Mourn The Light
Suffer, Then We’re Gone

(Argonauta Records • 2021)
dimmurtal
2021. augusztus 16.
0
Pontszám
8.5

Annak idején 1985-ben, tíz éves koromban, amikor először hallottam meg az Accept zenekar Metal Heart című dalát az akkori Petőfi Rádió kívánságműsorában – benne a fülbemászó gitárszólóvá avanzsálódott Für Elise felejthetetlen dallamaival – még nem sejtettem, hogy én bizony a mai napig metal zene hallgatásával fogom túlélni a hétköznapokat. Persze nem lettem rögvest piramisszegecsekkel teletűzdelt rebellis kisgyerek, de a rock-, és metal zene elhintett magvai örökre gyökeret vertek bennem. Később jött a tv-ben a Rockkalapács, a rádióban a Garázs (mindkettőt Nagy Feró vezette), és onnantól nem volt megállás. Mondhatni, a legjobb időben ébredtem öntudatra, hiszen Magyarországon is addig nem látott mértékben kezdtek felbukkanni a metal bandák, és 1986-ban óriási áttörést jelentett, amikor kézbe vehettük az első Pokolgép lemezt. Azóta is nagyon szívesen hallgatom heavy metal zenekarok alkotásait.

Az ugye mindenki előtt közismert, hogy a ’70-es-’80-as években New Wave Of British Heavy Metal (NWOBHM – a brit heavy metal új hulláma) néven létezett egy zenei mozgalom, melynek olyan jeles képviselői voltak, mint az Angel Witch, a Saxon, az Iron Maiden, és még sorolhatnám. Nyilván ezen zenekarok közül több nagyágyú a mai napig aktív – koncertezik, dalokat ír, lemezeket ad ki. A 2000-es évek közepén, egyfajta tisztelgésként, másrészről a hagyományok megőrzése, és a stílus zászlajának újból magasba emelése céljából néhány zenekar életre hívta a New Wave Of Traditional Heavy Metal (NWOTHM – a tradicionális heavy metal új hulláma) mozgalmat, melynek egyik jeles képviselője az aktuális album ismertetőhöz remek dalokat szolgáltató, az Amerikai Egyesült Államokbeli Connecticut-ból származó zenekar, a Mourn The Light.

A banda 2017-ben alakult meg, és annak ellenére, hogy a Suffer, Then We’re Gone még csak az első teljes értékű nagylemezük, gyakorlatilag a kezdetektől magas aktivitást mutatnak a srácok. Egy 2018-ban megjelent EP és Single anyag után a következő évben kiadásra került egy Split korong, melyen közösen szerepeltek a heavy/doom/stoner stílusban utazó, szintén amerikai Oxblood Forge nevű zenekarral, melynek önálló, bemutatkozó anyaga egyébként szintén ebben az évben jelent meg Decimator címmel. Visszatérve a Mourn The Light-hoz – a nagylemezt 2020-ban két Single vezette fel, hogy aztán idén, július 02-án végre napvilágot lásson az első album.

A lemez nyolc új szerzeményen kívül egy újra felvett dalt tartalmaz bónuszként, így a teljes játékidő majdnem eléri az ötvenöt percet. A zenekar már az albumot nyitó When the Fear Subsides képében felsorakoztatja tudástárának teljes repertoárját, hiszen a dalba épített akusztikus-éneklős intro-t egy döngölő riff áradat, majd a stílust jellemző galoppozó ritmika ékesíti. A dalt szinte kettészeli az érzelemdús, hammond orgona hangzású szintetizátor dallamokkal kísért akusztikus betét, melynek a folytatásban átveszi a helyét egy igazi, az Iron Maiden legszebb korszakát idéző gitárszóló, hogy aztán a tételt ismét egy akusztikus-éneklős rész foglalja keretbe. A számhoz a zenekar készített egy videót is, melyben a színpadon rögzített képi anyag mellett végig olvashatod a dal szövegét is.

A sorban ismét egy klipes nóta, az I Bare the Scars következik, amely nem annyira epikus és összetett, mint az első dal, de véleményem szerint nem hiába esett a zenekarnak erre a dalra a választása, mert egy igencsak remekül sikerült tételről van szó. Itt fellelhető némi Black Sabbath féle doom-os döngölés is, de ettől függetlenül ez egy igazán vérbeli metal nóta, melyben a rövid szóló olyan, mintha a próbaterem mélyéről szólna, ezzel is abszolút mértékben megidézve a dicsőséges korszak hangzásvilágát.

Az imént megemlítettem a Black Sabbath-ot. Nos, a stílus ősatyáinak a zenekar játékára gyakorolt hatása a Take Your Pain Away című dalban egyértelműen visszatükröződik – egy sallangmentes, mindvégig döngő léptekkel közelítő, remek szerzeményről van szó. Ezen tényt a soron következő videóban gyorsan le is csekkolhatod!

Külső hatás a soron következő End of Times esetében is megemlíthető, hiszen a nyitó riffről egy pillanatra a Metallica, egészen pontosan a Jump in the Fire jellegzetes gitárdallama jutott eszembe. Az ilyen és ehhez hasonló, dalokba csempészett apróságok talán tudatosak, de semmiképpen sem nevezném őket koppintásnak vagy másolásnak. Ettől csak még inkább kellemesebb hallgatni való minden egyes dal.

Az album leghosszabb és legösszetettebb tétele a bő kilenc percesre nyújtott címadó dal, a Suffer, Then We’re Gone, amelyben a hosszas, melankolikus felvezetést gyilkos sikolyokkal kísért doom-os riffelés teszi rendkívül súlyossá. Ellentételezésként mindjárt itt van a Refuse to Fall, amely power szerű galoppozásával egy pillanat alatt kiráncigál az előző tétel búskomor hangulatából. Pihenést a soron következő Progeny of Pain sem enged, amely fülbemászó refrénjét kihasználva férkőzik közel a hallgatóhoz, hogy aztán teret engedjen a lemez egyik legjobb, legerősebb tételének, amely a Wisdom Bestowed képében vaskos ökölcsapásokkal döngöli mellbe az óvatlan hallgatóságot. Ez a szám tartalmaz egy-két progresszív elemet is, kijelölvén az utat az elkövetkezendő, remélhetőleg termékeny időszakra, már ami a zenekar további munkásságát illeti.

Amennyiben a húzós hétköznapokban egy kis nosztalgiára vágysz, őszintén ajánlom figyelmedbe ezt a lemezt. A Bill Herrick (basszusgitár), Kyle Hebner (dobok), Kieran Beaty (gitár), Dwayne Eldredge (gitár, vokál), és Andrew Stachelek (ének) alkotta kvintett ugyanis olyan fémvirágokból álló kompozíciót készített nekünk, amely méltán megállja a helyét a klasszikusok között is. Számomra nagyon szép emlékeket hozott vissza az album, és azt remélem, hogy belőletek is hasonló érzéseket fognak kiváltani a lemez dalai. Kellemes zenehallgatást, kellemes nosztalgiázást!

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.