Nagyúr / Cadaveres Eszencia / Strong Deformity – koncertbeszámoló és… 1.rész

Akvárium  – zene az undergroundba lépcsőzőknek

Ismét jó koncerten jártam. A Cadeveres ünnepelte 30 éves születésnapját az utolsó fővárosi builval és a Strong Defomrity a második, ismét csak a korban meghatározó lemezének a Racketnek a 25 évét. Ezúttal a budapesti Erzsébet téri valamikori távolsági buszmegállóhoz vonultam, sok emlékkel a fejemben. A helyén már jó sok évvel ezelőtt kialakított hajdani gödörben működő Akváriumban került sok a koncertre. A szörnyen zsúfolt Király utcáról egyik koncertlátogató ismerősömmel szombat délután bandukolva más szót alig hallottam, mint külföldit. Ahogy ereszkedtünk a lépcsőn még mindig így hangzott a zaj, jóllehet, néhány pólóról sejtettem, hogy a négyes asztaloknál ücsörgők között vannak koncertlátogatók is. A bejárat előtti „söntésnél” két dídzsé bohóckodott fekete korongokkal, zeneszolgáltatást imitálva, mintha szükség lenne rájuk, olyan hanganyagot szórva az éterbe, amihez végképp nem kell ember. Meggyőződésem, hogy az ilyen kulturális gyűjtőpontoknak (már amennyiben sekélyesen nem zenés kocsmának tekintik magukat) nagy szerepük van – ízléstől függetlenül – egyrészt a igényes szórakoztatás lehetőségének megteremtésében, másrészt az ízlés formálásában (akkor már vállalja fel a szerepét!). A Szépművészeti felé tartva sem igénylétlen falfirákkal (mert van közléshordozó igényes graffiti és van rongáló falfirka, szóval:), nem ákombákom baromságokkal reklámozzák a bejárat előtt, pl.  a Csontváry-kiállítást, sőt magát a helyet sem… Miért mondom mindezt? A bejáratnál rögvest ráleltünk a Strong Deformity basszerosára Kováts Tiborra (ld. legutóbbi interjúnkat itt), és Mazsira, (ld. szervezőmunkájának eredményét itt) aki ezúttal hármas fellépőket szervezett az estére: a Nagyúr-Cadaveres Eszencia-Strong Deformity fellépésével. Pár szóban latolgattuk vajon mekkora közönsége lesz a rendezvénynek. Én minden esetre így vélem: ha a helyen, mint az Akvárium a kültéren az ismeretlen nagyközönség számára a fellépők dalaiból is fogyaszthatónak vélt válogatást is kevernének a semmirevaló tuc-tuc-ba, ha nem is aznapra, de néhány hónap alatt bizonnyal egyre több látogatót vonzanának ezek a remek koncertek. Ez egyben a hely érdeke is lenne – úgyhogy szerintem szégyellheti magát, aki nem így döntött, az erről mit sem sejtő köznép butításával. Emellett nem azt latolgatnánk, lesz-e elegendő közönség, hanem azt, hogy elférünk-e.

Ennyi kultúr-moralizálás után elárulom, hogy a Nagyúr alatt szépen szállingózott befelé a nagyérdemű, a Cadaveres alatt kényelmes teltházat regisztrálhattunk, míg a Strong Deformityre kicsit változott összetételű közönséggel valamivel szellősebb lett, de még mindig tele volt a terem. Mint rendezvényre, így aligha lehet panasz. Ráadásul (említettem a sok külföldit a felszínen) itt is látható volt, hogy – feltételezem nálunk élő – külföldiek is álltak a teremben és ültek odakint az előtérben a szünetekben a merch előtt. Alapvetően azonban – újabb érdekesség a számomra – mindkét nem és a gimnazistától a két régi motoros zenekar évjáratági minden korosztály képviseltette magát. S ha ez nem lenne elég meglepő (erről később), a közönség jó része végig énekelte a bemelegítő és a két ünneplő banda minden dalát. Többségük nem csak a hangszálakkal, de úgy teljes testével részt véve a buliban. Ezen a bulin fellépett vett az Superbutt/Fresh Fabrik/Ördög/Diabolus-énekese, mint egy dal meglepetésvendége. Vele korábban az A38-as Superbutt-koncert előtt beszélgettünk arról, vajon lesz-e közönsége, nem csak nosztalgiázókból. És lett. A Strong Deformity évtizedes kihagyása után tavaly a legváltozatosabb lemezével tért vissza, építheti újra a rajongótábort, és lám, a Racket és a Magic Syrup dalait ugyanúgy énekelték a megelőző napokban talán még éppen érettségizők, vagy a szorgalmi időszakot záró fiatalok, mint a láthatóan évtizedek óta fanatikusok. Úgyhogy: van jövője a bandának – nyugtáztam elégedetten. Utitársammal azon is elméláztuk egy kicsit (noha van köztünk is 10 év), amikor pl. a Cadaveres de Tortugas indult alig akadtak lányok az aktív koncertlátogatók között, és valószínűleg a hi-fi-k előtt sem, míg itt és mára teljesen természetessé vált, hogy „családi”, de legalábbis párok rendezvénye is a rock és metal koncert. Az egésznek annyi lehet a titka, hogy tartalmas zenével, és gondolatokkal kell szórakoztatni az embereket, kényelmesedő világunkban az ebben meghatározó szereplőknek eljuttatni azt a közönséghez.

