Mulla
لماذا لا ترى ذلك (2020)

Ismét felkiáltott a müezzin minaretjének végtelenbe nyúló tornyából, imára hívja az összes olyan lelket, aki parancsszónak tekinti szavait. Felkelt az ezüst fényben ragyogó félhold, mellette örök időkön át fénylő csillagával. Nyugati fülnek értetlen tanokat hirdetnek az emberábrázolást szigorúan kerülő falak, a delírium állapotába kerülő hívek isszák minden szavukat. Arról nincs pontos, megbízható információnk, hogy tényleg Allah irányítja-e a Mulla duójának kezét, de ők ebbe a világba kalauzolnak el minket ismét. Ezúttal egy teljes értékű albumról lesz szó, név szerint a második teljes értékű albumnak tekinthető لماذا لا ترى ذلك, ami szerény véleményem szerint mindmáig a legkiválóbb, legkoncentráltabb alkotásuknak számít. Shahram és Shukri varázsszőnyege továbbra is abba a számunkra idegen, sokszor kegyetlennek tűnő világba kalauzolnak el minket, ahol abszolút releváns kérdés az, hogy hány kecskét, vagy tevét kérünk a lányunkért cserébe.

A felállás nem változott az előző írás óta, a nyers és atmoszférikus black metal jelenti a kaput, ami bevezet minket a sötétség bazárjába. A يقودنا الله azonban változást hoz ebbe a végtelenül konzervatív léttérbe. Az előző EP által mellőzött keleti dallamok itt már felbukkannak. Maga a hangzás azonban mit sem változott, itt is ropogós és sistergősen vékony gitárhangzással találjuk szembe magunkat. Az arab kántálások pedig csak fokozzák a hangulatot. A már az előbb említett keleties motívumokat azonban nem viszik túlzásba a Mullanal, épp csak annyira hajlítják el a hangokat, hogy az megigéző legyen. A dal címének a fordítása kb. annyit tesz, hogy “Allah vezéreljen minket”. Ennél a pontnál nem igazán tudtam eldönteni, hogy megbékéltek volna kultúrájukkal az urak vagy sem, azonban a továbbiak fényében valahogy nehezen tudnám elhinni, hogy ez így lenne. Az المسافر avagy az “utazó” már teljesen ismerősen hangozhat a fagyos és zord black metal rajongók fülének. Még ércesebb károgást hallhatunk, mint az előző írásomban taglalt EP során, a témák tapadósabbak és jobban átgondoltak. Az élettelenül kongó dobok továbbra sem szeretnék elvenni a gitár és a vokál elől a főszerepet, azonban egy pár fokkal mégis meggyőzőbben veri Shukri a habverőt. Energikusnak nem mondanám játékát, sőt komplexnek sem, azonban amit megkövetelnek ezek a dalok, azt ő maximálisan hozza. A blast beatek feszesek és kellő energiát adnak a tételeknek.

Ahol talán a legnagyobb előrelépést érzékelhetjük, az maga a dalszerzés és a sokkal karakteresebb gitártémák elővarázsolása. Érezni a dühöt és a megvetést ezekben a dalokban, minden letartott hangnak ereje van, magában hordozza az elkeseredett tehetetlenséget, amit a zenészek érezhetnek. A hosszúra nyújtott, szinte már funeral doomba hajló hosszal rendelkező tételek itt nem jellemzőek. Sokkal kompaktabb csomagban kapjuk a gyűlöletet. Az المسافر szólójába mégis kicsit sikerül becsempészni a már az elején hallott közel-keleti dallamokból, ami által még több színt visznek a sivatagi homokba. A naivabb elmékben akár még olyan gondolat is szülhet, hogy romantikával gondolnak szülőföldjükre ezek a zenészek. A لماذا لا ترى ذلك dermesztő frekvenciái gyorsan elhessegetnek minden ilyen téveszmét. Önmagában az a tény, hogy black metalt játszanak az urak bizonyíték arra, hogy nem fogadják el kritika nélkül kultúrájukat, lázadnak bizonyos elemei ellen. Nem hiszem, hogy mindent megvetnének, ami onnan jön, de a zene itt önmagáért beszél. Ez a fajta gondolkodás pedig főben járó bűn abban a kultúrkörben, ahonnan ők származnak (állítólag). A dalok zenei megvalósítása a néhol becsempészett “tájidegen” dallamokon túl nagyon is tipikusan európai fekete fém, mégpedig a jobbik fajtából. A fejlődés tagadhatatlan, de hibák azért most is vannak. Néhol túlságosan is hasonlóak a dalok és ezáltal az egybefolyás veszélye fenyeget minket. Tipikusan olyan albumról van szó, amelyik nagyon tetszik amíg megy, meg is maradnak a kedvenc részeim, de egy idő után eltűnik a szürkeállományomból a jó része. Félreértés ne essék, egy egyenletesen magas minőségű albumról van szó, amit kár dalonként elemezni, mert egyben meghallgatva ad teljes képet. Dalonként hallgatva azonban könnyen elveszhet a lényege.

A tények, viszont tények maradnak és ez egy nagyon igényesen előadott, hagyománytisztelőnek is mondható black metal album, amibe sikerült egy kis extra fűszert is becsempészni menet közben. Itt a fűszer szót szó szerint is lehet érteni, ugyanis ezek tényleg csak rövid ideig tartó, figyelemfelkeltő részek. Nagyon ízlésesen vannak adagolva és nem engedi a Mulla, hogy ezek váljanak a لماذا لا ترى ذلك lényegévé. Enélkül is karakteres és magával ragadó albumról beszélhetünk, ami nem biztos, hogy elsőre megragad az emlékezetünkben, de ha gyakori vendéggé válik a lejátszónkban, akkor sok élvezetet nyújthat a kedves hallgatónak. A figyelemfelkeltés és témaválasztás pedig még mindig nagyon friss és mindezen felül: egy nagyon is valódi problémára hívja fel a figyelmet. Tele van problémával, igazságtalansággal és szenvedéssel az a térség, amit ők reprezentálnak. Noha a fekete arany csillogása elvakíthatja a látásunkat, nem tudja elfedni a másfél évezrede tartó konfliktusokat, amik miatt vörössé válik a lemenő sivatagi nap fénye.

Lubomyr Melnyk
február 04.