Dungaree – megjelent a második EP

Final Yell címmel jelenítette meg második EP-jét a négytagú szegedi southern rock formáció, a Dungaree. A blues-os alapokra fektetett, nyughatatlan gitárriffek továbbra is a zenekar védjegyei maradtak, a dalok mögötti életérzést pedig Horváth Zoltán gitáros az alábbi hívószavakkal fogalmazza meg: kamion, szakáll, kockás ing, sör.

Gyorsan történnek a dolgok az alig egyéves csapat körül; a korábban több zenekart megjárt tagok egy pillanat alatt megtalálták a közös hangot, gőzerővel kezdtek dalokat írni és koncertezni. Bemutatkozó EP-jük tavaly ősszel jelent meg, amelynek most érkezett meg a folytatása.

A nyitódalról elkeresztelt Final Yell három fajsúlyos dalt tartalmaz, amelyek már első hallgatásra is markáns és egyértelmű képet adnak a Dungaree zenei világáról. A tagok legfőbb célja az, hogy amit csinálnak, kizárólag belülről, őszintén jöjjön – nem szeretnének egy konkrét irányzathoz sem tartozni.

Szövegeik sötét, kritikus hangot ütnek meg; László Gergely énekes kinézetben Alex Turnerre, hangjában Eddie Vedderre hasonlít – Turner személyiségét utálja, Pearl Jam-es hangszínét pedig olyan rekedtséggel párosítja, ami mégis egyedivé teszi őt.

Sajátos módon, 5/8-os ütemmutatóval indul az EP a Final Yell című dallal, amelyet Dencs Dominik dobos az alábbiakkal jellemez: „Megpróbáltunk kiszakadni a jól megszokott kettőnégyből, amikor levittem ezt a páratlan groove-ot egy próbára, egyből beleszerettek a többiek. Az énekesünk, Geri olyan témát tolt rá, ami szinte az ének végleges verziója lett. Úgy éreztük, hogy valami hiányzik belőle – a koronát végül Zoli, a gitárosunk tette rá az elszállós, lassú résszel.”

A kislemez zárása, a Jar of Heart már indulásánál egy dögerős gitárriffet vág a hallgatóhoz. Az egész dalon olyan lendület húzódik végig, amit a lövöldözős jelenetek aláfestő zenéiből ismerhetünk. Azzal a céllal hozta létre a zenekar, hogy mindenkit felspanoljanak vele, és a szám végén csak annyit mondjon a hallgató: „Hú, bazdmeg.”

Az új EP meghallgatható a YouTube-on, vagy a Bandcamp-en:

<a href=”http://dungaree.bandcamp.com/album/final-yell”>Final Yell by Dungaree</a>

A Dungaree először élőben április 25-én, Szegeden mutatja be az új EP-t a Rongy kocsmában. 
A zenekar első, háromszámos EP-je, a Climb out of the River IDE KATTINTVA érhető el.

Hexvessel Hexvessel
április 24.