Mizmor

Cairn (2019)

     Imádok felfedezni, kutatni, keresni és megismerni olyan dolgokat, melyeket korábban nem tapasztaltam. Sokan várják az épp aktuális kedvenc bandájuk sokadik kiadványát, és hazudnék, ha én nem lennék így, de egy kicsit mindig előrébb járnak nálam a toplistán az olyan anyagok, amikről még sosem hallottam. Ők többször ajándékoznak meg a meglepetés örömével, ha pedig pocsék lemezt tesznek le elém, hát egye fene, úgysem hallgatom többet és különösebb csalódás sem ér… Hogy miért merült fel ez a gondolatsor bennem? Azért, mert jelen kritikám tárgya, a Mizmor projekt már eljátszotta a meglepetés erejét nálam 2016-ban Yodh című lemezével, amit akkor az év egyik legjobb, egyben legnehezebb kiadványaként tartottam számon. Meg is ihletett annyira, hogy szerintem eddigi firkálgatásom egyik legérdekesebb írását hoztam össze a hatására. Emlegettünk az albummal kapcsolatban magába szippantó fekete lyukat, kíméletlen sötétséget és kegyetlenséget, amik annyira jól sikerültek, hogy bekerült azok közé az albumok közé, amit azóta is elő-elő veszek, ha el akarok menekülni a világ elől. A meglepetés tehát kilőve, az elvárások feltornászva, már csak az van hátra, hogy meghallgassuk a Cairn című kiadványt, amit ezúttal Mariusz Lewandowski (lásd még: Bell Witch, Atlantean Kodex, Rogga Johansson, Fuming Mouth borítók) alkotása díszít, aki a hírhedt előd, Zdzislaw Beksinski hű követőjének tekinthető nem csak az albumborítók tekintetében, hanem stílusában is.. El is kell ez a rémálomszerű, misztikus világábrázolás a Mizmor zenéjéhez, erre bárki gyorsan rádöbbenhet.
     A projekt továbbra is A.L.N. egyedüli munkájának eredménye, akitől nemrég olvastam egy igen meggyőző interjút arról, hogyan születnek meg a „dalai”. Összefoglalóan és szerény angol tudásomnak köszönhetően a legszimpatikusabb rész valami olyasmit takar, hogy ő nem ír egyetlen dalt sem. Megvárja, míg összegyűlik benne a feszültség, elharapódzik a téboly és amikor kitör belőle, zenévé formálja. Mindez már művészkedőnek hatna, de a lemezt hallgatva ezt el sem tudjuk képzelni másképp. Ha valaki nem emlékszik a Yodh kellemes pillanataira, azért ideírom: black/doom és drone hibridről van szó, ami rendkívül csapongó módon folyamatos érzelemkitöréseket áraszt magából. Bármikor pofon csaphat szélvész tempóval, súlyos riffekkel, esetleg percekig búgatott gitárhangokkal, de még azon sem szabadna meglepődnünk, ha mondjuk hosszú ideig csak fékcsikorgással találnánk magunkat szemben (szerencsére azért ilyen nincs).

Tehát megteremtettem a szükséges körülményeket (magány és félhomály), elindult a lemez, lelkemet kinyitottam, had másszon belé a kátrány, had járja át újra az az érzelmi hurrikán…és a Mizmor ennek ellenére is meglepett. Zúgás-búgás helyett egy nagyon könnyed, akár tábortűz mellé is elképzelhető akusztikus gitárral nyit, amolyan Opeth-es hangulatban, majd pillanatokon belül blast beattel robbant az arcunkba egy nagyot. Az akusztikus rész dallamai később is elő-elő bukkannak a nyitó Desert Of Absurdity című dalban, ami így meglepően könnyednek tűnt az elődhöz képest, de érzelmekben semmiképp sem lett szegényebb. Rögtön az jutott eszembe, hogy ha a Yodh torz volt és bűnös élvezet, akkor a Cairn az ő érző szívű kistestvére, aki a sarokban lapulva nézte végig bátyja ámokfutásait, dühkitöréseit. A Cairn tehát nem az űrben folytatja a megkezdett utat, hanem elindul befelé, a lélek irányába. De azért nem kell megijedni, A.L.N. lelkében nem színes pillangók serege hadakozik csillámpónikkal, sokkal inkább a gyűlölet jár táncot a puszta megvetéssel, aminek a súlyos riffek és torz sikolyok adnak megfelelő nyomatékot. Érdekes, személyes elmélkedésekkel tarkított témákkal foglalkozik egyébként az anyag. Megjelenik benne az idő, a tér és az ember, aki folyamatosan azzal küszködik, hogy létének akar értelmet találni egy cél nélküli univerzumban. Erre utal egyébként Lewandowski „Az emlékezet nélküli idő” címre keresztelt munkája is. Az idő fontos szerepet játszik az egész lemezen, amit rögtön megértünk a Cairn Of God lepörgetése után. Persze vicces dolog „lepörgetést” emlegetni egy 18 perces szerzemény esetében, ettől függetlenül az első pillanattól kezdve a szívembe lopta magát. Érdekes módon kifejezetten lendületesen, erőteljes sludge mocsokkal és riffekkel indul a tétel, ami szép lassan belesüpped a drone stílus posványába, hogy végezetül emelkedett hangulatú funeral doomként fejezze be pályafutását. Hiába a három külön stílus, A.L.N. tökéletesen ível és fűz össze minden elemet, így megalkotva a Mizmor következő alapvetését.

Ha megfelelő mélységbe zuhantunk, akkor a Cairn To Suicide lesz az a tétel, amire szükségünk van kegyelemdöfésként. Hosszú, északias hangulatot árasztó, monoton black metallal nyit, amit könnyed akusztikus betéttel pihentet meg, mielőtt újra gyorsabb sebességre kapcsolna. A záró The Narrowing Way ismételten lassabb vizekre evez, egészen a fenséges funeral doomig. 16 percben sűrűsödik össze egy érzelmekben gazdag rész, amely egyre távolabb kerül mindentől, ami emberi. A dal második felében hallható skizofrén hangulatot keltő tördelt gitártémák, ritmusok egészen egyedivé varázsolják.

A teljes értékű meglepetés és újdonság érzése tehát ezúttal elmaradt, de vigasztal az a tudat, hogy annak idején nem egy egyszeri albummal találkoztam. A projektnek van már múltja, van jelene és minden bizonnyal lesz jövője is, főként, ha A.L.N.-ben újra felgyűlnek a megfelelő energiák. Valószínűleg akkor is le kell írnom a lassan sablon szöveggé váló mondatomat: csak haladóknak ajánlott, egyenlőre Depresszióról meg Roadról ne ezzel kezdjétek a váltást.

Vélemény, hozzászólás?

Mizmor – Cairn (2019): 2 komment

  • nascence nascence szerint:

    Király írás lett, akárcsak az elődje! Az albummal már nem vagyok így. Nyilván ez egy nagyon nehezen emészthető zene, szóval még pár nekifutást igényelni fog. Tényleg érdekes, hogy most nem nyom agyon a hangulata, de cserébe sokkal szikárabb, akárcsak egy kősivatag, ahol hideg szél metszi az arcodat. Ez inkább most a sivárságról szól…de meglátom, hogy még pár hallgatás után mire jutok vele.

    • boymester boymester szerint:

      Talán még nehezebb hallgatni való, mint az elődje:) Korábban megküldte a kiadó, úgyhogy emésztem már több mint egy hónapja. 🙂

október 27.,