Elárulom még az élménybeszámolóm elején, hogy nagyon jól szórakoztam. És kifejezetten kíváncsi voltam arra, hogy vajon egy olyan rendezvényen, ahol lépten-nyomon ismerősökbe botlanak az előadók, a dupla ünnepen vajon ők maguk hogyan szórakoztak, s melyik énjükkel élik meg az eseményt. Erre ugyanis sokféle választ lehet adni és koncert után hallottam is néhányat, amit – köszönet a fellépőknek, szervezőnek – itt, közre is adok.

Nagyúr-koncert

Az előző szakaszban összefoglalt kultúrszokási és -szervezési elmélkedéstől alig egy lépés a Nagyúr moralizáló koncert-programja. Nem előzmények nélküli a zenekar, sem a zenészek maguk. Az alterock/pop-rock/prog.rock/stoner-féle zene a tagok révén az Isten Háta Mögött, Tej, Óriás… zenekarokból ered. Egy kedves ismerősöm már ajánlotta őket és kifejezetten nem tetszett, mert a nyers, trágár dalszöveges nótájukba botlottam bele. Úgy vélem – nem prűdségből, hisz az utóbbi vasárnap is hangosan káromkodtam egy biciklis ütközés alanyaként – hogy amit anyanyelvünkön el lehet mondani durvaság nélkül is erőteljesen, ahhoz nem kellenek sekélyes trágár szavak.  Bárki, aki magyar órán csak kicsit is megértett néhány verset tudja, jól tudja: éppen ellenkezőleg, Nekem éppen elég az otromba profánságot, verbális durvaságot hallgatni a mindennapokban a úton-útfélen. A sok ’izé’, meg ’ugye’ mellett a mondattöltelék káromkodásokkal olyan hamis Ganxta-világban vagánykodni, továbbvinni Lukácsként, vagy akár Nagyúr-dalokban: pont kontraproduktív, ami a dalok üzenetét illeti. Ám ezzel bizonyára számolt a Bokros Csaba – gitáros, Hegyaljai-Boros Zoltán – basszusgitáros, Szabó Kristóf – dobos és Pálinkás Tamás – énekes/frontember felállású banda. Én pedig örülök, hogy időben érkeztem és láttam a Nagyúr produkcióját élőben. Egyrészt nem volt túlsúlyos a verbális durvaság, másrészt a zenéjük sem volt olyan (számomra) lagymatag, mint amilyennek a korábbi meghallgatással véltem. A nem is kis színpadot teljesen betöltötték, ahogy a basszer és a gitáros két oldalt, míg az énekes a dobok előtt a két szélt is jól bejárva folyamatosan a zenével harmonikusan mozgott. A Petőfi-TV éjjeli zenei műsorai jutottak az eszembe, ahogy őt néztem. A gyakorta visszatérő koreográfiai-elem, vállmagasságba emelet könyökkel jobbra-balra kitapsolva, mint egy katalán táncban jól működött. A színpadon az énekes mikrofonjára aggatott nyoszólyólány-csokor, mögötte az énekes egy fehér alapon fekete mintás lágyan lengő köpönyegben elsőre gothic hangulatú zenét sejtetett (bármit is vártam), majd megszólalt a Kispál-éra előtti alterock, a Kortársak és a Tudósok hangulatában. Benne volt a korai 2000—es évek zeneisége, sőt nekem az is, mielőtt az R.E.M. MTV-sikerré vált, még kissé punkos előadással. Ha valakinek az R.E.M. és az MTV nem mond semmit, akkor közelítsen a RHCP felől… Érdekes volt látni-hallani, ahogy visszatér ez a hangzás és zenei felfogás. Másik állandó vesszőparipám a némi affektálás és a szótagoknak a magyartól eltérő hangsúlyozás viszont kifejezetten tartalmasan hangzott, a tapsoláshoz hasonlóan jól működött. Erősen vibrál a zene, az az „altercok” modern köntösbe bújtatva zengette a teret. A meglehetősen társadalomkritikus szövegek kifejezetten kemény, de legalábbis harapós hangzással szólaltak meg és a harmadik nótától kezdve a produkció már leginkább a grunge (azon belül is az Alice In Chains és Soungarden) zenei motívumait idézte a számomra. A srácok feszesen és tempósan játszottak, míg énekesük könnyed gördülékenyéggel vezette végig a műsort. A hangzás egészen jó volt – nagy meglepetésemre találkoztam a hangfelelőssel, Juszuffal, akit pl. Ørdøg-koncertről ismertem a Nyolcasból. A fényekkel viszont kifejezetten elégedetlen voltam, mert a leggyakrabban, mint stroboszkóp ütemére világított a vakító fehérség a szemembe, a zenekar megvilágítása helyett. Ezért kénytelen voltam egészen hátra, a karzat előtti jobbra helyezkedni. Erről még szólók még később is. A jó koncert okán mondhatom, hogy a Nagyúr megérdemli a figyelmet. Hangzó anyagot a merchben (még) nem árultak – pedig az EP-jük borítója is parádés, a koronás pólójukat viszont már vásárolták. Bízom benne, hírt adunk még róluk itt az újdonságok rovatban. Addigis itt a dalok listája, rákeresni, és felkutatni a csapat leemzét: Sírj! / Sarkok számlálása / Senkik földje / Szomj / Változók / Hírtelen / Munkásosztály / Okos kutya / Túl rövid

