Mortify
Fragments At The Edge Of Sorrow

(Chaos Records • 2022)
Avatar
2022. április 14.
2
Pontszám
7

Ismét egy chilei banda miatt ragadtam virtuális papírt és tollat, de nem én tehetek róla, ha egyszer tényleg ilyen minőségi bandák érkeznek ebből az országból. Ezúttal a Mortify keltette fel az érdeklődésem, ők is ahogyan az eddig bandák akikről írtam a death metál gusztustalan világát választották. 2013-ban alakultak meg Concepcíon városában, eddig egy demo, egy EP és egy album volt a nevük mellet. Úgy tűnik, hogy rajtam kívül is kezdik maguknak felfedezni a chilei színtér gyöngyszemeit, eddig zömmel az ottani garázskiadók voltak csak kíváncsiak a helyi produkciókra, egy-két üdítő kivétel azért így is akadt de nem sok. A Chaos Records-nek azonban tetszett amit hallott és a legújabb lemezük már az ő kiadásukban látott napvilágot ami a második lesz a sorban. A borító alapján sima old school death tiszteletadásnak tűnik a dolog, el kell ismernem, hogy igazán tetszetősre sikerült, jár a pacsi Julian Morana-nak. Azonban itt követnénk el az első hibát ugyanis tartogat meglepetéseket számunkra a Fragments At The Edge Of Sorrow. Eddigi anyagaik biztatóak voltak, kíváncsi voltam, hogy eddigi talán legfontosabb lemezükben is van-e spiritusz.

Először is nézzük kik a felelősek a lemezen hallottakért: Christian Fuentes felel a gitárért és a vokálért, Diego Gonzalez a basszust tépi és támogatja Christian-t a vokál terén, Benjam Araneda szintén a gitárhúrokat tépi, végül de semmikép sem utolsó sorban Alonso Villar a dobos. Maga a felállás nem változott amit mindenképp egy egészséges légkörről árulkodik, nem egy átjáróház bandáról van szó. Elmondásuk szerint számtalan klasszikus death metál banda volt rájuk hatással, úgy mint a Exmortis (USA), Pestilence, Gorguts, Obituary, Edge of Sanity és a Death. A Beneath the Emptiness kezdi a sort egy ambient intro-val vezet be minket a Fragments At The Edge Of Sorrow világába. Igen hamar kiderülhet számunkra, hogy közel sem a sima hús-krumpli stílusú régi sulis halálfémmel van dolgunk, ennél sokkal árnyaltabb és komplexebb a kép.

A srácok mestereik a hangszereiknek, magas szintű technikai képzettségükhöz kétség sem férhet. Sok nyakatekert riffel van dolgunk, maga a gitár hangzása remekül sikerült, a Dark Matter Studios-ban jó munkát végeztek a keverőpultnál, kicsit Morrisound-os hangzása van a korongnak. Darabos és töredezett dalstruktúrák jellemzik ezt a dalt, finomra sikerült szólókkal megtámogatva. Az In the Amorphous Path lassan, fenyegetően közelít hozzánk miközben Christian Fuentes véres hányásait élvezhetjük. Stílusa egy John Tardy és Martin Van Drunen keveréknek írható le, nekem bejött de elismerem, hogy ez nem mindenkinél lesz nyerő. Fineszesen disszonáns tétel, azonban itt a régi iskola hívei is fognak találni az ínyükre való húscafatot. Nosztalgia bandának közel sem írnám le őket, érződik a Mortify játékán, hogy őket már több behatás is érte, mint a fentebb említett bandák. Igazán progresszívnek sem nevezném a dolgot, ahhoz túlságosan is földhöz ragadottak a dalok, nem kapunk meglepő váltásokat, mondhatjuk, hogy megtalálták az arany középutat, másoknak emiatt inkább semmilyennek fog hatni a zenéjük.

