20 éves a Sear Bliss

Húsz évvel ezelőtt 1993-ban alakult az azóta méltán világhírűvé vált szombathelyi metál zenekar: a Sear Bliss
A kilencvenes évek elején-közepén nem volt annyi zenei műfaj,mint most és nem lehetett annyira könnyen hozzáférni zenei anyagokhoz sem, mégis jobban virágzott hazánkban is a metál műfaj, az élőzene, mint manapság. A média sem a mostani „ízlésformáló zenének nem nevezhető zajokkal és sztáráldozataival” volt tele, hanem rock és metál műsorok is helyet kaptak, a koncertek pedig látogatottabbak voltak.

20 éves lett a Sear Bliss, amely alatt Nagy András vezető mellett párszor bekövetkezett tagcsere is, így vendégzenészekben nem lesz hiány a huszadik jubileumi koncerten (2013 december 06. 19 óra, Budapest-Club202) , valamint látványelemekben sem, hiszen a zenekar nem csak alkotásaiban, de koncertjeiben is törekszik az igényességre,s a minőségi megszólalásra, látványra. Minden bizonnyal most is lesznek pirotechnikai és egyéb látványelemek, különleges színpadi kellékek, s varázslatosan egyedi Sear Bliss hangulat, amely mélyen lélekre hat.

20 év eltelt, elrepült, mintha most lett volna minden ami ezalatt történt, sok sok emlék kíséri ezeket az éveket, melyek alatt minden változik, mi magunk is talán, egyetlen dolog viszont örök: a nagybetüs „SEAR BLISS ATMOSZFÉRA” !



_ELVALASZTO_
Magyar zenekarnak ennek ellenére nehéz volt külföldre utat törni. A szombathelyi Sear Bliss-nek az 1995-ben megjelenő „The Pagan Winter” demójával ez sikerült. Természetesen a hazai metál rajongók izgatottan várták a koncertek és a következő zenei anyagok mellett az ezzel kapcsolatos eseményeket, híreket,amelyekről- magamat is beleértve-szívesen olvastunk zenei lapokban, hiszen a sok külföldi zenekarról szóló hír mellett úgy éreztünk, hogy na, a „mieink” is ott vannak köztük,s egészen más szájízzel olvastuk ezeket a cikkeket, mint egy másik zenekarról történő zenei híreket.

Ráadásul sikerült egy egyedi stílust alkotniuk,úgy, hogy gyakorlatilag minden lemezük más, sohasem ugyanazt tárták a rajongók elé, mégis mindegyik lemez egytől egyig egyedien jellegzetes Sear Bliss, egy kerek egész. A klasszikus heavy metal hangszerek mellett helyet kapott a trombita, a harsona, gyönyörű szintetizátortémákkal kiegészülve, Nagy András bőgős-énekes-zeneszerző-dalszövegíró (egyszóval mindenes ) egyedi hangjával , leszámítva a legelső demót, ahol még Csejtei Zoltán énekelt. 1996-ban jön a Phantoms, az első nagylemez. A neves holland metál magazin, az Aardshock a „hónap lemezének” választja az albumot. A későbbiekben Sear Bliss albumokat olyan független nyugati lemezkiadók jelentettek meg, mint a holland Mascot, az amerikai Red Stream vagy a brit Candlelight Records. Európán túl Dél-Amerikától Japánig szinte mindenhol kaphatóak lettek a lemezek, amelyet külföldi koncertek is követtek.


A zenekar a „nagyvilágban” sem felejtkezik meg magyar gyökereiről sem, sőt előszeretettel nyúl olyan témákhoz, mint a Bálványosvár legendája – amiről Jókaitól is olvashatunk, Csaba királyfi legendája, de akár zeneileg is felcsendül egy egy magyar fülnek egészen sajátosat jelentő dallam-mint pl a The Haunting lemez nyitódalában-, sőt, a 2007-es albumuk, a The Arcane Odyssey grafikailag is kifejezi ősi értékeinket.

Itt kell megjegyezni, hogy a Sear Bliss mindig is ügyelt arra, hogy egy zenei album igényes és kerek egész legyen grafikailag is, zeneileg is, így borítóként mindig egy egy festmény szolgált, kifejezve a lemez hangulatát. Ezen festményeken olyan művészek dolgoztak, mint Kris Verwimp, Tari József, s mindemellett olyan fotóssal-filmessel dolgoztak együtt, mint az „Ösvény FilmesFábián Gábor, aki a fotók mellett például a 15 éves jubileumi koncertfelvételük elkészítéséért is felelős volt.

Az „Ösvény Film” -ről még csak egy gondolat, Gábor egyes filmjeiben a Sear Bliss zenekari tagok, mint szereplők is kipróbálhatták magukat. De a színházi világ sem esett messze a zenekartól, hiszen a Budapesti Thália Színháztól kezdve sok vidéki színházba is eljut a „metálballada”, azaz a Háromgarasos opera c. előadás, amelyben a beregszászi Illyés Gyula Színházzal egy színpadon a Sear Bliss élő zenei háttérrel szolgál. A színdarab azt az angol művet dolgozza fel, melyen Brecht Koldusoperája is alapszik. A darab rendezője Vidnyánszky Attila volt, aki mára a Nemzeti Színház igazgatója.

Legutóbbi lemezük, a 2012-es Eternal Recurrence szintén egyedi, s nem másolja egyik korai albumukat sem, s egyik jellegzetessége, hogy megjelenik a Sear Bliss-től eddig szokatlan tiszta ének, valamint a női vokál (boszorkányének) is, utóbbit Alba Hyseni vendégszereplése eredményezte.
Hexvessel Hexvessel
április 24.