Dirty Dogs – határozatlan időre felfüggesztette működését

A következő közlemény a tatabányai Dirty Dogs zenekar Facebook oldalán olvasható:

Zenekarunk majd’ 7 év után 2015. február 12-én úgy döntött, határozatlan időre felfüggeszti működését.

Döntésünknek rengeteg oka van. Haldoklik a zeneipar, ezt mindenki tudja. CD-ket sem vesz senki, ez is köztudott. De az, hogy már koncertekre sem járnak az emberek, minket eléggé meglepett az elmúlt másfél-két évben. A Facebookon egészen népszerűek voltunk, vagyunk, de sajnos néhány lájk nem tud életben tartani egy rockzenekart. Mindig is a koncertekben hittünk, vártuk a találkozásokat régi és új ismerősökkel. Ezek az élmények inspirálták, vitték előre a bandát. Az efféle dolgok szerintünk kézzelfoghatóbbak, mint a letöltések és a lájkok száma.

_ELVALASZTO_

A fent leírtak mellett az sem tesz túl jót, hogy millió zenekar létezik és működik az országban, óriási túlkínálat van a csökkenő kereslettel szemben. A szomorú, hogy a populárisabb vonulatot képviselő, és a nálunk jóval híresebb zenészek is hasonlóan vélekednek manapság. A mi muzsikánk ráadásul rétegzene, így még kisebb tortából kell próbálnunk kiharapdálni azt a néhány apró falatot, amitől még éppen nem hal éhen a banda.

Sajnos nem csak a közönség lelkesedése csökkent az utóbbi időben, hanem vele együtt a miénk is. Egyre kevésbé láttuk azt, hogy megtérül a rengeteg energia, amit a produkcióra fordítunk, így megtört a lendület, és azt érezzük, hogy talán már mi sem tudjuk azt nyújtani, amit szeretnénk, szeretnétek, vagy amire igény van.

De nem szeretnénk panaszkodni, mert nagyon szép évek vannak mögöttünk, ehelyett inkább megköszönjük nektek a többéves támogatást, hogy ilyen sokáig kitartottatok mellettünk, és erőt adtatok nekünk ahhoz, hogy azzal foglalkozhassunk, amit igazán szeretünk.

Köszönjük, hogy hallgattatok, megnéztetek minket, köszönjük a sok fejrázást, csápolást, színpadra beugrálást, az ördögvillákat, a közös énekléseket, a mindig barátságos fogadtatást, az együtt-sörözéseket, beszélgetéseket, és nem utolsó sorban az építő jellegű kritikákat, amivel segítettetek helyükre billenteni a dolgokat. Köszönjük továbbá a koncertszervezőknek, kluboknak, fesztiváloknak, a különböző zenei portáloknak, újságoknak, hogy lehetőségeket biztosítottak a zenekarnak a fellépésekre, megjelenésekre.

Nagyon sok szép pillanatot kaptunk tőletek, és reméljük, hogy mi is legalább annyit tudtunk okozni nektek. Köszönjük!

The Dwarves The Dwarves
július 24.
Baroness Baroness
július 29.
FEZEN Fesztivál 2024 FEZEN Fesztivál 2024
július 30.