Ethereal Illusion of Psyche személyében kapjuk a következő szimfóniát, erősen a Death világa sejlett fel bennem hallgatása közben. Kapunk egy kicsit a kezdeti dohosabb érából és a későbbi technikásabb korszakukból is valamennyit. Nem ők lesznek a következő Chuck Schuldiner de azért rossznak sem nevezném. A Fragments hangulatos átkötése után a Frayed Lunacy (Dying Sight) riffjei csalják be magukat a fülkagylónkba. Tempós, ízletes témák és Alonso Villar kellemes dobolása kiemeli a többi dal közül, még azt is lemerném írni, hogy néhol fogósságot is kaptam amit szívből köszönök. A Mindloss a lemez instrumentális része, itt kaphatunk egy esszenciát abból amit eddig hallhattunk, több mint 6 perces hossza ellenére sem éreztem, hogy vesztegeti az időmet. Kicsit elszállósabb témák is helyet kaptak rajta, itt fennállt annak a veszélye, hogy hamar kiragadnak egy jófajta groove-ból vagy riffből de szerencsére megoldotta a Mortify, hogy ez ne történjen meg.

A The Accursed and the Throes elérkezve azt gondoltam, hogy itt már nem lesz baj, ha eddig megoldották, hogy ne kerüljön plusz zsír a dalokba, akkor itt is megfogják. Görcsösen merev dalstruktúrák és néhol jammelősebb, lazább témák jellemzik…azonban mégis azt kell mondanom, hogy itt-ott faraghattak volna a hosszából egy kicsit. Néhol kifejezetten unalmasra sikerült számmal van dolgunk. Az Edge akusztikus átvezetője után kapunk egy egész kellemes pofánrúgást az arcunkba az Astral Spheres From A Bleeding Soul személyében. Itt szerintem került egy kis Blood Incantation is a dologba, ez már eddig is gyanús volt már csak a lemeze választott témája miatt is, itt viszont kifejezetten hallani. A Process in a Secrecies of Thoughts-ban az eddig méltatlanul hanyagolt Diego Gonzalez-t fogom megemlíteni. A bőgőjét szépen lehet hallani, megadja azt a extra textúrát ennek a dalnak amire szüksége van. Ezt el lehet mondani az egész lemezről is, ellenkező esetben igen száraz albumról beszélhetnénk. Sok újdonságot nem fog mutatni ez a dal, a szólókra viszont itt is felhívnám a figyelmet. A Contaminated Echoes ismét inkább az old school világát hozza el nekünk, az egész lemezre jellemző ez a kettősség. Néhol a régi suli, néhol pedig az újabb ötletek jellemzik inkább a dalokat. A Sorrow 2 és fél percnyi pianínó…skip.

El lehet tehát mondani a Fragments At The Edge Of Sorrow-ról, hogy tipikus útkereső lemez. Nem szállt fel még teljesen a köd a bandatagok előtt, hogy melyik utat szeretnék választani. Nincs igazán nagy baj vele, azonban egyenlőre még nálam is zavaros maradt a kép, számos jó ötletet hallottam ezalatt az 50 perc alatt de még nincs kellően kiforrva a dolog. Remélem ezután megmakacsolja magát a Mortify és egy határozottabb lemezt fog letenni az asztalra, képes ez a brigád kitörni a középszerűség mocsarából, az már most világos. Én őszintén szurkolok nekik. A Fragments At The Edge Of Sorrow március 25-én jelent meg a Chaos Records gondozásában.

Mortify – Fragments At The Edge Of Sorrow (2022) (2 komment)

  • Winci Winci szerint:

    Tök hiteles írás. A bortíó valóban gyönyörű a zenét pedig teljesen jellemzi mindaz, ami itt felsoroltatott. Érdekes, hogy különösebb invenciók nélkül is Latin-Amerikában hogyan tarol évtizedek óta a sötét túnusú zene. Vajon lesz-e bennük valami egyedi, amitől nem „olyan mint” (ld. kiemeltek), hanem tényleg szeretném megvenni a CD-t?

    • Avatar Crissz93 szerint:

      Örülök, hogy hitelesnek találtatott az írásom. A mindennapi élet szolgáltathat inspirációval az ottani bandáknak, kemény világ van arrafelé. Ez csakis tőlük függ, ha sikerül egy határozott utat választaniuk és egyediséget vinni a zenéjükbe akkor figyelemre méltó banda lehet.