Közel 20 évnyi zenei kitérő után újra visszatért komor várbörtön zenéjéhez az ambient dungeon szinti megalkotójaként is ismert Mortiis. Azt is mondhatnám, hogy a kétezres évek eleje óta domináló elektronikus ipari darkwave kalandozásai után a Király visszatért, és ezzel a kijelentésemmel nem túlzom. Mortiis, azaz Håvard Ellefsen, aki mellesleg nagy Tolkien rajongó méltán nevezhető a sötét középkori szimfóniák királyának, hisz álomszerű melankolikus, horrorisztikus dallamaival egy olyan műfaj alapjait tette le, ami a mai napig virágzik. Természetesen ehhez kellettek olyan inspiráló művek, írások, mint J.R.R. Tolkien művei, amik ma is széles körben hatással vannak az arra fogékony, kósza lelkületű művészeknek. Mortiis ezeket a hatásokat első ízben még a korai Emperor-os korszakában (1991-92) használta fel. A zenekar egykori basszusgitárosa, szövegírójaként olyan dalok születtek meg a kezei alatt, mint a Cosmic Keys to My Creation and Times, I Am the Black Wizards, Witches Sabbath és a Wrath of the Tyrant. Tolkien fanatizmusát ezt követően induló személyes projektjében élte ki, aminek középkori fantasy vonala 1999-es Stargate albumáig tartott. Igaz ez a vonal még valamelyest dominált az új zenei irányzatokat vette ipari hangulatú The Smell of Rain (2001) albumán is, ami után jócskán bele ásta magát az elektronikus zenék, projektek világába.
Szóval 20 év kellet, hogy a Király visszatérjen, és újra elhozza nekünk belső démonaitól hemzsegő zavaros fantáziájának vízióit, amit ez év elején Spirit of Rebellion címmel tárt fel előttünk. Igaz ezt megelőzve, vagy ennek előjeleiként kiadta az impozáns kinézetű Secrets of My Kingdom: Return to Dimensions Unknown címen megjelent gyűjteményes kiadványát, valamint korai kiadója a svéd Cold Meat Industry alapításának 30. évfordulójára tartott ünnepi celebrációjának fő attrakciójaként tűnt fel, ahol is teljes egészében előadta 1994-es Ånden som Gjorde Opprør albumát. Nem is csoda, hogy új albumát az Ånden som Gjorde Opprør újraértelmezett kiterjesztésének és egyben folytatásának mondja.
Bő 50 perces albumán, amit A Dark Horizon, valamint Visions of an Ancient Future címmel két fő egységre tagolt, ezeket pedig 13 alrészre bontott sorra hömpölyögnek a régről jött atmoszférák, a légies szférákból szóló női és férfi vokálok, fanfárok, harci dobok, amiket a mai kornak megfelelő hangzással látott el. Mint egy ikonikus kor megelevenedő emlékei, úgy térnek vissza fülembe a jellegzetes hangok, amit egykoron egy sötét szobában gyertyafény mellet egy-egy üveg bor társaságába hallgattam. A képzelet pedig utazik: Ködöd tájakra, elfeledett csatákba, romok, áporodott pincék és egyéb régi emlékek közé. A Dark Horizon közel 25 perce ezt hozza.
Ezzel ellentétesen az album második részeként érkező Visions of an Ancient Future megtartja ugyan az ambient dungeon jellegét, de dallamai már kapnak egy erősebb gépies alapokra fektetett modern felfogású várbörtön hangulatot. Ami rideg, fagyos, és egyben horrorisztikusan dallamos. Mint egy XXI. századi modern kazamata, amit nem a penész és a több száz éves áporodottság szag jár át, hanem a fűtőolaj és való világunk melléktermékeinek kátrányos szaga. Az egész egy progresszíven összetett kompozíció, melyben a finom középkori dallamok mellé erőszakosan feszül a jelen kor. Egy sötét vízió ipari körülmények között, amit akár sci-fi-szerűnek is mondhatnánk, de ez a valóság.
A Király bevágtatott és övé lett a királynő. Mondanám, ha ez egy mese lenne… igaz részben mese is, csak épp itt a Király inkább megeszi a királynőt. Akkor inkább úgy mondanám: A Király visszatért és dicsőségesen visszahódította Era I korszakát! Lemezének két része két különböző szegmens, de mégis egységet alkotnak egymásba folyó dallamvilágukkal, eleganciájukkal és grandiózus hangulatukkal.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Örülök, hogy a Király vissza tért, mert mégis csak a Dungeun Synth atja, és szerintem, mindenki emlékezetében így is maradt meg a Mortiis, nem pedig egy dark-elektro projekt (amiből, személy szerint, egy percet sem bírtam ki). Viszont, az Anden som, jó volt úgy ahogy volt (véleményem szerint, az egyik legjobban sikerült albuma). Én nem nyúltam volna hozzá. Nekem a videó is túl sötétre sikerült. Nekem nem köszön vissza a Dark Crystal feeling, ami állítólag inspirálta. Nekem, a inkább Kittelsen, John Bauer-féle képi világot jelentette a Mortiis. Azért is kedveltem meg anno. Mert azért zeneileg azért már ekkor is sokkal komolyabb produkciók voltak. Valahogy, én nem éreztem akkora visszatérésnek. Nem rossz a lemez, de inkább akkor előveszem az eredetit.