Cathedrals of Doom – ingyenes doom metal válogatás

„Körülbelül egy éve pattant ki a fejünkből az ötlet, hogy elsősorban külföldi bandákkal karöltve létrehozzunk egy igazán súlyos doom metal válogatást. Igyekeztünk olyan zenekarokat találni, akik nem csak emberileg, de zeneileg és minőségileg is értik ezt a stílust, és akik mindenképpen megérdemelnék, hogy nagyobb ismeretségre tegyenek szert, akár a magyar közönségnél is.
Így jött létre – több hónapos szervezés eredményeként – a Cathedrals of Doom válogatás, melyen öt különböző nemzetiségű együttes dalai lesznek hallhatók: kilenc valódi doom metal gyöngyszem, a stílus mindenféle ágából, a német epic doomtól a máltai gothic doomon át a brazil death-doom metal dalokig. Reméljük, hogy nagyon sokan meghallgatják majd ezt az albumot, hiszen azon túl, hogy rengeteg munka van benne, hiszünk abban, hogy nagyon jó zenekarokat és dalokat sikerült rá összeválogatnunk.
És hogy mi is hozzátegyünk valamit az izgalomhoz: két dalunkat is újrahangszereltük és újrakevertük, hogy azoknak is érdekes legyen, akik már ismerik a számainkat.
A Cathedrals of Doom válogatás Luca és a boszorkák napján, azaz 2013. december 13-án pénteken jelenik meg, s lesz letölthető a www.cathedralsofdoom.wix.com/vol1 oldalról, ingyen!
Az érintett zenekarok: Eclipse of the Sun (Hungary), Les Memoires Fall (Brazil), Somnus Aeternus (Czech R.), Spirit Descent (Germany), Weeping Silence (Malta).
– Az Eclipse of the Sun legénysége”