Hírek az Eradication háza felől

 


Következő hírlevelet Tanárki József  „Juszuf” küldte:

„Az idén 10 éves születésnapját ünneplő Eradication néhány hónapnyi hallgatás után ismét szárnyra kapott. Az I. Death by Metal fesztiválon debütált új gitárosunk Esze Attila meghozta a hiányzó pluszt a bandába és pár hónap alatt oszlopos taggá vált. Kelner Péter énekesünktől viszont 5 nagyon termékeny év után elválnak útjaink, így a szövegek nagy részben visszakerülnek Tanárki József gitároshoz, aki a korábbi magyar nyelvű Stigma kiadványokat hörögte fel.
_ELVALASZTO_

A zenekar az utóbbi években szinte csak külföldi bandákat felvonultató eseményeken szerepelt és szerencsére úgy tűnik, ez idén sem lesz másként. Jelenleg a szibériai Dehydrated brutal death bandával fűzzük szorosabbra kapcsolatunkat, ugyanis a morcos női frontemberrel nyomuló zenekar európai turnéjának magyar állomásain szinte kivétel nélkül az Eradication támogatja majd őket a színpadon. Az első komoly megmozdulás június 21-én Dunaújvárosban a Kaptár Music Pub-ban lesz, ahová egy ingyenes buli keretein várjuk az érdeklődőket. A felhozatalt székesfehérvári Absent Distance és az Eclipse of the Sun színezik majd, tehát zeneileg egy kellően széles és érdekes estén vehet részt a hallgatóság.
Ezt követően július 10-én a székesfehérvári Szabadművelődés Házában lépünk ismét színpadra szibériai cimboráinkkal. A további helyszínek egyelőre még szervezés alatt állnak.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy részt vehetünk az Age of Agony által szervezett Total War Fest második felvonásán, ahol a magyar underground death/black metal bandák krémjével játszhatunk majd július 12-én.

A plusz jó hír pedig, hogy új dalokra sem kell sokat várni, jó néhány szöveg született már és az új ötletek feldemózása is elkezdődött. Remélhetően ősszel stúdióba vonulhatunk, hogy aztán a kész anyaggal feleleveníthessük a munka és tanulmányok miatt félbeszakadt kapcsolatainkat néhány kisebb külföldi kiadóval. A következő anyag megjelenéséig pedig kérjük az Olvasókat, hogy élőben is kövessenek bennünket, hiszen a régi/új felállás koncertképesebb, mint bármikor!

Végezetül szeretnénk egy hatalmas köszönetet mondani közönségünknek és barátainknak a folyamatos támogatásért!”

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.