Strong Deformity-koncert

A szünetben a terem bejáratánál összefutottunk Vörös Andrással, aki addigra egy tudott meglepetésvendégként jelent meg. Persze, aki a Racket lemezre készítésére gondol nem lepődött meg, legfeljebb azon, hogy András, aki most az Ørdøggel és a Diabolus-szal járja a Kárpát-medencét és így kb. szeptember végéig minden hétvégéjük foglalt, tudott időt szakítani a kitérőre. Ahogy koncertlátogató társam is megjegyezte, olyan közvetlenül mesélt a nem régi Superbutt-koncert kapcsán, a saját zenekarok terveiről, úgy általában bármiről, ami szóba került a néhány perc alatt, hogy az továbbra is megkapó. Pedig a számára lehet egy akadályverseny is a sok ismerőssel, rajongóval és érdeklődővel átjutni a bejárattól a színpadig. Ezalatt megszólaltak a Strong első hangjai. A csapat felállása: Bertalan Balázs – dob, Bertalan Zsolt – gitár, Fekete Károly – ének, Háni Szabolcs – gitár, Kováts Tibor – basszusgitár, szintetizátorok, programozás

A Strong Deformityre különösen nagy érdeklődéssel mentem. Nemrég láttam őket egy másik érdekes négyes felállásban. Egy album jubileuma azonban más lehet, gondoltam. Nem is mentem mellé. A csapat szigorú tempóban elkezdte játszani az ünnepelt album dalait. Amilyen érdekes volt a metlacore/thrash debütáló albumuk, olyan izgalmas volt a nagy közönség- és szakmai sikert aratott Racket is a maga idejében. Érdekes volt persze így is hallani és látni. Nem is tudom, játszottak-e valaha ennyi dalt erről az albumról. A közönség persze vette a lapot, az ütemet és – ahogy ezt hátulról, jobbról láttam – senki sem maradt mozdulatlan. Visszaszállingóztak a korábbi előadók is, és feltűnt néhány más előadó(művész) is a nézők között. Így én örömmel nyugtáztam, hogy van érdeklődés a Strong Deformity zenéjére 2023-ban, noha valószínűleg munkás út áll előttük a megváltozott zenei fogyasztási szokások szerint meghódítani az új közönséget. A Racket egyetlen klipes dala igazán átmozgatta a nagyérdeműt és szerintem innen valami oldódást láttam a csapaton, mert a Magic Syrup néhány dala és az új album nótája is jobban működött, könnyedebb hangzással szólt, mint az előzőek.

A színpadon egy hátsó mikrofon mögött jelent meg eleinte több dalban, majd folyamatosan a Nova Prospect éneknője, is Besnyő Gabi, mint állandó vokalista. Kiváló hangja és színpadi jelenléte több szót is érdemel. Ahogy korábban is nyugtáztam, teljesen azonosul a háttérénekes szerepével. Ezúttal nem az egyik gitárossal kacérkodott-évődött, hanem a kivetítőfal előtt balra táncolt-lengett-énekelt. Ez is megfelelően ízléses volt, bármennyire is szexi módon tette, nem vitte el a showt, a sárgás háttér előtti árnya. A fényeket, ahogy a hangot itt is más kezelte. Alighanem az Akvárium hülyén elhelyezett lámpái késztetik a fényeseket arra, hogy rendre a közönség képébe világítsanak, vagy a koncertet követő parti célját szolgálják. Minden estre a Racket borítóhoz mért sárgás szín a kivetítőn kellemes háttért biztosított, míg a közönség lámpázásból itt is visszavettem volna a produkció kedvéért. Hogy a jobb hátsó sarokban is szagoltam a rosszul szellőztetett teremben a ködöt, biztosan szintén csak engem zavart… A színpadi jelenlétben ez a banda nagyon profi. Tibi azzal a jellegzetes mozgással, a basszugitárnyakat előre-hátra lengetve játszott a balon. Most a dob előtt, mellette játszott az egyik gitáros míg a másik sokhúros a túloldalon. Korábban a Cada-dobszerkója állt a Strong-é mellett. Az így megüresedett helyen táncolt Gabó, aki alkalmanként a dobost legyezte kendőjével. Míg Károly a Racket–szett inkább a dalokra és a mikrofonra koncentrált, a kb. tizedik nótától látszott az említett oldódás, amikor már kontaktusba is kerültek a vokalistával és megint megjelentek az öltönymellénybe bújtatott (jó értelkemben) teátrális mozdulatok, mint egy, statikusan a képzeletbeli utazásán járó Jézus a kereszten…. Ilyenkor (ismét pozitív módon) teljesen szürreálissá válik az előadás. Merem állítani, a Strong dalai, hiába véglegesek a közzétételkor előadásról-eladásra továbbfejlődnek. Érdemes lesz jól megnézni őket a következő alkalmakkor. Ez a koncert is egészen kiváló volt. Mindent hallottunk, amit egy jubileumi bulin illő előadni és a dalok listája jól felépített előadássá vált. A számomra az Imaginary Adventures/Hail the King/Timeless Garden zárás megkoronázta a napot. Némi szomorúsággal vettem tudomásul, hogy (asszem) fél-éjfél előtt nem sokkal a koncert végetért, de elégedetten ballagtunk a még mindig zsúfolt belvárosban a parkolóház felé…

