Mizmor & Andrew Black – Egykori életmódunk múzeuma

A napokban számoltunk be a Portland-i doom metalos Mizmor és a multi-instrumentalista Andrew Black (aki a Mizmor és a HELL együttesben zenél) ambient, drone/doom konspirációjáról. A duó november 20-án, Dialetheia címmel adja ki első anyagát, amiről most a 16 perces Looking At | Looking Through tételükkel ismerkedhettek meg.

Ez a dal a COVID-19 megjelenésének kezdetén jött létre, amelynek következményei komolyan megváltoztatták a barátok, a bandatársak és az egész társadalom életmódját. Látva, hogy sok régi szokásunk, időtöltésünk, úgymond társadalmi hagyományunk egy pillanat alatt hasztalanná vált, elsöprő bánat, szorongás és nosztalgiafogott el bennünket. Úgy éreztük, mintha egykori életmódunk múzeumában járnánk, és az emberi civilizáció és társadalom, miközben egyformán szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nemcsak múzeumlátogatók, nézők, hanem magunk is a kiállításokon belül vagyunk. A dal a fájlmegosztás révén jött létre, ami újszerű megközelítést jelentett számunkra a dalírás és a felvétel terén, mely maga is eszköz lett e lemezen. Ennek a helyzetnek az elszigeteltsége hatalmas hatással volt a lemez hangjára.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.