Nagy Gergő – Új EP

Megjelent Nagy Gergő gitáros friss EP-je, melyhez a szerző az alábbi sorokat fűzte:

Ezzel a kislemezzel a cél az volt, hogy bejutva az emberi véráramba repítsem el a hallgatókat követve az első kislemez (Beneath My Skin 2016) koncepcióját, ahol a bőr „alá” kerültünk. Az utazás itt nem fog véget érni, lesz folytatása.

Az első dalnál (Step Out) az a pillanat figyelhető meg, amikor kilépünk a hazugságok fogságából és egy felszabadult állapotba kerülünk (ez mindegyik dalnál megfigyelhető). A második dal (For My Love) középpontjában az áll, hogy mit vagyunk hajlandóak megtenni a szeretteinkért. Az intro szöveg tökéletesen beleillik egy szakítási pillanatba, legyen szó szerelemről vagy barátságról. Hullámzó dal, pont olyan amilyen érzéseket megélünk egy szétválás után. A harmadik dal (Deep in the Heart) már egy sokkal visszafogottabb nóta, leginkább a befelé fordulás stádiumát írja le és hogyan küzdünk meg a lelki problémákkal. A negyedik dal (Getting Through the Blindness) pedig maga a megvilágosodás pillanatát jeleníti meg, mikor realizálódnak bennünk a lehetőségeink és ki akarunk törni az apatikus hangulatból.

A doboknál Virányi János ül, az ének betétet Török Péter (FEKETEPÉTER) követte el, valamint Kreisz Dóri is közreműködik. A stúdiós keverési munkákat Simon István (No Silence Studios) végezte. A grafikai munkáért Devecz Ádám (SUNDSGN) a felelős.