Minenwerfer
Feuerwalze

(Osmose Productions • 2023)
Avatar
2023. március 7.
1
Pontszám
9.5

Ismét hadba szólít minket a Minenwerfer, és egy minden eddiginél brutálisabb ütközetnek leszünk a fültanúi, ezt garantálhatom. Az első világháború témavilága mostanra már mondhatjuk, hogy népszerűvé vált, kezdik felismerni a témában rejtőző lehetőségeket. Ezek mögött borzalmasan sok megnyomorított ember lelke van, akiknek kísértetei azóta is várják a parancsot a lövészárkokban. Fogalmuk sincs arról, hogy ők már régen a túlvilágon vívják a soha véget nem érő kíméletlen háborút. A Minenwerfer hamar kapcsolt ez ügyben, 2007-es magalakulásuk óta ez lesz a negyedik egész estés albumuk. Németes nevük csalóka, a napsütött Californiából regélnek nekünk a világégés borzalmairól, hatékony és kíméletlen fegyverük pedig a zord és fémes black metal. Az előző Alpenpässe névre hallgató szerzeményük az alpesi hegyvonulatok, lassú, kíméletlen világába kalauzoltak el minket. Azokba a hegyekbe, amikbe távolról oly jól esik elveszni egy kicsit, minden vonulatot, krátert szemügyre venni és magunkba szippantani a harapnivaló levegőt. Az egyik legjobb érzés a világon, de mint a természet legtöbb ilyen dolgát, mindezt csak tisztes távolból érdemes tenni, ha nem ismerjük a halálos és kegyetlen természetét a megbocsájtást nem ismerő szikláknak.

A Minenwerfer ennek megfelelően nagyívű, grandiózus, csendesen pusztító szerzeményt kreált szűk 4 évvel ezelőtt. Most egy új frontot nyitnak, egy minden eddiginél több életet követelő vérfürdőnek állítanak emléket az idei albumukban. Ez a Somme-i csata és a Feuerwalze állít méltó emlékművet mindazoknak, akik itt lelték halálukat, legyenek akármelyik oldalon. A háború egyik legvéresebb csatájáról van szó, ami 1916 július 1. és november 18. között zajlott le. A két oldal veszteségei meghaladták az 1,5 millió főt halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban. A csata egyik legemlékezetesebb mozzanata az első napja volt, amikor a britek összesen 57 470 fős veszteséget szenvedtek, köztük 19 240 halottat – ez máig a brit hadsereg legsúlyosabb, egy napon elszenvedett veszteségének számít. Ennek megfelelően egy agresszióval, erőszakossággal és haraggal töltött albumot készített Generalfeldmarschall Kriegshammer és Wachtmeister Verwüstung. Ezúttal is ők ketten próbálták meg azt a nem kis feladatot végrehajtani, hogy bevezessenek minket a lövészárkokba, a patkányok és egyéb rágcsálók közé, ahol mi is részesei lehetünk az állatvilágnak.

Mindezt a kíméletlen júliusi hőségben, miközben primitív tankok evickélnek a friss esőtől sáros földben, halljuk, ahogy az előttünk elesettek csontjait ropogtatják a lánctalpak. Persze vannak, akik még csak most kezdték el a bomlást, ők szolgáltatják a kellő dögszagot ehhez az abszurd tragédiához. Alvadt vérrel áztatott savanyú epéjük levében pancsolnak a férgek, ők otthon vannak és egy idő után úgy érezzük mi is. A Cemetery Fields sípja szólít minket támadásra, nem is késlekedünk, fejvesztve rohanunk olyanok felé, akik egy másik idővonalban akár a barátunk is lehetett volna, itt viszont a szemgolyójába kell egy tűéles szigonyt elhelyeznünk és utána küldeni az özvegynek egy szál virágot… vagy fordítva.

