Mgla, In Twilights Embrace, Odium Humani Generis (2022.09.02. Budapest, Instant-Fogas Komplexum)

2022. szeptember 2-án harmadik alkalommal látogatott Budapestre a lengyel Mgla. A két Dürer Kertes helyszín után most az Instant-Fogas Komplexum adott otthont az eseménynek. Vendégük ezúttal másik két lengyel banda volt, az In Twilights Embrace, és az Odium Humani Generis. Jómagam az utóbbiról írnék pár sort, a másik két zenekarról paff tollából olvashattok.

A jegyen szereplő 18:00 órai kapunyitás helyett 18:30-kor történt meg, amelyet a rendezvényszervező Planetnoir Industries előtte nap osztott meg. Így volt egy kis szabadidőm a koncertek előtt, amelyet a környék feltérképezésével töltöttem, és számomra egy érdekes dologba ütköztem. Az Akácfa utcában több helyre is beültem sör, ételfogyasztás céljából. Mindegyik helyszínen csak bankkártyával lehetett fizetni, és az összes helyszín a Hellopay Kereskedő láncon mozgott. Ilyennel csak fesztiválokon találkoztam, hogy bárhol fizet az ember mindegyik egy helyre megy. Városrés, vagy utca esetében még nem.

Vissza az eseményre. Pontban 18:30-kor megkezdődött a kapunyitás, gyorsan sikerült bejutnom a koncertterembe, ahol szintén terepszemlét tartottam, és azt konstatáltam, hogy ez a helyszín kicsi lesz ennek az eseménynek, még úgy is, hogy 500 főre limitálták a létszámot. Sajnos ez a későbbiekben be is igazolódott.

19:00-kor a húrok közé csapott az Odium Humani Generis. Jómagam erről a formációról még nem hallottam, csak annyit tudtam, hogy black metalt játszanak. Élőben viszont nagyon tetszett. A 40-45 percnyi játékidejüket megállás nélkül végigtolták. Nem volt semmilyen felkonferálás, dalok közötti szünet. A hangzás is rendben volt. Az eseményre látogató személyek folyamatosan töltötték meg a koncerttermet, annyira, hogy a végén meg is telt. Szerencsére szellősen, így nem kellett kimenni azért, mert nem kapott levegőt az ember. Sajnos a későbbiekben ezt nem lehetett elmondani. A zenekar remekül megalapozta az estét.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember és szabadtéri

Az esemény után utánanéztem a zenekarnak, és a következőt találtam: 2015-ben alakultak, egy nagylemezzel, egy demóval, és egy EP-vel rendelkeznek.

(Az esemény további részét paff tollából olvashatjátok. Én Etele voltam).

Sajnois minden igyekezetem ellenére, az Odium Humani Generis koncertjét lekéstem. Az odaérést nem könnyítette meg, hogy parkolót találni szinte lehetetlen a Fogas környékén. A másodikként fellépő In Twilights Embrace szintén lengyel volt.

Véleményem szerint rendkívül nemes gesztus, hogy a Mgla a hazai színtér zenekaraiból válogatott az előzenekari pozíciókra. Én ezt cseppet sem bántam, a lengyel színtér tallán a legerősebb jelenleg extrém zenék vonalán Európában. Elég csak a Mgla kapcsolt zenekarait figyelembe venni (pl. Over The Voids…, Medico Peste, Raventhrone), nem kell elmenni a Behemoth-ig, vagy a Hate-ig.

Ez volt az első találkozásom a csapattal, mely nem könnyitette meg a befogadást. A Metal Arcihves alapján a zenekar 2003-ban alapult (bár a stílus ekkor még melodic black metal/metalcore volt). Ami azt jelenti, hogy nem egy újdonsült brigáddal van dolgunk. Ez meg is látszott az előadásmódon. Cyprian Łakomy énekes vitte a hátán az előadást, és mindent megtett, hogy a csapat mellé álltsa a nagyérdeműt. Ennek ellenére – így első hallásra – nem nagyon volt kapaszkodó, leszámtva azokat a hangulatos, dallamosabb részeket, melyek a fellazították a hömpölygő zenefolyamot. Egy egy ilyen momentumnál, még a Finntroll korai dolgai is beugrottak (nem a humpa témák). Az összkép pozitív volt, így mindenképpen tenni fogok egy próbát az idén megjelent lemezükkel. Aztán pedig az is lehet, hogy a korábbi dolgaikba is beleásom magam.

