyezni, de ha sikerült, biztos minket dob ki bármilyen kereső.

Szólnál néhány szót a Kőbányai Zenei Stúdióban eltöltött éveitekről? Kik voltak a tanáraitok, milyen élményekben volt részetek, milyen tapasztalatokat szereztetek?

Különböző évfolyamokba jártunk az alapító tagokkal, de az mindenképp közös, hogy a suli nagyon kitágította a zenei spektrumot, amivel foglalkoztunk. Akarva-akaratlanul sokféle hatás ért, és nagyszerű élmény volt nap mint nap benne élni a zenében. Persze a válogatott veteránokból álló tanári kar is nagy benyomást tett, a közös muzsikálás és a beszélgetések olyat adtak, ami a mai napig sokat jelent. Sorolhatnám a számunkra fontos neveket (Tóth János Rudolf, Babos Gyula, Póka Egon…), de szerencsére hosszú a lista. És a Zenetábor is mindig erősre sikerül, valamikor az MMM-mel is felléptünk, azt hiszem még név nélkül.

Mely zenekarok, előadók voltak/vannak rátok hatással?

Ez lenne csak a rettenetes hosszúságú felsorolás 😀 Mindenesetre nagyon vegyes és díszes társaság, a Dream Theater-től Pat Metheny-ig, a Rage Against The Machine-en és a BoomBoom-on keresztül a Pink Floydig, és még sok más jazz, funk, blues és rock zene. Szerintem a saját zenénk is ettől érdekes, hogy nincsenek benne műfaji megkötések vagy bevett sémák. Érzelmi asszociációk láncolata, ami többféle zenei hangulaton utaztat végig.

Mit gondoltok a hazai progresszív rock/metal helyzetéről?

Azt látom, hogy elképesztő választék van zenekarokból ebben a stílusban is, bár mostanában inkább a metál vonal erős, amit mi csak nyomokban tartalmazunk. Más kérdés, hogy elég kevés helyen lehet megmutatni magad, így konkrétan nagyobb meló megtalálni a közönséged, mint megírni pár ütős lemezt. Azzal sem árulok el nagy titkot, hogy a támogatások sem ebbe a műfajba ömlenek, úgyhogy nagyjából DIY módon szerveződik a szcéna. Mindig kérdezik, miért nem hajtunk inkább külföldre, ott nagyobb igény van erre a zenére. Egyszerű az oka: iszonyú mennyiségű szervezési munkát igényel folyamatosan jelen lenni egy kvázi idegen piacon, és nem tudhatod, megtérül-e valaha. Nem véletlenül van a nemzetközi porondon kevés magyar sztárzenekar. A prog meg végképp messze van a sztárstátusztól errefelé.

Első nagylemezetek, a 2017-es Vortex of Nonsense a Magyar Zeneműkiadó gondozásában jelent meg, akik a Poket zsebkönyvek mintájára üzembe helyezték az ország első CD automatáját a budapesti Lumen Kávézóban. Tudtok arról valamit, hogy milyen az automata sikere? Várható-e, hogy ebből is országos „hálózat” lesz, mint a Poket-ből?

Az automata azóta átköltözött a Szimplába, és ahhoz képest elég jól pörög, hogy manapság az emberek többségének CD lejátszója sincs. Mi is adtunk el belőle lemezt, de azért kellemesen meglepődnék, ha ez trenddé tudná kinőni magát. Viszont kuriózumnak kiváló, és örülök, hogy mi is szerepelünk a kínálatban, és nem csak az online platformokon van jelen a zenénk.

Nemrég jelent meg akusztikus lemezetek, a The Dissection of the Mind: Songs from the Inside. Milyen indíttatásból készítettétek el és mi alapján válogattátok ki a rákerülő nótákat?

Évek óta érlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne megmutatni az összetett szerzeményeink mélyén megbújó dalokat, amik ebben a levetkőztetett formában egészen bensőséges hangulatot árasztanak. A vendéghangszerek (trombita, fuvola, zongora) és az akusztikus hangszerelés pedig még inkább fülbemászóvá teszik őket. A dalválasztás adta magát, úgy éreztem, ezek a témáink szólalnának meg igazán jól dob és torzított gitárok nélkül. Ráadásul így jobban érvényesül az énekdallam, és persze a zenéről is kiderül, hogy nem kell feltétlenül műfaji skatulyákba tenni.

Vannak már kész szerzeményeitek, dalötleteitek a soron következő második nagylemezhez?

Egyelőre konceptuális kislemez van tervben, de még kinőheti magát. Gitárszólamok és szövegkezdemények már vannak, egy téma köré felfűzve, de a próbafázisba még nem kezdtünk bele. Nálunk amúgy is viszonylag lassú ez a folyamat, mert nehezen dobunk ki ötleteket, és szeretünk mindent addig csiszolgatni, amíg meg nem találja a helyét.

Ha jól gondolom a zene mellett az egyéb művészeti ágak is érdeklődésetek középpontjában állnak…

Leginkább én vagyok nagy képrajongó, a párom is képzőművész, akinek a munkáit fel szoktam használni a lemezborítóinkhoz. Letisztult, mégis szokatlan és kissé felkavaró világa van, ami szerintem egybecseng a zenénk hangulatával és mondanivalójával. Ha van rá mód, szeretünk a fellépéseken is művészi igénnyel vetíteni, hogy még erősebb élményt adjunk a közönségnek, illetve a videoklipekben is az érdekes vizualitásra törekszünk.

Látsz arra esélyt, hogy egyszer ti is kiadjatok egy magyar nyelvű lemezt, mint ahogy pl. a Turbo is tette legutóbbi albumával, vagy maradtok az angolnál?

Azok a gondolatok, amikből aztán egyértelműen MMM számok lesznek, valamiért automatikusan angolul fogalmazódnak meg bennem. Talán hogy érzelmileg el tudjak távolodni valamelyest, de nem tudom pontosan. Ettől függetlenül alapvetően nincs kizárva a magyar szöveg, de csak azért, hogy esetleg népszerűbb lehessen, nem fogom erőltetni. (Persze lehet, hogy kéne.)

Végezetül, van valami, amit nem kérdeztem meg, de szeretnél róla beszélni?

Leginkább bátorítani szeretném a prog zene kedvelőit, hogy keressék és támogassák a helyi új zenekarokat, akiket élőben is meg lehet hallgatni, mert ez a műfaj még mindig érdekes és sokszínű, és nem csak a jól ismert nemzetközi nagy nevek érdemlik meg a figyelmet.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.