Pearl Jam – megjelent a tizedik

Tizedik lemezével töri meg újra a csendet, a grunge-hullám és az alternatív rock egyik igazi veteránja, a seattle-i Pearl Jam. Az 1991-ben alakult zenekar tagjai igazi öreg rókák már a bizniszben, így jól tudják, hogy a hosszú távú siker titka nem más, mint a folyamatos magas színvonal, a zenekar pedig ennek szellemében készítette el Lightning Bolt című albumát.

A Pearl Jam erényeit sok irányból meg lehet közelíteni, de beszéljenek inkább helyettünk a puszta adatok: több mint húszéves fennállása alatt a zenekar 9 nagyszerű korongot készített, továbbá számos élő kiadvánnyal kedveskedett a rajongóinak, a világ vezető fesztiváljain foglalta el headliner-pozíciót és összességében több mint a hatvanmillió lemezt adott el – ilyen ajánlólevél tényleg csak a legnagyobbaknak jár. Ha pedig még hozzávesszük, hogy a csapat két évtized után is képes modern, fajsúlyos és belevaló zenét csinálni, nem lehet kétség a képességeiket illetően.

A Lightning Bolt című új munka négy évvel követi a Pearl Jam legutóbbi anyagát, a korábbi kislemezek (Mind Your Manners, Sirens) alapján pedig úgy tűnik, a formáció rajongói ismét minőségi termékre számíthatnak – akárcsak az eddigiekben.



október 21.,