Ennek megfelelően a Minenwerfer is teljes erőbedobással, kíméletlenül kezdi el a dalt, akárcsak egy felénk masírozó hadsereg. Nehéz elhinni, hogy csak egy duóról beszélünk, olyan jól sikerültek a felvételek, hogy simán elhiszem, hogy egy egész dandárszázad indított el offenzívát a hallójárataim ellen. A gitárok kellő súllyal rendelkeznek, black metal albumhoz képest erősen fognak, de mindez mit sem érne, ha nem lenne értő kezek között ez a hangszer. Ebben nincs hiba, Generalfeldmarschall Kriegshammer hatalmas szakértelemmel kezeli és általa válnak halálos fegyverré az előadott riffek. Noha a „nagy háború’ idején primitív és kezdetleges harci eszközök álltak rendelkezésre, ez a Minenwerfer-re nem jellemző, sőt fekete fémhez képest kifejezetten komplex, sűrű albumot alkottak. Minden eddiginél feszesebb, disszonánsabb művel rukkoltak elő, elég ha csak a gyakori tempó- és ritmusváltásokra figyelünk. Most tényleg nem túloztak a promós szövegben, amikor hasonlókat állítottak a Feuerwalzeről. Állandó stimulus vesz minket körül, miközben végtelenül precízen és kissé technikásan szóló dobok és egy égbekiáltóan süvítő károgás kísér minket a fronton. A blast beatek energiával teliek, hallani, hogy nem épphogy csak hozzáér a bőrhöz az ütő, ezekben a leütött hangokban erő van, mintha pénzzel tartozna neki, úgy veri Wachtmeister Verwüstung. A stop és start részekkel tűzdelt szakaszok pillanatnyi levegővételhez elegendőek csak, utána újból érkezik a soha véget érni nem akaró támadás.

Szólókkal is elláttak minket Minenwerferék, és leginkább azt a célt szolgálják, hogy növeljék a már így is nagyon intenzív bombatámadás kiismerhetetlenségét. A káosz mellett persze ott van a végeláthatatlan gyűlölet is a dalokban, enélkül és pénz nélkül nem lehet háborút vívni senki ellen. Meg kell tanulni gyűlölni a másikat, még akkor is ha személy szerint nem ismered, azt se, hogy milyen életút áll mögött, vagy hazavárja-e a család. Egy vérrel teli gennyzacskót kell látnunk magunk előtt, aki mindent el akar venni tőlünk, amihez ragaszkodunk az életben. Manipuláció nélkül persze nem megy az ilyesmi, ehhez egy jól felépített propaganda és termékeny termőtalaj kell, máskülönben nem sikerül felkorbácsolni az indulatokat. Ezt az érzetet mesterien hozza a Minenwerfer. A black metal mindig hatásosan tudja közvetíteni az ilyen és ehhez hasonló érzelmeket, de mindez csak akkor történik meg, ha egy jól átgondolt dalszerzéssel akarják az üzeneteket közvetíteni nekünk. Azt a rengeteg borzalmat, fájdalmat megjelenítik a néhol előbukkanó melankolikus melódiák, ilyet hallhatunk a kerek 8 perces Eternal Attritionben is, itt a gitárszóló is elsősorban erre a motívumra szeretné helyezni a hangsúlyt. Utána persze jön a kakofónia, ami visszadöngöl minket a büdös sárba…hátha van egy kis patkányhús alatta és végre lesz valami a gyomrunkban.

Egy-két tompább téma…ennyi hibát találtam az új Minenwerfer-ben, pedig számtalanszor is meghallgattam a Feuerwalzet különböző élethelyzetekben. Az előző albumhoz hasonló 17 perces szörnyek itt nincsenek, de nekem nem is hiányoznak. Maga a téma egyszerűen nem követeli meg a fagyhalál jégbe zárt, hullamerevséggel átitatott lassúságát, kimérten mozgó veszélyét. Egy sokkal intenzívebb, direktebb energikusabb lemezt kaptunk tőlük, ami mégis intelligens, komplex és hatásosan átadja a múlt üzenetét nekünk. Nincs dicsőség, sem délceg paripán vágtázó nemes hős, aki egy hófehér egyszarvún női nyeregstílusban üli meg azt, akár az angol királynő. Megmutatja nekünk a háború valódi természetét, annak az embertelen, sötét arcát, és csak reménykedik abban, hogy mi meghalljuk az üzenetet. Csak reménykedik…

Minenwerfer – Feuerwalze (2023) (1 komment)