Mountain Throne
The Silver Light

(Szerzői kiadás • 2024)
boymester
2024. június 17.
0
Pontszám
9

Vannak zenekarok, előadók, akik nem különösebben foglalkoznak azzal, hogy hallgatja-e őket bárki is. Nem tolják a képünkbe a hírleveleket, nem érkeznek csepegtetett információk, hogy előkészítsék a közönséget mint a “most tessék tapsolni, nevetni” feliratok egy TV show esetében. Az album megérkezik, aki utána járt, vagy rajongói/baráti kör tagja, az tud róla, másoknak pedig marad a Fémforgács, vagy a további ismeretlenség. Ilyen zenekar a német Mountain Throne is, mely származása ellenére sem mondható túl ismertnek, pedig nem ma kezdte meg működését. A heavy/doom metal csapat valamikor 2009-ben született meg egy elég stabilnak mondható felállással, melyben két volt Mirror Of Deception tag is helyet kapott, ez pedig számomra önmagában egy olyan mágnes, ami azonnal érzékenyíteni kezd a munkásságukra. Bemutatkozó lemezükre több, mint 10 évvel ezelőtt került sor, bár az nem hagyott bennem mély nyomokat. A Stormcoven egy rövid, kissé útkereső szagú, de meggyőző hangulatú kiadvány volt. Olyan „mézes madzag”, mely végül nem vezetett el sehová. Ezek után hosszas hallgatás következett, amit csak egy split és egy válogatás kiadvány tört meg, legutóbb 4 éve.

A formáció úgy érezhette, hogy most már ideje kezdeni magukkal valamit, ha egyszer közös zenélére adták a fejüket és végre egy elég korrekt dalcsokorral rukkoltak elő The Silver Light címmel. A tagságban történt egy fontos változás is, ami elősegítette a kiadvány létrejöttét: a pusztán csak “F.” ként emlegetett, korábbi énekes helyére egy új dalnok, Matze érkezett. Véleményem szerint F. éneke teljesen rendben volt, viszont az inaktivitás talán neki volt köszönhető, így mondhatni egy friss emberrel működésbe lendült a gépezet. Matze akárcsak elődje, minőségi, de nem túl egyedi doom metal énekes, akinek hatékonyságát igazából csak a dalírás erőssége tudja pozitív vagy negatív tartományba lendíteni. Meg kell nyugtatnom a változásoktól rettegőket, itt most jó irányba billen a mérleg minden tekintetben. 

Nehéz elmennem a tény felett, hogy rég hallottam már igazán jó, vérbeli heavy/doom anyagot. Tudjátok, ahol ténylegesen fuzionál az ősi heavy metal (Judas Priest, Black Sabbath, Angel Witch) és a korai tradicionális doom (Witchfinder General, Pentagram, Saint Vitus). Érdekes, hogy pont akkor volt egy reneszánsza a műfajnak, amikor a németek is összeálltak. Az ezredforduló utáni első évtizedben olyan bandák kezdték meg működésüket, mint az Argus, Magic Circle, Grand Magus, Earthlord, The Lamp Of Thoth és a The Gates Of Slumber, manapság azonban talán csak a hamvaiból újjászületett Sorcererben találhatunk hasonló mozzanatokat. Ezeknek a tényeknek köszönhetően gyorsan elindult a szám mindkét sarka a füleim irányába, ahogy nekirugaszkodtam a kiadványnak. A rövid, kissé középkori hangulatot keltő intro, a Shapes In The Fog pengetéseibe berobbanó All Souls Day mind hangzásában, mind felfogásában az, ami egy vérbeli rajongónak teljes kielégülést hozhat. Inkább dögös, mint agyoncsiszolt gitárhangzással előadott bólogatós riffek, vegytiszta heavy lüktetés és epikus, mégsem giccses dallamvilág, csilingelő gitárszóló érkezik pillanatokon belül. Faék egyszerűségű építkezés, de kiváló arányérzék a lassabb és gyorsabb részek között, ami azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a következő 47 perc erről fog szólni, csak különböző hangsúlyozással.

A The Silver Light album gyorsan bebizonyítja, hogy nem múltat idéz, nem nagyokat utánoz, hanem saját jogán űzi a műfajt teljes meggyőződéssel nagyon régóta, csupán eddig nem kívántak erről értesíteni minket. A We Are Hunters ökölrázós, lánccsörgetős időutazás néhány érdekes mozzanattal, ami legfőképp a gitárnak köszönhető, a Thunderstorm Nights pedig nyers doom, ahogy azt a korai Pentagram és Bedemon tudta igazán szolgáltatni, természetesen hibátlan kivitelben. Az átlagosan 5 perc környékén mozgó tételek közül kiemelkedik a lemez közepén található Man The Rampart a maga 8 és fél percével. A dal a kiadvány egyik igazi gyöngyszeme, csodája. Letisztult és mégis emelkedett, tempójával folyamatosan játszó epikus metal, erősen a 80-as évek hangulatát árasztva (megjelenik a NWOBHM is). Ismét a középkori hangokhoz fordul a lemezt ketté vágó Three Stars Shining (ezen a ponton nyer értelmet igazán a borítókép is), A címadó dal harcra buzdító, gördülékeny menetelése után még nagyobb sebességre kapcsolunk a Valkyrie révén, ahol tényleges dögösséggel találjuk szembe magunkat, hogy aztán a meglehetősen furcsa instrumentális szerzemény, az All Hallows’ Eve után visszatérjünk a nagybetűs doomhoz a záró Death Of A Tyrant képében. 

Ha a cikkben szereplő bandák bármelyikét bírod, akkor itt az ideje, hogy felfedezd magadnak ezt a Mountain Throne-t, amely úgy tűnik, a hamvaiból feltámadva ébredt rá végre önnön nagyszerű képességeire és ezt hajlandó volt megosztani velünk. Ahogy írtam korábban, különösebb beharangozó nélkül, úgyhogy ha kimaradt, akkor bizony érdemes pótolni!

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.