Mistcavern
Into Twilight [EP}

(Iron Bonehead Productions • 2022)

Crissz93

2022. február 24.

5

Pontszám

9

Be kell vallanom, hiányoznak a régmúlt nagy telei. Ebben a fene nagy tavaszban ami már lassan egy hónapja tart nagyon jól esne a hónak mindent ledermesztő ereje. Ilyenkor mindig lecsendesedik a világ, mintha az idő is sokkal lassabban telne, több idő jut a magunkba nézésre. A 2019-ben alakult Mistcavern is hasonlóan érezhetett mialatt felvette legújabb kiadványát, az Into Twilight névre hallgató EP-jét ami garantáltan segíteni fog legalább visszahozni azokat a rég elfeledett fagyos emlékeket amik a tudatalattinkban még mindig ott lapul.

A Mistcavern a klasszikus négyes felállásban tevékenykedik, név szerint Osseum felel a gitárért és a billentyűkért, Sadaist üti a bőrt, Whisper a basszer és végül de semmikép sem utolsó sorban Angmar adja a hangját mindehhez. A tagok számos egyéb bandákban/projektekben részt vesznek, ahogy olvastam egy interjúban elég jól is ismerték már egymást, mondhatni természetes módon hozta őket össze a szenvedélyük. Sötét lelkű barátink nem is lopták a napot, megalakulásuk évében máris kihoztak egy 3 tételből álló demót amit 30 kópiában saját maguk adtak ki. Szerencsére ez eljutott az Iron Bonehead kiadóhoz is és rögtön szárnyai alá vette a srácokat, demójukat nagyobb példányszámban újra kiadta. Ezt a 15 és fél perces kiadványt erősen ajánlom, mivel nagyon jól meghozza az ember étvágyát a mini albumhoz. Már csak azért is mert kiválóan reprezentálja, hogy mire számíthatunk a brigádtól: fagyos, miszantróp, skandináv behatású black metalt.

Egy 4 dalból álló fekete csokrot fog kézhez kapni az arra kiválasztott hallgató. Embereink leginkább a norvég stílusirányzat felé húzó fekete fémet részesítik előnyben ami garancia arra, hogy itt nincs semmilyen glutén- és laktózmentes post-blackes maszatolás. Mivel ez nem az ő útjuk, kizárólag az ősök által kigondolt, a velejéig gonosz 90-es évekbeli éj fekete himnuszoknak lehetünk a fültanúi. A mostani felgyorsult, képmutató, egymást elnyomni akaró világban szinte felüdülés hallani ezt az őszinteséget amit a lemez nyújt számunkra. A borítóra rápillantva a szakavatottak már tudják is, hogy mire készüljenek, mintha csak a Darkthrone unholy trinity-jének egy elfeledett darabjával lenne dolgunk. Azonban senkit se tévesszenek meg ezek a hasonlítgatások, mivel a Mistcavern tele van saját ötlettel, megoldással, másolásról szó sincsen. Kezdésnek rögtön megkapjuk a Towards the Eclipse nevű trekket és egyből be is borít minket a sötét lepel. Egy rövid ambientes bevezetés után rögtön meghallhatjuk a klasszikus tremolot és blast beatet. Azonban a fiúk gondoskodtak a változatosságról is, 1:40-től egy atmoszférikusabb rész következik amit Angmar vérfagyasztó károgásai követnek. Igazi klasszikus black metál vokál, a visszhang által szinte olyan érzése van az embernek mintha egy elhagyatott mauzóleumból szólna hozzánk. A lemez hangzása olyan amilyennek az igazi black metálnak lennie kell, nyers és necro de azért nem gramofonnal lett felvéve, amit hallanunk kell azt fogjuk is. Legnagyobb hatással talán a Burzum és az Emperor volt rájuk, a billentyűk végett kicsit ugyan klisésnek hathat az Emperor hasonlat azonban véleményem szerint ugyanolyan mesterien öltöztetik fel a dalokat a szintetizátorral akár Ihsahnék a korai demókon. Varg meg főleg a dalfelépítések és a hangulat terén juthat eszünkbe, számos atmoszférikus kiállással megfűszerezve a szimfóniákat.

Egy ambientes átkötéssel megérkezünk a The Shielding Twilight nevű szerzeményhez. Vérszomjasan indulunk, egy velejéig gonosz és gyűlölettel teli riffel, Osseum nagyot villant. Minderre érkezik a szintetizátor is, mint a dér az elhalt növényvilágra, csak azért is hasson csontig a fagy. A szám további része egy lassú melankóliával átfűzött menetelésbe csap, ami nagyon hangulatos és ismételten csak azt kell mondanom, hogy változatos.

To the Straless Domain néven kezdődik a következő hóvihar. Kísérteties ambient bevezető után azonnal megkapjuk a következő adag fagyhalált, Angmar sikolyával párosulva. Ebben a tételben is gyakori tempóváltásokra, Sadaist megbízható dobolására és a feketénél is sötétebb hangulatra kell számítani. Utolsóként érkezik a Dissolving in Infinite Despair ami egy kísérteties riffel hívja fel a figyelmünket, eddig nem túl jellemző módon melodikusabb témákkal támad ez az eposz, ha eddig nem kezdtük el a tubusból kinyomni a fogkrémet és reszelni a széntablettákat a hullafestékhez akkor ez a sötét csoda gondoskodik róla. Az Iron Bonehead egy olyan istálló amelyik nem szokott szarral dobálózni, őszintén remélem, hogy sikerül az undergoundon belül az igazán nagy nevekhez felnőniük, véleményem szerint ez rajtuk nem fog múlni. Csak azért 9-es a pontszámom mivel szerintem az igazi nagy robbantást az albumra tartogatja a Mistcavern, amire remélem nem kell túl sokat várnunk. Akiknek a mindene a vegytiszta, kompromisszummentes fekete fém azok karikázzák be április 15-öt.