Jó néhány gondolat kószált a fejemben a rendezvénnyel kapcsolatban. Ismét érdekelt a szervezés miértje, és persze az is, hogy egy ezúttal vendégelőadó hogyan élte meg ezt a kalandot. Minthogy egy korábbi érdekes négyes szervezője Mazsi, azaz Németh Ernő (akit és leginkább a Fezen Fesztivál csarnok-rendezvényein látok) nemrég is készségesen válaszolt most is megkérdeztem.

Mint szervezőt kérdezlek, ezúttal hogyan jutott eszedbe ez a három banda?

A koncert adta magát: a Strong 25 éves jubileumának (Racket-album) koncertje következett, s mind barátilag, mind zeneileg közel állnak hozzám. Ötletelés során felmerültek nevek. Mind a Nagyúrt mind a Cadaverest szivesen láttam volna. Közben úgy hozta az élet, hogy meg is valósulhatott a buli. Nagyon jó koncert, rendkívüli emberekkel. Átbeszéltük, mindenkinek tetszett az ötlet és ebből egy ilyen nagyszerű este lett. Mindenkinek csak köszönhetem!

Nekem feltűnt, hogy az újraépítkező Strong Deformityre és a búcsúzó Cadaveresre egyaránt kíváncsiak voltka fiatalok is. A Nagyúr esetében azt hiszem ez törvényszerű is. Van tehát jövője a zenéjüknek, ezeknek a stílusoknak?

Ernő: Igen! [nevetés]

Tudsz közönséggé válni?

Ernő: Igen, de azért az adott napon, ahogy mindenki másnak is, egy folyamat kicsúcsosodása már maga a koncert. Az a fontos, hogy mindenki jól érezze magát: a közönség és a zenekarok is. Valamennyire tudok a közönség részévé válni, de nyilván szeretném, hogy minden rendben, jól menjen. Ezért kicsit más, mint egy koncert, amire amúgy elmegyek.

És te, hogy érezted magadat?

Ernő: Igen nagyon jól, a koncertet nézve minden értelmet nyert, mindenkinek megvolt a helye az estében, igy volt a jó, csak köszönni tudom mindenkinek.

Mi a soron következő terved-tervezetek?

Ernő: Jó pár buli van eltervezve. Meglátjuk mi valósul meg, ha meglesznek csak hírt adunk itt nálatok is mindezekről [nevetés]

Milyen koncertet ajánlanál nekünk?

Ernő: Olyan sok buli lesz, hogy nehéz lenne ajánlani csak egyet. Menjetek, menjünk, nézzünk meg minél több koncertet a barátokkal, ismerősökkel, a családdal. Érezzük jól magunkat! Találkozás a koncerteken! Mindenkinek minden jót! [ismét nevetés]

Vörös András a 6. dal vedégszereplője így válaszolt. – Nekünk (egy ideig) úgy volt, hogy meglepetés leszel, neked mennyire volt az a felkérés?

