Minutian – főszerepben a hangszerek

A finn Minutian csapata egyszerűen progresszív rockként hivatkozik saját magára. Ettől a kifejezéstől hajlamosak vagyunk régies megoldásokra, poros-progos sablonokra gondolni, miközben a zenekar jóval fiatalosabb ennél. Ezt kívánják bizonyítani március 12-én megjelenő harmadik nagylemezükkel, ami Magical Thinking címmel érkezik majd. A lemezen 45 percben hallhatunk majd 8 új dalt, amit közel öt évig rejtegettek. Ezekből hoztam most nektek kettőt: az alter rockos, depresszív Alien Reflectiont és a jóval slágeresebb címadót. A kiadvány felvétele alatt a zenekar szerint épp akkora hangsúlyt kapott a modernebb elektronika, mint a valós hangszeres játék, amihez nem restelltek vendégeket sem bevetni.

Powerwolf Powerwolf
június 04.