Amorphis – a közelgő új lemezről

A melankolikus metál egyik vezető csapata, a finn Amorphis szeptemberben vonul stúdióba, hogy rögzítse egyelőre cím nélküli tizenegyedik nagylemezét. A jövő év tavaszára ígért albumot a Hypocrisy/Pain frontember Peter Tägtgren irányításával készítik most. A zenekar gitárosa, Esa Holopainen a következőket nyilatkozta:

„Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy ha zenei előrelépést akarunk, akkor producerre lesz szükségünk, akinek jó elképzelései, ötletei vannak, mindemellett maximálisan megérti azt, hogy mit is akarunk valójában. Teljesen merevek voltunk eddig ebben a témában, nem szerettünk volna soha kívülállókat bevonni a munkánkba, akik megmondják mit hogyan csináljunk, de most leültünk a menedzsmenttel és egy egész éjjel ezen agyaltunk. Aztán arra a következtetésre jutottunk, hogy nem is kell igazán messze keresgélni… Ha jól emlékszem, már az 1994-es Nuclear Blast fesztiválos turnén megismerkedtünk Peterrel. Hihetetlen érzéke van a zenéhez, a hangszereléshez – kétség nem fér hozzá.”

Az új lemez milyenségéről pedig így beszélt: „Az elmúlt hetekben intenzíven próbáltunk és 20 új dalt már fel is demóztunk. A The Beginning of Times megjelenésénél tudatosult bennünk – mikor olyan kérdésekre kellett válaszolnunk, hogy hogyan zajlottak a felvételek és miként születtek a dalok -, hogy rutinból dolgoztunk. Nagyon erős lemez lett a legutóbbi is, de úgy érezzük, nem okoztunk túl sok meglepetést, nem volt előrelépés már a zenénkben, egy helyben tipegtünk. Most viszont új dimenziók tárultak fel előttünk, amik folyamatosan inspiráltak. Az új dalok pokolian erősek. Tudom, még túl korai lenne nyilatkozni, de most úgy érzem, hogy a legjobb Amorphis lemez van készülőben.”

Amorphis – a közelgő új lemezről (5 komment)

  • belial belial szerint:

    [quote=goathornedgod666:5w436265]
    ha mar Peter is benne lessz a buliban, szerintem kizart hogy csalodast okoznanak
    [/quote:5w436265]

    Egyetértek ezzel a mondattal, csak nem úgy ahogy te értetted, mert szerintem nem lesz csalódás, de se negatív se pozitív.

    Irsfa jóslata szerintem a legvalószínűbb.

    Lehet hogy nem mindenki ért majd velem egyet de nekem az Amorphis olyan mint a Dimmu, elkezdtek valamit jók voltak benne aztán még jobbak majd elkurvultak.
    Mondom ezt úgy hogy mai napig szeretem a Dimmut.

  • boymester boymester szerint:

    Az ilyen kijelentések után szoktak bődületeseket bukni…nálam a korai anyagok a nyerők, ezt a mélabús lötyögést már nehezen vette be a gyomrom, de a minőségi dalokat azért elfogadtam. Szűk határok között vannak bebetonozva, nagy változásra nem számítok én sem.

  • bjorn666 bjorn666 szerint:

    Jobban örülnék, ha újra Tomas Skogsberg lenne a producer 😀

  • goathornedgod666 goathornedgod666 szerint:

    Az eddigi lemezuk mind bejott, igaz voltak ujjabb dolgaik amik tobb halgatast igenyeltek. Szerintem nagyon jo uton haladnak ha mar Peter is benne lessz a buliban, szerintem kizart hogy csalodast okoznanak az uj lemezzel, legalabbis en ugy erzem hogy jo cucc lessz.

  • oldboy oldboy szerint:

    [quote=bahon:57669n36]
    Én szerettem a topogásukat, most félek egy kicsit. 🙁
    [/quote:57669n36]

    Én viszont nagyon várok már tőlük valami újat, meglepőt!
    Persze az ilyen „úgy érzem a legjobb lemezünk készül” kijelentésekre régóta nem adok, de egy [b:57669n36]Amorphis[/b:57669n36] igen is folyamatosan keresse az új utakat, ne csak egy helyben topogjon! A legtöbb lemezüket kedvelem, de a legutolsó pont emiatt a rutinmunka érzet miatt nem talált be nálam. Úgyhogy én nem aggódom, sz@rt ezek a fickók nem tudnak csinálni, egy kis kísérletezés pedig nem árthat meg neki! 😉