Dissection

Nemrég jelent meg egy interjú a zenekarral a banda honlapjának fórumában, melyben a rajongók kérdéseire az énekes/gitáros/zenekarvezető Jon Nödtveidt válaszolt. Ezen interjú végén került bejelentésre, hogy:
“A Reinkaos-al elértünk a történetünk végéhez. A Dissection munkája befejeződött, ez az örökségünk.”
(Az angol nyelvű interjú ITT olvasható.)

Midsummer Massacre címmel június 24-én lesz egy koncert – az első és egyben utolsó Európában (Stockholm) -, melyen főleg a Reinkaos album dalai kerülnek terítékre. Ezen kívül pályafutásuk során először játszanak még egyet Izrealben, valamint kettőt az amerikai kontinensen, s ezzel vége.

(Remélem sikerül tényleg lezárniuk a történetet, s nem fognak majd állandóan összeállogatni, mint az amúgy nagy szokás… – szerk.)

További hír még, hogy június 23-án a Black Horizon Music (a zenekar saját kiadója) gatefold vinyl formában újra megjelenteti a ‘The Somberlain’ és a ‘Storm of the Light’s Bane’ albumokat, bónusz dalokkal, előzőleg ki nem adott anyagokkal, új borítóval, remaszterelve.

október 18.,
október 19.,
október 21.,