Mons Veneris
Inversados d'Um Abismo de Podridão

(SIgnal Rex • 2022)

Crissz93

2022. augusztus 28.

3

Pontszám

9.5

Tisztelet hegyei, ez a portugál Mons Veneris nevezetű banda magyar neve. A 2010-es évek nyers black reneszánsza sokat köszönhet ezeknek a hegyeknek, ők ugyanis a portugál színtér ősapjai közé tartoznak. A 2003 óta működő banda egyike azon csapatoknak, akik letették a most ismert portugál nyers black metal alapjait. Ott voltak a szülésnél, ringatták a bölcsőt, etették éjfekete kátránnyal. Szóval a respekt plecsni az ott van az önéletrajzukon. Millió + 1 demo, EP, megosztott kiadvány kötődik a nevükhöz, albumok terén viszont közel sem voltak ennyire aktívak. Eddig 4 album volt a repertoárjukban, mindegyik hátborzongatóan lidérces, megalkuvásnak még csak a szikráját sem tartalmazó sötét zsoltár volt. Az utóbbi 6 évben 3 albumuk jelent meg, tehát tényleg kezdenek az urak ráérezni a dolog ízére. Úgy gondolták ennyi sötétség nem elég ennek a bolygónak, tehát idén újabb album fog hamarosan megjelenni, az Inversados d’Um Abismo de Podridão.

Ha bárkinek is kétsége lenne afelől, hogy trve arcok a Mons Veneris tagjai, akkor megnyugtatom őket, hogy igen azok. Még csak álneveket sem használnak, teljes titok lengi körbe ennek a duónak a kilétét. A Crueza Lúgubre az a púpos, örök kárhozatra ítéltetett kapuőr, aki beenged minket ebbe az elátkozott temetőbe. Rituális kántálások, kísérteties gitárdallamok és misztikumot árasztó hangulat lengi körbe a vidéket, ami most éppen a hálószobámnak álcázza magát. Rendesen megadja az alaphangot, ami után következik maga a rituálé. Az As Garras do Velho Escrito fekete füsttel tölti meg tüdőnket. Ezalatt a füst alatt természetesen azt a tipikus kását értem, ami oly sokakat távol tart ettől a csodálatosan morbid, mizantróp és lepraszagú világtól.

Mediterrán hangulatú, mocsokkal, véres húggyal és megvetéssel teli riffek, és szinte már a delírium határán lévő vokálok jellemzik ezt a tételt. Teljesen átszellemült, rituális kántálásoknak tűnő károgások vezetnek be minket ennek a sátánista szektának a rejtelmeibe. A dobok olyanok, mintha valaki, egyszerre porolná a szőnyeget és ütlegelné a kukának az oldalát. A gitárokat ellepi a kása, de még simán kivehető, hogy mit játszanak a fülünkbe ezek a bukott angyalok, akik szerintem sose kapták meg szárnyaikat. Ugyanis a hangulat végig nagyon ül a lemezen. Itt a halál, a pusztulás, a sötétség és a mizantrópia megdicsőülésének lehetünk a fültanúi. Minden gitártémából, minden primitív dobhangból a világ iránti gyűlölet árad. A Mons Veneris egyszerűen tudja, hogy kell nyers black metal-t készíteni. Sokszor hallottam már olyan nyersnek feltüntetett fekete fémet, ami már menthetetlenül gyengére sikerült. nem is elsősorban zeneileg, hanem maga a felvétel lett annyira rossz minőségű, hogy annak már maga a zene látta kárát. Itt erről szó sincs, megtalálták az arany középutat, vérbeli lo-fi hangzás ez.

A több mint 7 perces emberáldozatot kívánó, okkultista rituálé után egy kicsit rálépnek a gázra a fiúk az Urna da Virgem Desalmada-ban. Mert a változatosság még egy ilyen elbaszott helyen is gyönyörködtet. A középtempót egy tébolydába hajló vokálokkal és blast beatekkel tarkított nyers szörnyszülött váltotta. A riffek most is ördögien gonosz és komor témákat ordít a bolygó arcába, a lelassulós kiállások után pedig minden feszület a feje tetejére áll. A Sê a Minha Morte ott folytatja a gyalázkodást, ahonnan az előző szám abbahagyta. Hullákkal, bárányfejekkel és meggyalázott urnákkal teli utunk ugyanebben a szellemiségben folytatódik egészen a lemez végéig. Nem lesz egy oda nem illő hang sem, nincs kompromisszum, nem akarják az arcukat viszontlátni a reggeli gabonapelyhes dobozokon. A Mons Veneris csak a nyers, negatív érzelmek kibontakoztatásáról szól, lemezeik ennek közvetítésére szolgálnak.

Nem mindenkinek szólna ez a lemez? Hát még szép, hogy nem. A “normálisnak” csúfolt való világon túl még az igazi metalrajongókat is megdolgoztatja egy ilyen korong. Sokak nem tudják ép ésszel felfogni, hogy egy olyan album, mint amit most a Mons Veneris fog kiadni, nem azt a célt szolgálja, hogy szórakozzál rajta vagy, hogy jól érezd magad miközben hallgatod. Ez egy olyan lemez, ami egy közvetítő kapocs a lelkünk haraggal, megvetéssel, gyűlölettel csurig töltött energiái között és az elménk közt. Minden negatív érzelmünket átélhetjük, megtapasztalhatjuk valódi tulajdonságait, természetét, mibenlétét, eredetét ezen gondolatoknak. Minden elfojtott feszültség megértésre kerül és ezáltal elfogadjuk személyiségünknek ezt az oldalát is. Könnyen meglehet, hogy mások nem így élnek meg egy ilyen albumot, de nekem kifejezetten a segítségemre szoktak lenni a sötétebb oldalam elfogadásában, megértésében.

Sikerült megint túlpofáznom magam…na mindegy, ez már így marad. A Mons Veneris Inversados d’Um Abismo de Podridão albuma talán az eddigi legerősebb háborús kiáltványa ennek a duónak. Próbáltam belekötni, de csak annyit sikerült találnom, hogy amikor nagy tempónál, akkor gyakran teljesen elmosódnak a letartott hangok. Zeneileg viszont kifogástalan album ez, rengeteg hátborzongató riffel, áporodottan sötét hangulattal és megvető károgásokkal díszítve. Szeptember 11-én fogja elkövetni sátánimádó terrortámadását a Mons Veneris, de nem hiszem, hogy közvetíteni fogja a CNN.