Perfect Symmetry – itt a kislemez

A pécsi Perfect Symmetry zenekar új kislemezt jelentetett meg, aminek az utolsó száma, a „Most másról van szó” is felkerült az Internetre. A prog zenekar ígéretéhez híven négy héten keresztül minden kedden megosztott egy dalt, és végül letölthetővé tette a azokat.
„Azt szeretnénk, ha minél több emberhez eljutnának a felvételek, mert akik eddig meghallgatták nagyon lelkesen nyilatkoztak az anyagról. Biztosak vagyunk benne, hogy nem csak a műfaj szerelmeseinek fog tetszeni ez a zene. A négy dalt úgy állítottuk össze, hogy teljes képet kaphasson a hallgató arról, mi vár rá majd a teljes lemez meghallgatásakor. Mind a négy dal szolgál újdonsággal a másik háromhoz képest, érdemes belehallgatni mindegyikbe. A dalok szövegei is rólunk, rólatok, a mindennapjainkról szólnak, olyan dolgokról, ami mindenkivel megeshet, vagy megtörtént már.”
Az anyag letölthető a banda Soundcloud oldaláról, s tovább kattintva meg is hallgathatjátok a teljes EP-t.

_ELVALASZTO_

A Változom című EP előzetese az ősszel megjelenő nagylemeznek. A lemez munkálatai most is folynak Pécsen az FHT, és a törökbálinti SuperSize Recording stúdióban.

Hexvessel Hexvessel
április 24.