Mask – ami a maszk mögött van – átfogó interjú Jerabek Csabával

A Mask zenekar neve ismerősen csenghet azoknak, akik már a ’90-es évek közepén is figyelemmel kísérték a hazai undergroundot. A budapesti dark rock csapat 1995-ben Őrültek háza címmel egy kazettaalbumot jelentetett meg, majd lassan eltűnt a színtérről. A huszonöt éves jubileum alkalmából március 5-én a GrundRecords-nál CD és LP formátumban újra elérhetővé válik a mára már nehezen beszerezhető kiadvány, mellyel kapcsolatban a hazai dark rock egyik legendás alakjával, a F.O.System soraiból is ismert Jerabek Csaba basszusgitárossal beszélgettem.

Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést ebben a formában és, hogy olvasóinkat tájékoztatod a friss kiadványról, illetve felidézed velünk a zenekar sztoriját! Mivel viszonylag kevés információ lelhető fel a Mask-ról, javaslom, hogy kezdjük az elején! Hogyan, mikor állt össze a zenekar? Az F.O.System után azonnal elkezdted szervezni az új csapatot?

Az F.O.System utolsó koncertje után még rövid ideig a korábban kiadott album ügyeit intéztem, és nem foglalkoztam mélyebben új zenei ötletekkel. Később, 1991 őszén Lakatos Gyurival, pár közös sörözés közben felvetődött egy újabb együttzenélés ötlete. Ő ajánlotta két korábbi zenésztársát, illetve barátját. Már az első zenei kísérlet is annyira jól sikerült, hogy a próbáink állandóvá váltak.

A Mask másik alapembere, a gitáros-énekes Gabrieli Richárd neve a szintén a ’90-es évek első felében aktív Southern Special révén sokaknak lehet ismerős. Geletey György dobos és Lakatos György billentyűs milyen zenei múlttal rendelkeztek, honnan érkeztek hozzátok?

Geletey Gyuri az IQ80-ban dobolt korábban, Lakatos Gyuri és Ricsi a Blokk tagjai voltak korábban. Emellett Gyuri az F.O.System albumán és késői koncertjein, billentyűs hangszereken játszott.

1993-ban egy szűk körben terjesztett kazettaalbummal jelentkeztetek. Ez annak idején demó felvétel volt, vagy hivatalos kiadványként tekintetek rá?

Ez volt a Mask első, hivatalosan megjelent albuma, néhány underground slágerrel a fedélzetén.

A második Mask anyag, az Őrültek háza 1995-ben jelent meg, kizárólag kazettán. Milyen emlékeid vannak az idén jubiláló kiadványról?

Ez egy konceptalbum, mely kiforrottabb és egységesebb lett a korábbi zene anyagnál.

A kétpaneles kazettaborítóban feltüntettétek a dalszerzőket, mely szerint csak a Magány volt közös szerzemény, a további dalok vagy kizárólag Tőled, vagy Ricsitől származtak. Hogyan zajlott akkoriban a dalszerzés a csapatban, illetve mely zenekarok voltak a fő hatásaitok, maradtatok az alapvető, 80-as évekbeli dark csapatoknál (The Sisters of Mercy, The Mission, korai The Cult, Fields of the Nephilim), vagy hatottak rátok a 90-es  évek újabb irányzatai is? Ki felelt a dalszövegekért?

Természetesen hatottak ránk az újabban megjelent zenei stílusok. Bevett szokás volt, hogy egyikünk levitt a próbára egy harmónia-menetet saját hangszerének ritmikai képleteivel, a hozzá tartozó énekdallammal, egy versszaknyi szöveggel és, vagy refrénnel, amelyet próbák során egészítettünk és bontottunk ki a többi hangszeressel közösen. Erre íródott a teljes, végleges szöveg, amelyeket az említett zenekari tagok jegyeznek.

Az albumot a Bikini Stúdióban rögzítettétek, Németh Alajos közreműködésével. Mennyi ideig voltatok a stúdióban? Milyen hangulatban zajlott a munka?

Kb. 2 hét kellett a felvételek és a keverés elkészítéséhez. Jó emlékű, boldog hangulatú idők voltak.

Hogyan emlékszel vissza, milyen volt a kazetta fogadtatása szakmai oldalról, illetve a közönség részéről?

