Morpholith

Void Emissions (2018)

Még 2018-ban jelent meg az izlandi Morpholith nehéz fuzokkal és zúzós, lassú tempójú riffekkel megpakolt bemutatkozó mini-lemeze. A nem túlismert banda közel 30 perces, 3 tételes Void Emissions anyagának éhesen acsarkodó mázsás mocsár szörnyei mellé egyfajta löktető impulzitással kapcsolódnak a modern progresszív metal hosszadalmas lavinái és a vészterhez imaszerű kántálások.

Már nyitó Chronolust daluk kezdeti hangjaiból fájdalmasan sütnek a reménytelenség nehéz riffei, amiket egy zord, fagyos atmoszféra jár át. Még szerencse, hogy ezt a nyomor hullámot a vége felé megtörik egy erősebb sludegos zúzdával. De ne örüljünk annyira… Az ezt követő monolitikus Misanthrope-t hallva egy rémségesen mély klausztrofóbiás sötétségben zuhanunk. Lassan hömpölygő, nehéz kátrányos dallamaik vákuumként szippantanak bele zenéjük pszichedelikus hatású kozmikus térébe, amiben a végső halálos döfést énekesük fájdalmas, de mégis érzelmekkel, vagy inkább az a helyesebb, hogy fájdalmas érzelmekkel üvöltő hangja adja.

Zárásként pedig a 12 perces Voidwalker szellősebb szigorra fogott acsarkodásai hozzák el az újabb hidegrázós poklot. Egészen a vénánkig hatolnak és marnak ezek a hideg riffeik, amik alatt mégis parázsmód égnek a váltakozóan pulzáló tempók, amik egy hangfal olvasztó forrón hömpölygő lávává formálják az eddig hallott zordságot.

Derűsnek semmi kép sem mondható a Morpholith bemutatkozása. Inkább egy jeges robbanás, egy ős pokol a fagy és a jég földjéről. Tegyetek vele egy próbát.

február 23.,
február 26.,