Mobilmánia

Bajnok & Zefi: 40 év (2020)

Amikor betettem a lejátszónkba a Mobilmánia új korongját azon morfondíroztam, hogy a Fémforgácson lenne-e helye egy albumajánlónak. Egy ennyire ismert zenekarnak, bizonyos értelemben tét nélküli értékeléssel, miért lenne itt helye, amikor sokszor éppen az underground névtelenségből, ill. mítoszából szeretnénk a hallgatók elé tárni a számunkra nagyszerű alkotásokat a legkülönbözőbb metal/rock stílusokban?

Van helye és célja: pont a mondat második fele miatt. Végül is, az éternek ezen a fémesen csillogó felületén mindenki az általunk kedvelt stílus, a rockzene legkülönfélébb irányzataiért, a hard rocktól az ipari zene határát és a füleket is véresre súroló zenékig lelkesedünk és célunk megosztani másokkal is azt, ami szerintünk jó. A Mobilmániát, éppen a közös zenénk örökérvényűsége miatt, mára több generáció alkotja. Zenéjük emiatt is, több korosztálynak szól. A banda egy népes, a magyar rockzene útját kitaposó család tagja, azon a mára kiszélesedett sávon is kikerülhetetlen – legfeljebb félreugrasz, és benyitsz egy erről a folyosóról nyíló ajtón, ahol másik alműfaj koncertjére jutsz. Jóllehet, a Mobilmánia hazánk egyik népszerű bandája, ám ennek az elixírnek is jár egy díszes cégér: zenéjét ajánljuk baráti összejövetelekhez, fénypokolhoz és hangviharhoz. Végül pedig: a mára igen nagy táborrá vált magyar HR/HM-színtér népes csapatának ugyan „csak” egy része, így is közel negyven fős majdnem-all-star gárdája + további pop/rock énekesek szerepelnek az albumon, ezért 2020. fontos lemezei között mindenképpen megemlítendő.

Az előrendelt kiadvány megérkezte után a kiváló hangzásnak (és a hi-fi-nknek) köszönhetően hallhatta volna a zenét több szomszédunk is, ha tömbházban élnénk. Szinte kötelességem lett volna, hogy visszaadjak a társadalomnak a tartozásomból: én is így ismertem meg a fülemet a padlóra tapasztva – amikor az eszem megjött magától -, a csak 1 LP-vel, de megelőzően már három koncertszettel is tömegnek játszó P.Mobilt. Az én akkori szpotifájom, az alsó szomszéd, szalagról „osztotta meg”, lakásunkban is élvezhető hangerőn és csak a személyes találkozásunkkor kérhettem a lejátszási lista frissítését – de minek tettem volna? A jubileumi gyűjteményt megrendelve edzettük fülünket-lelkünket: éppen ~3 hete hallgattuk, hogy „’84-ben 10 Ft ez a dal”, majd Lóri megköszöni az akkori elmúlt-tíz-évet. És lám, itt vagyunk most, ~35 évvel később: a már akkor is ikonikus nóták egy részét a két veterán zenész és a köréjük gyűlt hatalmas csapat egy-két-három szám erejéig a követő évtizedek újabb közös zenekarainak (RockBand, TRB és persze a Mobilmánia) kiemelkedő dalaival játszották fel két csillogó korongra.

A következő évek újabb lemezeit várva a Bajnok & Zefi 40 év c. lemezt nem nevezném életmű-összefoglalónak, jóllehet annak is kiváló lenne. Inkább egy időszerű best of-nak az út hosszabb-rövidebb felén. Felsorolni is nehéz a sok-sok közreműködő énekes és hangszeres nevét, ezért inkább a füzetben szereplő listával illusztrálom.

Mindenkinek, aki a kezdetektől szereti e dalokat öröm olvasni a dalszerzők jól ismert neveit: olyanokét is, akik ma már nem játszanak, vagy nem játszhatnak együtt. A digipackos kiadvány füzetét Horváth Attila dalköltő sorai színesítik, nem kis terjedelemben. A sok-sok nagyszerű, még szórakoztatásában is magvas dalszöveghez képest ez az írás inkább személyesebb hangvételű – mégis ezreknek szól. Alkalmanként Zeffer Andrástól is hallhattunk-olvashattunk a személyes küzdelmeket költészetté formált gondolatok eredetéről.  Az albumot hallgatva mégis egy újabb mélységbe merülhetünk és tudatosul bennünk, hogy ez a kiadvány ezúttal több, mint zene és több, mint gondolat a szövegben.

A lemez szerkesztése, zenei rendezése rengeteg apró ötletet sorakoztat fel. Így az album dalai teljesen korszerűek, időszerűek. Mégis döbbenetes, hogy a Schuster Lóránt által jegyzett, abban a korban is társadalom kritikus P. Mobil-dalszövegek a későbbi éra Horváth Attila-verseivel együtt milyen érvényesek ma is. Az emberi létről szóló felvételek között egyszer felemelő, máskor szívszorító hallani a színtér több kiváló énekese által előadott érzelmeket, a minden értelemben kiválóan artikulált szövegeket.