Ezzel az anyaggal több sikeres turnét is végigvittünk hazai és külföldi helyszíneken egyaránt.

Kapcsolódva az előző kérdéshez; akkoriban volt itthon megfelelő fóruma ennek a stílusnak, kaptatok támogatást a hazai zenei lapoktól?

Abban az időben kevés lehetőség adódott az ismertség növeléséhez, ráadásul ekkor már a keményebb un. Dirty rock és Glam rockzene vált kedveltté hallgatóság körében.

Az akkori zenei közegben mennyire tudta kifutni magát a Mask? Mi vezetett a feloszlásotokhoz?

Több lehetőséget éreztem benne, de a két Gyuri távozása után pár hónappal, a zene megújítására tett újabb kísérletek után végül elengedtük a zenekart.

Az eltelt időszakban tartottad-e a kapcsolatot a volt tagokkal?

Igen, mindenki jó baráti viszonyban van a többiekkel.

Néhány évvel ezelőtt készült néhány írott Mask CD, melyek tudomásom szerint nem kerültek terjesztésre. Mesélj, kérlek ennek a megjelenésnek a hátteréről!

21 példányban készült egy CD-t és DVD-t tartalmazó promó-válogatás. Akkor még nem számoltunk a mostanihoz hasonló megjelenéssel.

Honnan jött az ötlet, hogy idén hivatalosan is újra megjelentessétek az 1995-ös anyagot? Az eltelt két és fél évtized alatt hallgatóként gyakran elővetted a Mask kiadványokat?

A felvétel a fiókban várta a lehetőséget, ami az említett jubileum kapcsán realizálódhatott.

Az új kiadványhoz az eredeti maszterekről dolgoztatok? Melyik stúdióban, illetve ki keverte újra az anyagot? A zenekar egykori tagjai is részt vettek a munkálatokban?

A szalagon őrzött, összekevert zenei anyagot az r27 Stúdióban Rozgonyi Péter maszterelte újra a jelenkor hangzásvilágának igénye szerint.

Az eredeti kazetta az Introval együtt tizenkét szerzeményt tartalmazott. Egy az egyben került a hanganyag a CD és az LP változatra, vagy pakoltatok további szerzeményeket is a hanghordozókra?

A vinyl LP változaton a teljes, egykori hanganyag, míg a CD változaton ezen felül, három elsőlemezes zeneszámból készült, eddig még nem publikált, ének nélküli remix is hallható. Fontosnak tartom továbbá megjegyezni, hogy a CD-n megjelenő 15 dal digitálisan is elérhető lesz az összes online zenei áruházban, illetve stream-felületen.

Ahogy korábban említettem, az eredeti kazetta egy kétpaneles borítóval jelent meg, mely az alapvető információk mellett tartalmazta a dalszövegeket is. Mit várhatunk a CD booklet-jétől? Sikerült esetleg előkeresnetek korabeli fotókat, hirdetéseket, vagy grafikákat?

A hatoldalas, leporelló-szerűen kihajtható booklet a kazettáéhoz képest egy igényesebb színvonalat képviselő grafikai anyag, mely természetesen a dalszövegek mellett korai fényképet is tartalmaz.

Az LP formátum hívei mire számíthatnak az újrakiadás kapcsán?

A kiadvány egy 275 példányban limitált, belső betétlappal kiegészített matt, „reverse nyomású” borítóban megjelent, 140g-os hanglemez. Kifejezetten tetszetős megjelenésű, gyűjtőknek is ajánlott.

Az újrakiadás apropóján vannak-e további terveitek a zenekarral? Várható-e élő fellépés tőletek?

Várakozó állásponton vagyunk.

Zárásként hadd kérdezzek rá a F.O.Systemre is! Ott mi a helyzet? Várható-e valamilyen aktivitás a közeljövőben?

Ez év végén várható egy nagyszabású élő koncert, hiszen két évvel ezelőtt lépett fel utoljára a csapat.

Köszönöm a válaszokat! Ha valami kimaradt, de szükségesnek tartod megemlíteni, kérlek, tájékoztasd az olvasókat!

Nem, köszönöm a kérdéseket, átfogó interjú készült.

Az interjút készítette: Andris

A lemezt a liknkre kattintva lehet megrendelni.