András: Nekem nem volt meglepetés, mert tavaly is volt már róla szó, csak akkor pont nekem is koncertem volt valahol az ország másik felében. Meg hát alapvetően mindig is jóban voltunk, ha nem is intenzíven, de azért tartottunk kapcsolatot, és amikor kijött az új lemezük, lelkesen gratuláltam az elsők között, mert a Manitou nagyon nagy dal. Meg is hallgatom gyorsan, ha már szóba került.

Gondoltam, hogy örültél is ennek az együttműködésnek. Elkapott némi nosztalgia a pillanattal kapcsolatban, amikor ebben részt vettél?

András: Persze, ilyenkor mindig elkapja az embert [a nosztalgia], és ez tök jó. Fontos ugyan, hogy ne ragadjunk bele, és értsük, hogy nem kell ugyanazt keresni a dolgokban, mint 25 éve. De ettől még jól esik megint eljátszani akkori dalokat, pláne, hogy még ma is jól szólnak. És ugyanilyen jó találkozni régi ismerősökkel, akikkel egyébként ritkán futsz össze.

Milyen volt a színpadról látni ezt az érdeklődést?

András: Bevallom, nem nagyon figyeltem kifelé, mert a zenekar Szombathelyen próbál, én meg Pesten vagyok. Úgyhogy a Superdope-ot tényleg úgy játszottuk most, húsz év után, hogy mindenki meghallgatta otthon, és csak a színpadon, élesben toltuk együtt. – Hát ez nagyon jól sikerült! – Szerencsére a Strong tényleg lemezminőségben játszik élőben is, nincs koszolás, nincs eltévedés. Ezért egyáltalán nem volt nehéz így sem, és az első másodpercek koncentrálása hamar örömzenébe fordult, és vitt magával a lendület. Azt azért így is láttam és hallottam, hogy a közönség nagyon jól fogadta az egész koncertet, mint ahogy én is, hiszen 95%-ban én is közönség voltam ezen az estén.

Jól érezted magad?

András: Ezt nem kell hosszan ecsetelni: igen. Nagyon.

A Strong Deformity csapatából Fekete Károly énekest és Kováts Tibor basszert kérdezgettem a Racket 25 élményről, a koncertről és a Strong Deformity kaland újabb fejezetéről.

Meghatározó élményem a koncerten, erről a koncertről, hogy nem egy letűnt kor zenéit hallottuk, hiszen olyanok is álltak és énekelték a dalokat a színpad előtt, akik nem is éltek, amikor a Racket-et kiadtátok? Hogyan lehet ez?

Károly: Szerintem a mostani munkásságunk valamelyest befolyásolja a múltbéli dolgainkat is. Meg, igazából ki tudja, hogy milyen úton-módon jutsz el a hallgatókhoz. Valószínűleg, lenne egy-két abszurd, hihetetlen történet ezen a téren, amit fel sem tételezne az ember addig, amíg nem hallja ezeket vissza. De hát ettől szép ez az egész. Nem igaz? Az, hogy fiatalabb generációkhoz is eljut a zenénk, mindenesetre reménykeltő.

Tibor: Ez számunkra is meglepő volt. Néha kapunk leveleket nagyon fiataloktól is. Az új album bemutatója előtt egy 17 éves srác kérdezte, hogy bejöhet-e szülői felügyelet nélkül. De bármennyire is szép, azért nem ez a jellemző. A különböző generációknak megvan a saját buborékjuk, amiből csak kevesen lépnek ki.  A nagy világsztár, és talán az élvonal béli magyar zenekaroknál van az, hogy több generációs a koncert közönség.

Nagyon összefogott produkciót láttunk. Eleinte kicsit feszesebb darálósabb volt, mint, pl. az, amit Fehérváron láttam. Izgultatok tán?

Tibor: Nagy izgulások nincsenek már bennünk a koncertek előtt. Ha van az inkább amiatt, hogy több zenekar lévén, rendben menjen minden, mindenki végig tudja játszani a tervezett műsorát. Itt, ugye, lenyomtuk a Racket albumot egy az egyben, és utána jött kis szemezgetés a Magic Syrupról, és az új lemezről, az Inside Your Sunról. A Racket zeneileg eléggé elválasztható az utóbbi kettőtől. Talán ezért érzékeltél egy választóvonalat.