Hogyan éreztétek magatokat a koncerten? – kérdem a valódi frontembert, Tamást – Elég szép számú közönség gyűlt össze, ugye?

Igen, az egy jó jel, hogy egy háromnapos ünnepen, nyár kezdetén fél7kor nem egy teljesen üres Kishallnak játszottunk. Végülis, is 200 ember [én többet számoltam- szer.] nekünk hatalmas szó! Ilyennek mindig örül az ember. Meg hát, alapvetően, elég tökéletes az Akva, imádnivaló a backstage és az egész színpad nagyon kényelmes, bemozogható és jól szól fent is. Mindig egy nagy vízválasztó, hogy jól tudjuk-e érezni magunkat a színpadon, és hát itt nagyon sikerült, remélem, látszott is. 

Igen, látszott! Hogyan kerültetek ilyen illusztris társaságba? Játszottatok már így hármasban együtt, illetve fogtok is még?

Régóta ismerjük egymást a srácokkal, végül is egy szcénából jöttünk még régen, bár pont azt beszéltük Körmivel, hogy 15 év alatt sosem volt egy közös Cada-IHMkoncert, de most a Nagyúrral pótoltuk a közös színpadozást. 

Megtalált már titeket a közönség? Van-e stratégiátok elérni őket, vagy inkább ösztönösen hódítotok? Ti elég erős gondolatokat közöltök társadalomkritikával. És mégsem a – például és szerintem –tök felületes, hamisan mélynek tűnő lúzungokat ontó azária-féle igazságokat. Ők mégis, persze becsülendően sikeres Aréna-koncertet adtak. Hol találjátok meg a közönségeteket? Azért firtatom, mert érdekel, egy mai zenekar ebben a stílusban hogyan tud érvényesülni?

Az a helyzet, hogy teljesen felesleges összehasonlítani egy ilyen zenekart egy Azahriah-szintű produkcióval. Elég baj lenne, ha ezen görcsölnénk, hogy hogyan érjünk el annyi embert. Azt hiszem, nem is tenne túl jót, legalábbis nekem tuti nem. Nem akarok sok emberhez szólni, és mint a sok év alatt kiderült, nem is tudok. Úgyhogy semmiféle stratégiáról nem beszélhetünk, sőt, maga a ‘stratégia’ szó is ellenséges a zenekarnak. Amúgy persze nagyon örülünk minden egyes emberkének, aki csatlakozik hozzánk ezen az úton, de nem játszik szerepet a közönség a dalszerzési folyamatban, maximum olyan szinten, hogy mikor írunk egy új témát, akkor azt gondoljuk, hogy na erre tutira lehet ugrálni.

Miért nem árultatok (még) CD-t?

Elég drága és hát elég felesleges is manapság a cd. Ha lesz is valaha hanghordozónk, az vinyl lesz. Remélem, összejön, mert bírom a borítónkat, megnézném nagyban!