Több alkalommal élőben is rácsodálkoztunk az egész (Vikidál Gyulával is tágabb) zenekar vokális képességeire. A két CD-n azonban jól szerkesztve, nem ugyanazok, de legalábbis nem ugyanúgy éneklik a dalokat, így azokat sem, amiket a ’Mániában Zefi, vagy Bajnok adnak elő. Néhány éve, mint rajongót (többünket), „az a szerencse ért”, hogy a rendkívüli igényességgel kidolgozott, a power metalt a neo-klasszikus HM-mel ötvözve játszó Avenford énekese, Gamsz Árpád a Mobilmánia mikrofonja mögé állt. Az aréna-koncertes debütálása (!) óta vártam, hogy néhány, most általa is lemezre énekelt régi dalt korongon hallhassunk.

A nem kronológiai sorrendben listázott dalok között egyszerűen nincs üresjárat! Csak a különleges pillanatokat próbálhatom meg kiemelni. Rögtön a ’70-es évek hangulatát idéző játékkal, Hammond-dal és ráterülő vonósszőnyeggel indul a Mobilizmo, ami abban a pillanatban HM-es zengésre vált, amint Kalapács József érces hangja betölti a teret. A Gamsz Árpi által énekelt Metálmániára már azt is kihallom, hogy a gitárok néha pontosan úgy szólnak, mint mondjuk Bencsik Samu, vagy Sáfár Vilmos kezében, de többségében tudatosan máshogy, ahogy Nusser Ernőtől, vagy alkalmanként Árpitól megszoktuk… ám a hangszeres sosem választ könnyű középutat, a zenészek nem játszanak arra, hogy majd a jól ismert dal maga viszi el a hátán a zenét.

Egy-egy felvétel új értelmet nyer, amint más adja elő. Így a Keresztes Ildikó énekével színesített Valakire gondoltam, vagy az Eddásra szabott, Pataky Attila elénekelte Bárhová magaddal viszel is. Ez utóbbiban a lágy és kemény tónusok között olyan karcos hangok jelennek meg, amik nem voltak hallhatók az eredetiben. Keresztes Ildikó pedig oly pontosan énekli minden frazírozás nélkül a dallamkotta megfelelő hangjait, mint tán a saját lemezeinek legjobb dalaiban. Szívszorító hallani Balázs Fecó előadásában A tegnap itthagyott c. tételt, mint ahogy a Keresztes Ildikóval előadott későbbi duettben is (Bárcsak tudnánk vigyázni rád). Ezt hallgatva tűnik fel, milyen sok dal szól a távozásról, az elmúlás közelsége okozta bizonytalanság érzéséről és mégis… a végén mind valamiféle feloldást hordoz. És kezdem érteni vélni a dalok sorrendjének szerkesztését, ami mintha érzelmi fel-lehullámzással egyensúlyozna az emberi érzések háborgása-gomolygása és a mindennapok felemelő pillanatai között. Majdnem hinném, hogy az Öregesen, ahogy jók esik nem szólhat így Ferótól, ám pont a napokban láttam az A38-ason adott akusztikus bulijukat (hisz műholdra néz a mi ablakunk is), és nincs bennem kétkedés, hogy a Nemzet… (khm) örökifja ilyen kijózanítóan hasítón énekel egy Mobilmánia-dalt.

Nem meglepetés, hogy egy mindössze ~tizednyi „Horváth Attila-életmű” lemezen a hétköznapokról maga Charlie is énekel. És nem tekintem kakukktojásnak Szandi kiváló énekét sem. Bár nem követem az ő munkásságát, ezen a korongon olyan találóan adja elő az eredetileg Stulával játszott Utak filmjét, hogy elképzelem alatta a filmkockákat… Ugyanígy hiteles előadás a Zeffer András és Szirota Jennifer által közösen énekelt duett (Ha szeretnél ma még).

Mint a koncerteken, úgy a lemezen is feltűnik Tunyogi Péter, egy olyan dalban (Szárnyakon szédülő), amit nehezen tudnék elképzelni nélküle. Ezúttal egy Morricone-zenével színesített filmnek egy mediterrán kisváros napfényes teraszán játszódó fekete-fehér jelenetei alatt halljuk őt. Az albumon Zefi és Bajnok éneke mellett Varga Miklós, Sipos Péter, Roy és Szolnoki Péter előadását is élvezhetjük. Hangjuk rendkívül jellegzetes, mégis szinte csak erre a korongra való ez az előadásuk. Paksi Endre dalválasztása azonban annyira találó, hogy az általam nagyra tartott újabb érás fekete-fehér-bordó-kék Ossian-lemezek bármelyikén megállná a helyét. Mondom őskövület Ossian-rajongóként, ha Endre jellegzetesen kissé bizonytalan hangját (ezért is szeretem) vastag és átható vokál is támogatja. Aki szereti a magyar dallamos rockzenét, nem fog csalódni Kálmán György, Nyerges Attila, Kozma Tamás, Kiss Zoltán, és természetesen Rudán Joe és Vikidál Gyula előadását hallva. S ha valaki Takáts Tamástól hallgatja először a meglehetősen ironikus Asszonyt akarok c. szocialista-realista férfisoviniszta ál(?)himnuszt, alig hinné, hogy ez nem egy kicsit későbbi korban, egy TT(D)BB-korongon jelent meg először!

