May Result

Tmina (2001)

Ha van olyan balkáni ország, ahol az elmúlt évtizedekben sem volt egyszerű az élet, az nem lehet más, mint Szerbia. A rendszerváltás után is komoly belpolitikai harcokkal, területi vitákkal küzdő állam például hivatalosan csak 2006-óta létezik, miután korábbi államszövetségese, Montenegro kikiáltotta függetlenségét. De nem kívánok különsebben politikával foglalkozni, így is tudjuk, hogy a terület mindig is az ellentétek és viták középpontjában állt és a bizonytalanság sosem volt jó termőtalaja a tartósan működő zenekaroknak. Mégis elég szép számmal találhatunk erre metal csapatokat, melyek mára korrekt skálát le is foglaltak maguknak a műfajokat illetően. Az extrém zene megjelenése a körzetben a 90-es évek első felére vezethető vissza, amikor megjelentek a klubok mélyén a death metal, grindcore bandák, majd kicsivel később felütötte fejét konkrétan Belgrádban a black metal is. Négy-öt képviselőről beszélhetünk összesen, akiknél a demók és gyenge minőségű kazetták játszották a legfontosabb szerepet, de azért akadt olyan csapat is, akiknek sikerült túllendülni a kezdeti nehézségeken. Ezen ritka csapatok sorát erősíti a May Result, ami a homályba vesző May Result In Blood nevű csapat romjaiból épült fel Kozeljnik, Ilija és Rastko munkásságának köszönhetően. A triónak legalább az ezredfordulóig köze volt mindenhez, amire a fekete fém címkét aggathatjuk, így hazájukban kijár nekik az úttörő jelző és bizony a korai anyagoknak a kult státusz is.

A rengeteg projekt, koncert és munka tehette lehetővé, hogy trióból jóval komplexebb zenekar válhasson és kiadhassa debütálását 2000-ben Gorgeous Symphonies Of Evil címmel. A csapat célja az volt, hogy hazájuk bekapcsolódhasson a nemzetközi színtérbe, ezért az éppen igencsak jól menő melodikus vonalat vették alapul, melybe nem fétek beleszőni a szimfomikus elemeket és a death metalt is. Az északi hatások azonban megkérdőjelezhetetlenek: már az első kiadványon is rettentően erős volt az Emperor hatása. Mindemellett a gyors futamok hallatán biztosak lehetünk abban, hogy a Dissection hallgatása is mindennapos lehetett a srácoknál. Mivel az anyag dalai gyakorlatilag évek óta a koncertek és a próbák részét képezték, így nem kellett sok idő a folytatáshoz sem: 2001-ben megérkezett kritikánk tárgya, a Tmina nevű korong (archaikus kifejezés, jelentése: sötétség). Érdekesség: Rastko egy nyilatkozatában említette, hogy a két korong dalait már 97-ben, 98-ban rögzítették, csak kiadásra nem volt lehetőségük. Ettől függetlenül még magasabbra helyezték az új dalcsokorban azt a bizonyos lécet. Srđan helyett a valamivel morcosabb Glad vette át a mikrofont, második gitárosként megjelent Dušan, a debütálás szimfonikus elemeit (Predrag) pedig Milan jóval sötétebb, egyszerűbb billentyűi váltották le. A legjelentősebb mégis a több dalban megtalálható, vendégekkel megoldott női énekhang teljes mellőzése, aminek köszönhetően sokkal keményebb lett a végeredény.

A helyzet ugyanis az, hogy a lemez megkésve, gyermekhibáktól és költségvetési problémáktól hemzsegve is nagyon erősnek mondható, leginkább a dalszerzésnek köszönhetően. A lemez hosszú, igazán túl hosszú morajló, baljós billentyűhangokkal kezdődik, melyek hangulatot teremtenek ugyan, de nem azt, ami többségében vár majd ránk. Nem is szól túl jól az kiadvány, erre már most rá kell jönnünk, néha olyan hullámzásokat kapunk, mintha épp be akarná kapni a kazettát a lejátszó. Szerencsére azonban közel 3 perc után szó szerint berobban a képbe a My Martyred Soul szélvészgyors témája ritka játékos melodikus gitárorgiával és a műfajhoz tartozó, mára tipikusnak mondható károgással. A gyors tempó alatt már a billentyű is megtalálja a neki való helyet: időnként előbújva a semmiből változatossá teszi a végeredményt. A hangzásbeli bizonytalanságok ugyan még jelen vannak, de a karcosság és a hangszeres játék bőséggel kárpótolnak érte. A dal végén kapott rövid szóló és pattanásig fokozott feszültség pedig szerintem bárkit képes meggyőzni, hogy jó üzletet csinált a kiadvány beszerzésével. A Thy Last War Of Times ezen az útvonalon halad tovább, sőt, még a felesleges háttérhangok lecsökkentésével még erősebbé válik. Míg a zenére az északi vonal van a legnagyobb hatással, szövegvilágban és témában minden szempontból saját identitásukhoz alakították az albumot a srácok: szláv isteneknek fogadnak örök hűséget a gonosz egyházzal szemben. Több rétegben, szép ívekkel bontakozik ki előttünk ez a mikrovilág, ami számomra ismét azt bizonyítja, hogy a fekete fémet iránytűhöz kötni ritka nagy butaság.