Meglehetősen jól szóltatok. Ehhez külön gratulálok. Mennyire volt nehéz a beállás a zenétekhez?

Köszi! Ezt Juszufnak köszönhetjük, ő megértette, hogy nálunk nem elsősorban arról van szó, hogy a gitár uraljon mindent, mint egy normális rockzenekarnál. A Nagyúrban sok esetben inkább basszusgitár adja a dalok alapjait, és hát tulajdonképpen popzenét játszunk, csak elég furcsán. Úgyhogy őt illeti a dicséret, de persze sokat agyalunk azon, hogy hogyan komponáljuk meg a dalokat, hogy jó legyen hallgatni. De mivel már elég régóta dolgozunk együtt, teljesen könnyen be tudunk már állni, saját pulttal dolgozik a srác, amin megvan a Nagyúr-preset, és ez nagy előny, és amúgy is mindenki ezt csinálja, ha tudja. 

Milyen zenei hatások alakították a ti zenéteket?

Hát a zenei hatásokról a legnehezebb beszélni, mert itt fel kéne sorolnom az elmúlt 30 év korszakos nagy kedvenceit minden egyes zenekartagtól. Az tény, hogy a ’90-es évek gitárzenéje nagyon közel áll hozzánk, de közben mindenféle popzene is. Meg speciel nálam a Depeche Mode az egyik legnagyobb alapvetés, de mindannyian imádjuk a progresszív rock és metál dolgokat. Szóval, sokrétű, és nem biztos, hogy kiadná a Nagyúr-zenét, ha felsorolnék itt 30 zenekart. 

A setlisttel igyekeztetek a zenei fejlődéseteket is illusztrálni, vagy inkább hangulati ívet akartatok adni a koncertnek?

A setlistünk még nem tartogat olyan sok lehetőséget, mert van az egy darab lemezünk, illetve most már van 3 új dalunk is készen, amiből kettőt eltoltunk. Szóval egyelőre csak szemezgetünk abból a 12-13 dalból, amink van. De mivel kora ősszel már állunk is neki a következő lemeznek, ezért egyre több új dalt fogunk kipróbálni élőben, amit vehetünk tulajdonképpen ilyen fejlődési prezentációnak. 

Felhallatszott, amikor a közönség énekelte a dalaitokat?

Persze, és imádom! Elég megtisztelő és menő érzés, hogy mások éneklik a szövegeimet. Nem hinném, hogy valaha meg tudnám szokni. Nem is akarom. 

Feltételeztem, hogy ez jó érzés volt…

Igen, hát azért az ember egója nem alszik ám olyan mélyen, hogy az ilyesmi ne adna neki egy löketet. Jó, hogy újra átélhetem ezt, nem gondoltam volna, hogy megadatik még egyszer.  

Hol lehet veletek legközelebb találkozni. Melyik közei fellépést várjátok most legjobban és miért?

Hú, meghívtak minket a Budapest Parkba, a Kettőnégy-bulira, ahol nyitni fogunk a Téveszmének, a Subinak és a Fishnek. Elég menő névsor, és büszkék vagyunk, hogy meghívtak minket, remélem, sokatokkal találkozunk majd ott!

Miután Tamásnak elárultam papírra vetendő nézetemet a durva kifejezésekről, amit már a cikket olvasók is ismernek, ezért álljon itt a lehetőség, hogy kifejtse elképzelését az eszközről, nekem is, okulásul, azaz…

Pár szó a káromkodáshoz: az öncélúság vádja felmerülhet persze, de mivel valóban nincs más igazi cél, mint az öncél, ezért elég nehéz egyáltalán védekezni akarni. Mondhatnám egyszerűen azt is, hogy „ha nem tetszik, ne hallgasd”, de az elég arrogáns lenne, és persze nem is lenne őszinte. Viszont az van, hogy a káromkodásnak kb. annyi szerepe van, mint egy vastag vonalas aláhúzásnak. Az, hogy a „gecimbe már” részemről tényleg azt a teljes átgondolatlan és medréből kilépő ideget jelenti, amit nincs kedvem kordában tartani. A versek amúgy is hidegen hagynak, szóval az tényleg nem számít nekem, hogy ki lehetne ezt máshogy is fejezni. Mert az a helyzet, hogy vannak olyan pillanatok, olyan helyzetek, amikor csak annyit lehet mondani, hogy a gecimbe már.

Nos, ez igaz. Köszönöm a beszélgetést és további sok sikert kívánok!

Folytatás következik!

Palaye Royale Palaye Royale
május 29.
Sting Sting
május 30.
Summer Time Tour 2024 Summer Time Tour 2024
június 01.