Satyricon – Turnéra viszik a teljes Nemesis Divina lemezt

2016-ban kereken 20 éves lesz a Satyricon egyik legfontosabb állomása, a Nemesis Divina. Ezt megünnepelendő, a csapat úgy határozott, hogy egyetlen turné erejéig, először és utoljára, teljes egészében lenyomja a lemezt. Emellett az albumot újra kiadják, amelyet maga Satyr fog remaszterizálni, de még a csomagolás is feljavított, kiegészített formában jut majd el a rajongókhoz.

Satyr a következőket fűzte a nem mindennapi eseményhez:

„Mi nem szoktunk ilyesmit csinálni, és nem is fog többször előfordulni. Ez a banda, tudhatjátok, nem arról szól, hogy a múltban áskálódik, viszont a zenekar 1996-ban kezdett el koncertezni, és ekkor jött ki a mindent eldöntő mérföldkövünk is. Az első három lemez közül a Nemesis Divina állta ki a legjobban az idő próbáját, ezért ez az egyetlen, amelyről a mai napig is játszunk dalokat élőben. Szóval, ha van egy lemez, amelyhez érdemes visszakanyarodni és megünnepelni, az a Nemesis Divina.

Minden a tízszeresére duzzadt a Nemesis Divinával. Azok, akik kedvelték az első két korongot, meglepődtek, hogy a zenét új szintre emeltük a harmadik lemezünkkel. Tulajdonképpen ekkor kezdték el az emberek igazán szeretni a Satyricont. Ez az album különleges helyet foglal el a zenekar történelmében. Egyszer csak elkezdtünk 80.000, majd 100.000 lemezt eladni, ami hihetetlennek tűnt a mi kis világunkban. Ez volt az a lemez, amelyet minden black metal rajongó meg akart venni. Ha azt mondjuk, hogy a black metal két hullámban határozta meg a műfajt — a 80-as évekbeli Bathory, Venom, Celtic Frost zenekarokkal és a 90-es évek norvég bandáival —, akkor tulajdonképpen egy maroknyi olyan lemezről és dalról kell először szót ejtenünk, amelyek definiálták a modern black metalt. A Nemesis Divina pedig egyértelműen egyike ezen lemezeknek és a Mother North egyike ezen daloknak.”