Behemoth – Újabb fejlemény a Biblia széttépésének ügyében

 A lengyel Legfelsőbb Bíróság hétfői döntésében megállapította – egy a Ryszard Nowak által korábban beadott indítványban – hogy Nergal – polgári nevén – Robert Darski – (Behemoth) megsértette a vallás érzékenységet, még ha ennek nem is készakarva tett eleget.
Még a 2011-es tárgyaláson Darski ügyvédei azzal érveltek, hogy a 2007-ben lezajlott koncertet a zenészek egy zárt közösség tagjai – a rajongóik – számára adták, és akik elfogadják az előadó tettét. – Az elhíresült bulin ugyanis Nergal az előadás közben a katolikus egyházat a világ gyilkosabb kultuszának nevezte, s széttépett egy Biblia másolatot, amit a hazugságok könyvének nevezett.
Akkor a bíróság elfogadta az énekes által felhozott védekezést és tettét, – aki a művészi előadás részeként tekintett cselekedetére – és nem feltételezett szándékosságot.
Az indítvány beadványának következményének értelmében azonban Nergalnak felelnie kell. Így az ügyet újravizsgálják a kerületi bíróságon. – Ha bűnösnek találják, akkor a lengyel törvények értelmében akár maximálisan 2 éves szabadságvesztésre is ítélhető a zenész.

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.