A hangszereken játszó gárda is legalább ezer lemezen szerepelt már, de nem csak ennek a szorgalmas gyakorlásnak köszönhető, hogy lenyűgöző gitárfutamokat hallunk. Cserfalvi “Töfi” Zoltán, Kispál Balázs, Csillag Endre “Csuka”, Závodi Janó, Lukács Peta, Bogdán Csaba, Alapi István, Szijártó Zsolt, a már említett Ernő és Árpi dalról-dalra adják a legszebb hangokat, hogy mindegyikük a maga jellegzetes előadásában tolmácsolja nekünk, akár a szólót, akár a ritmust. Mindez alig érne valamit Kékesi “Bajnok” László és Donászy Tibor kettőse nélkül. Játékuk több dalban is figyelmet érdemel, ahogy több dalnak – nincs helyem felsorolni, helyette ld. a csatolt képet – új színt adtak a hol feszesebb, hogy játékosabb elővezetésükkel (Nekem az Asszonyt akarok, Oh Yeah és Bor, zene… c. dalokban tetszik a leginkább, talán mert itt a legvidámabb az összhatás.) A fekete-fehér billentyűkért rajongó hallgatóként pedig ki nem hagyhatom Zeffer András játékának megemlítését. Annyira emberi volt látni ahogy az Aréna-koncert közepén az egyik dalnak többször nekifutott, hogy az a futam pont úgy szóljon, ahogy a korongon. Ezt a hitelességet látom-hallom, ahogy a két CD-n a sokszínű hangzást próbálom befogadni a Hammond-tól, a ’80-as évek szintetizátor hangzásán, vagy nagyszenekari vonósokon át a hangversenyzongora zengéséig. Végül pedig: a hangmérnökök sora is tekintélyes (ld. a csatolt képek egyikét).

Persze, lesznek, akiknek hiányérzetük támad, mert néhány ikonikus dalt a messzi távolból, vagy közvetlenül a ’Mánia előttről kénytelenek vagyunk az eredeti lemezekről hallgatni (OK, nem nagy kényszer). De ez csak az az érzés, amikor az ünnepi asztalnál vettünk már minden jóból, ám mégis maradt a tálon. Számomra a legszebb meglepetés az Óra körbejár. A két lemez többszöri csúcspontjai között ez a második korong második dala. A Kiss Zoltán énekelte tétel messze nem csak a dramaturgiai tovább lendítést szolgálja. Már évtizedek óta öröm hallgatni, hogy az a hosszú pillanat, amiről akkor hittük, hogy végleg elmúlt (ti.: amikor nincs már füst a víz felett… stb.), aztán a ’90-es években az élőzenés rockzene mélyrepülésekor újra sirattuk…, mégis, még évtizedeken át megmaradt és megmarad. A két korong egyszerre időkapszula és a Mobilmánia élettel teli legfrissebb lemeze. Minden elismerés megilleti a két ünnepeltet és valamennyi társát, akik az albumon szerepelnek. A szemfülesek előrendelhették a lemezt, így dedikált példányt kaphattak kézhez. Én is ilyen szerencsés vagyok.

Mobilmánia – Bajnok & Zefi 40 év (2020): 1 komment

  • boymester boymester szerint:

    Üdv! Nekem a csapat brutálisan nagypapás, ahogy a hazai zenekarok többsége, de a cikk az nagyon minőségi, alapos és érdekes! Itt a helye, hisz a maguk jogán, maguk országában megérdemlik a legenda jelzőt! Nemrég írtam szakdolgozatot az István a királyról és bizony nem semmi gátló tényezőkkel kellett szembe néznie ennek a generációnak az érvényesüléshez. Olvasás közben még a dalok is ellötyögtek! Tudom, ez hard rock, ami nekem Zeppelin, Purple, Sabbath hallgatásánál általában kimerül, mert a legtöbb ilyen projektről az jut eszembe, hogy olyan, mint egy soha ki nem adott Deep Purple dal végtelenített verziója. Profi zenészek, hallgatható dalok, de inkább valami mélyebb, sötétebb, felkavaróbb kell…

március 11.,
március 20.,
április 03.,