Omega – két csatornán egyszerre

A fennállásának 50. jubileumát ünneplő legendás Omega zenekar gőzerővel készül az október 6-i budapesti nagy koncertjére. A próbák javában zajlanak, az együttes tagjai minden napjukat a próbatermben töltik, hogy a Papp László Budapest Sportarénában záródó turné utolsó álllomásán is valami egyedit mutassanak a közönségnek.

Az erre az alkalomra készülő színpaddal (a banda jellegzetes logójára mintázott színpadi kifutóval), a hang-, fény- és vetítéstechnika segítségével, egy igazán különleges fellépésre számíthatnak az érdeklődők, ahol az elmúlt évtizedek valamennyi slágere felcsendül majd. A bő két órás műsor során egy 60 fős szimfónikus zenekar is folyamatosan a színpadon lesz és kíséri a klasszikus felállású Omegát.

A nagyszabású koncertet 20 kamerával rögzítik, amely az év végén kerül a közszolgálati tévé műsorára. Eddig még soha nem látott módon sugározzák majd a felvételt, hiszen az M1 és M2 csatornákon egy időben, különböző kameraállásokból láthatják a nézők a történéseket! Ezért érdemes lesz majd kapcsolgatni a két csatorna között! Ilyen jellegű sugárzást még soha senkinél nem mutattak be.

A koncertre a belépők már igencsak korlátozott számban állnak rendelkezésre. A szervezők most nyitották meg az utolsó pár száz helyet tartalmazó szektorokat! Jegyek kaphatók a Broadway Jegyirodákban és az összes ismert jegyárusító helyen.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.