New Model Army

From Here (2019)

A jövőre 40. évfordulóját ünneplő brit alter, post-punk, folk dark rocker New Model Army idén adta ki 15. nagylemezét From Here címmel. A bandát 1980-ban alapította Justin Sullivan, Michael Dean, Dean White, Marshall Gill és Ceri Monger és nagyjából azóta is ebben a felállásban tolják sajátos, sötét, borongós hangulatú zenéjüket. Nevüket az angol polgárháború idején létrejött hadseregről kapták és működésük során zenei alapjaik mellé a rájuk leginkább hatással lévő műfajból merítenek dalaik készítésekor. Ilyen hatás volt a klasszikus zene, vagy éppenséggel a népzene, ami mostani albumuk dalaiban is érezhetően jelen van.

Az album dalai olyan hangulatot árasztanak mintha csak egy csillagfényes nyári éjszakán a tábortűz pattogó fényénél énekelné nekünk réges-régi korok balladáit Justin Sullivan. Rekedtes hangjának patinájából mintsem veszítette az öreg, de kinézetre most is inkább egy világcsavargó, mintsem egy zenekar frontembere. Valamikor 1984-ben Muriel Gray egyik TV pop és divatbemutatóján “a legrosszabban öltözött rock and roll zenekar frontemberének” nevezte és úgy látszik ez a helyzet azóta sem változott túl sokat. De nem a ruha teszi az embert – szokták mondani, és ez igaz is főleg az ő esetében, aki hangjával oly sok csodás dallamot, érzést varázsolt már nekünk. Ahogy teszi azt a lemezt nyitó Passing Through könnyed, légies balladás ének dallamiban is, amit egy meglehetősen vidám kis dob-szekció visz végig enyhe dark blues misztika kíséretébe, majd egy katonás, erőteljesebb progresszív robbanásba csúcsosodva megmutatja, hogy nem is annyira vidám balladákról lesz itt szó. Az ezt követő Never Arriving eufórikus magasságokban szárnyaló dallamos melankóliája már a jól ismert New Model Army ízeket hozza, amikben szinte szerelmes lázban fonódik össze a dob és a basszus ritmusszekciója.

A The Weather daluk egy pörgős folk punk alapokon pattog, ellentétben a törékeny akusztikával hangszerelt End Of Days dalukkal, amelyben lágy szerkezete ellenére meglehetősen határozott vonásokkal van jelen a dinamika és a vibráló világ vég félelem, amibe néha Sullivan hangja is meg-megremeg. De hasonlóan törékeny a modernebb populáris, rádióbarát dallamvilágú Great Disguise szomorkás hangulata, A dal önmaga talán kissé kísérleti próbálkozás ízű a részükről, de mégis New Model Army-s, csak úgy, mint az ének-gitár bérbeszédére épülő Conversation kellemes atmoszférája. De hasonló párbeszédre épül a balladás folk vonalú Hard Way lecsupaszított világa, amit hallgatva egy nagyerdőbe visz a képzelet, ahonnan a fák árnyékaitól kísérten már a Watch and Learn misztikus sötétsége húz egyre beljebb és beljebb. És ha netalán eltévedtünk árnyas sötétségünkben kiutat a Maps kissé borongós “neo-gótikus” hangulatú cselló dallamai mutatnak egészen a Setting Sun fényesen ragyogó pszichedelikus látomásáig, amelyek a záró taktusként nyugis hangulatában felcsendülő címadó dal közel 8 perces elvont ritmusú, remegő intenzitásában kelnek életre.

A New Model Army albuma egy meglehetősen szürkés és törékeny világot fest le nekünk, ami valami féle magával ragadó hipnotikus erővel kavarog napjaink kozmikus térében. Ebben talán közre játszott az is, hogy lemezüket egy Giske nevű norvég szigeten vették fel 12 nap alatt, ahol csak mérföldekre hó, jég és víz van, ameddig a szem ellát. Törékeny fagyott világ, ami több rétegből, több meséből áll eggyé itt a tűz melegénél. Akik pedig élőben is szeretné át élni ezt a misztériumot, azok el ne szalasszák október 19-ei, az A38 Hajón lévő koncertjüket.

szeptember 17.,
szeptember 18.,