Károly: Én sem éreztem magam befeszülve és szerintem a többiek sem. Szerintem is inkább azért érezted így, mert egy többzenekaros “minifesztiválon” nagyon kötöttek az időpontok, a színpadról a fel- illetve lejövetel, úgyhogy nem akartunk felesleges dolgokkal húzni az időt, hanem inkább le akartuk rakni a súlyt a nézőtérre.

Milyennek láttátok a koncertet a színpadról? Elégedettek vagytok, boldogok az érdeklődés kapcsán?

Károly: Maximálisan elégedett vagyok. Régen játszottuk ezt az albumot, úgyhogy a Racket most egy friss lendületet kapott a koncert által. Több dalt is be fogunk építeni a programunkba a későbbiekben. Technikailag több mindent megengednek ennek a lemeznek az énektémái, jobban meg lehet nyílni a performansz, a színház irányába. Ilyen szempontból ez a lemez – ahogy ez korábban is elhangzott – különbözik a MS és az IYS-világától. Pontosabban ebből a szempontból is. Az utolsó két lemez technikailag jóval több törődést, koncentrációt igényel.

Tibor: Jó érzés volt hallani, hogy énekelték a refréneket, nagyon lelkes közönség jött össze. Fértek volna még be a terembe, de több izgalmas, hasonló stílusú koncert is volt aznap este a városban, így ez kicsit megnyirbálta a közönséget.

Nekem feltűnt, hogy a maga korában mérföldkő Racket-hez képest a Magic dalok és az új lemez slágere akármennyire is felismerhető Strong-dalok, mégis dallamosabb, elektronikusabb, modernebb. Így volt jó építkezés a settel. Ez tehát az zenei irány?

Tibor: Igen, ahogy már említettem a Racketet toltuk le előbb elejétől végéig, s utána a Syrup és IYS következett vegyesen. Bár már a Racketen is feldugta a fejét némi elektronika, a két utóbbi albumon már meghatározó elemként használtuk. Az, hogy milyen irányban megyünk tovább, még nem kristályosodott ki.

Károly: Ez a koncert a Racket 25. évfordulójára jött létre. Ez az első közös korszakunk volt, mint zenekar. Ennek köszönhetően játszottuk végig az összes dalt. De mivel nem szerettünk volna egy tisztán 48 perces koncertet, ezért természetesen megtoldottuk a programot jó pár dallal az utolsó két lemezünkről. Az, hogy konkrétan mi jön majd az IYS után, még nem teljesen világos, de továbbra is a fő szempont, hogy mi dönthessük el a későbbiekben is azt, hogy mit, miért és hogyan játszunk.

Adott-e már lendületet a koncerteken kapott visszajelzés, hogy ne keljen újra hosszú éveket várni az újabb albumra?

Károly: Természetesen adott. Vannak dalok, amikkel bíbelődünk, de az a helyzet, hogy még a tavaly megjelent albumunk sincsen „kijátszva”. Egyelőre azokon az alapokon építkezünk és azon munkálkodunk, hogy élőben egyre közelebb jussunk ahhoz a szinthez, amelyet megálmodtunk. Úgy érzem, ilyen szempontból jó úton járunk. Kellenek a több irányból érkező stimulációk, impulzusok egy nagyobb munka megkezdéséhez. Egy teljes lemezanyagot összerakni nem kis munka és nem kis felelősség pláne annak tükrében, hogy ez a formáció a S.D., amely köztudottan ismert arról, hogy kimaxolja a dalaiban lévő potenciálokat amennyire csak lehet.

Tibor: Egy új album létrehozását nagyon sok minden befolyásolja. Kreativitásunk periódusától és attól is függ, hogy financiálisan készen állunk-e.

Hol, léptek fel legközelebb? Melyiket várjátok leginkább?

Károly/Tibor: A következő 2 befutó koncertünk közül az egyik a Fishing On Orfű, ahol június 29-én, csütörtökön láthat minket a közönség. Augusztus 5-én pedig a Depressziónál vendégeskedünk a Barba Negra Red Roomban.

Köszönjük a beszélgetést! Sok sikert és sok nézőt, hallgatót kívánunk!