Green Machine – közös munka John Garciaval

A Kyuss frontembere John Garcia nem csak megdicsérte a Green Machine zenekart, de ígéretéhez híven meghívta Kocsándi Miklóst magához egy közös zenélésre. A fiatal magyar gitáros már hazatért és kiderült az énekes szóló albumán dolgoztak együtt.



John Garcia
nem akármilyen név a stoner zene világában. Több neves együttes frontembere volt, de a legnagyobb bandája mindenképpen a Kyuss marad. Most azonban egy szóló lemezen dolgozik a tavasz közepéig, amin több zenész is muzsikálni fog. Gitárosok jöttek a Hermano és a Slo Burn együttesből is a Palm Springi stúdió munkálatokra, de a Unida dobosa is egykori barátjával dolgozott.

„Még mindig olyan mintha egy álom vált volna valóra. Négy dalon játszok a lemezen és a turnén is én fogok Garciaval a színpadra lépni. Nagyon profi, gyors és persze vidám munka zajlott kint a Thunder Underground Recordingban, ahol korábban a Kyuss is dolgozott. Felemelő érzés volt ebben részt venni. Nagyon boldog vagyok! – nyilatkozta Kocsándi Miki, aki ha minden igaz a saját bandájával is kint készíti el lemezét.

A Green Machine gitárosa júliusban utazik újra az Egyesült Államokba, ahol már a Live produkció próbái fognak zajlani. Ebben az évben két turnéra is meghívta Garcia Mikit zenélni. Persze adódik a kérdés, hogy mi lesz a fiatal gitáros itthoni sorsa, hiszen tribute bulik és stoner koncertek állandó résztvevője.

„Megbeszéltem az énekesünkkel Peruval is, hogy nem adunk fel semmit. Viszont történtek átcsoportosítások az életünkben. A Green Machine saját lemeze a legfontosabb most és az első klipje. Ezen később már Garcával együtt fogunk dolgozni, de az összes poént ne lőjük még le!„ – zárta gondolatait a GM gitárosa. A banda következő bulija május 17-én lesz a Dürer Kertben.

augusztus 21.,
augusztus 22.,
augusztus 29.,