Aztán a merch felé vettem az irányt, azzal a célzattal. hogy törik, ha szekad veszek erekjéket, a gondolatban megfogalmazódott borsos árak ellenére. Aztán elég komoly meglepetést okozott, hogy – a jelenlegi gazdaséági viszonyokhoz képest – normál árak fogadtak (pl. póló 8000HUF). Vásároltam is pólót, felvarrót, kitűzőt.

Átszerelést és tömeg ki-be mozgást követően, már egy csurig telt terem várta a nap főattrakcióját a Mgla-t. Itt azért kijöttek azoknak a kritikáknak az igazsága, melyek a helyszín méretét hivatottak vitatni a megfelelőség tekintetében. A 2000-ben alakult Mgla, nem csak a lengyel színtéren kiemelkedő. A csapat tökélyre fejlesztette a kiváló, dallamos gitártémákkal operáló “melodic” black metalt. Nem véletlenül akad annyi követőjük (pl. a szintén kiváló német Groza, mely már a névválasztással sem árul zsákbamacskát) szerte a világon.

A lengyel “Köd”  esetén, már az első két EP (Presence és Mdłości) is egy kiváló zenkart mutatott. A nívó aztán később sem esett, sőt! A bemutatkozásokat követő teljes lemezek mind egy kimagasló zenekart mutattak. Bár a Mgla kezdetben stúdióprojktnek indult, sokat vesztett volna a nagyérdemű, ha meg is marad annak. Szerencsére a csapatvezető M. a With Hearts Toward None után úgy döntött, mégis élő fellépésekre adja a fejét. Mivel a 2016-os Düreres fellépésről csak pozitív nyilatkozatot hallottam, ezért nagyon vártam az első találkozást. A arctalan maszkok és a kapucnik jól állnak a csapatnak és semmi negatív érzetem nincs a használatukkal kapcsolatban. Időhúzás és konferálás ezen az estén szóba sem jöhetett. Sorra érkeztek a jól ismert Mgla dalok. A csapat programja nagyrész az utóbbi két lemezre épült.

Az utolsó lemez, a 2019-ben megjelent Age Of Excuse egyik legjobbjával a Age Of Excuse II-vel (ennél a csapatnál a számcímek sincsenek túlbonyolítva) nyitottak. A hangzás az első pillanattól tökéletes volt ott, ahol én álltam (kb. 4.sor). Aztán egy lemeznyit visszaugrottunk az időben, és következett a Exercises in Futility-ről az I-es és a IV-es szerzemény. Ezeknél a nótáknál, már komoly mozgolódás volt az első sorokban, úgyhogy az est további része nem csak zeneileg volt mozgalmas.

Negyedikként érkezett aztán az est egyik fénypontja, mégpedig a Mdłości II. Nem gondoltam volna, hogy bármi is bekerül a programba ezekről a korai anyagokról, dehát láss csodát…Élőben hatalmas élmény volt ezt a nótát hallani! Aztán újra a frissebb dolgok felé vették az irányt. Egy kivétel volt a hátralévő részben, mégpedig a With Hearts Toward None nyitó, I-es tétele, mely az EP-s szerzemény mellett az est másik fénypontja volt számomra. Sajnálatos módon a programba egyetlen Groza-s tétel sem fért bele, pedig véleményem szerint, a diszkográfia legerősebb nagylemeze.

Kiváló este volt, mely csak megerősítette a lengyelek pozícióját az újabb kori kedvenceim között. Remélem az új Mgla lemezre sem kell már sokat várni!

Köszönjük, Planetnoir Industries!

Képek: a zenekarok archívuma, Zenefesto

Explosions Tour
szeptember 30.
VR Sex
szeptember 30.