A Stars Hyteria esetében erősödik fel érezhetőbben a death metal hatás, valamint érdekes pagan metal hangok is feltűnnek az akusztikus gitárhangok megjelenésével. A legnagyobb meglepetés mégis a tiszta énekhang pillanatokra való előtűnése. Ugyan az angolság hagy némi kívánnivalót maga után, mégis nagyon hatásoksak ezek a rövid részletek. Kifejezetten egyediek. A Nocturnal Pedigree ismét a sötétebb oldalát mutatja a zenekarnak, ez az egyik legagresszívebb, leggyorsabb tétel az egész albumon, amibe kontraszként természetesen beszúrtak egy rövid akusztikus részt. A dalban vendégeskedik énekesként Nefas is, aki a kezdeti időkben már volt egy darabig énekes a csapatban, mielőtt a párhuzamosan futó Stone To Fleshnél nem maradt véglegesen. Valamivel epikusabb, nagyvonalúbb a következő, Začaran című dal, amiben a legerősebbnek éreztem a billentyű használatát hangulat terén, valamint az ének is sokkal természetesebbnek, erőszakosabbnak hatott. Nem véletlen, az anyanyelven előadott tétel a banda szívügye maradt az albumon. Ettől függetlenül nem kevésbé szórakoztató a Coldwinds Dominion (Son Of Stribog) sem, hiszen egy gyönyörű hegedűszóló vezeti fel, amit a zenekar egyik barátja, Pavle segített létrehozni. Az ebből kibontakozó, ismét teátrálisabb dal az egyik kedvencemmé vált, amit érdemes többször is meghallgatni. A másik záró monstrum az ismét szerbül megszólaló Jata Moja, ami egy kicsit atmoszférikusabb vonalba terelődik, ugyanakkor cseppet sem vesz vissza abból a tűzből és akaratból, amely a zenekart ekkoriban fűtötte.

A May Result ezek után még két nagylemezt jelentetett meg, egyet 2004-ben, majd az utolsót 2008-ban, de a banda a folytatásokra már többször megváltozott. A három alaptítóból, dalszerzést tekintve ötletgazdából a végére csak Kozeljnik (gitár) maradt még egy darabig, majd szóló projektbe kezdett (kifejezetten erős lett 2010-es anyaga, a Deeper The Fall), Ilija visszavonult az aktív zenéléstől (ő felelt a dobokért), Rastko pedig 2020-ban, mindössze 41 évesen betegség következtében elhunyt, így basszusjátékát új lemezen már biztosan nem hallhatjuk. Meg kell még említsem Dušant, aki szintén osztozott a dicsőséges pillanatokban és néhány régi zenésztársát összeszedve nemrég új projektbe kezdett Gavranovi néven (ez a holló megfelelője, amit alapvetően jelképesnek tartott az egész korai mozgalom).

Igazán érdekes volt ezt a lemezt hallgatni, hiszen nem volt neki egyetlen nekifutás összetettsége, színessége okán. Egy dolog azonban biztos: a May Result nem véletlenül került kultikus státuszba az ország rajongóinak szívében és megmutatták azt, hogy az akarat és a sötétségbe vetett hit bárhol képes megszülni a black metalt.

Nálam a lemez 2020-as, pofásabb borítóval ellátott verziója landolt, de belehallgatva az eredetibe, túl sok változást nem kellett rajta eszközölni, a meglévő hangzás beli gyengeség pedig már örökre a lemez velejárói lesznek. Gyűjtők figyelmébe ajánlanék még egy ehhez kapcsolódó hírt is: 2021 második felében érkezik majd egy korlátozott számú remastered kiadás, méghozzá egy szép vinyl formájában.


június 04.,
június 22.,
június 23.,
június 25.,
június 28.,
június 30.,