Ignite – januárban új lemez és dupla koncert

Tíz év után új albummal, és egy Európa-turnéval tér vissza a kaliforniai hardcorepunk rock banda, a Téglás Zoli vezette Ignite.
A legutóbbi, 2006-os Darkest Day című lemez után 2016. január 8-án napvilágot lát a Century Media kiadásában az „A War Against You” című album, rajta 17 punkrock felvétellel, köztük a korábban demóváltozatban már a netre kikerült „Falu” című dallal, amit a rajongók már az „új Place Called Home”-ként tartanak számon. Zoliék a januári Európa-turnét egy dupla budapesti koncerttel zárják, aminek a főváros legnagyobb rock klubja, a Barba Negra Music Club ad helyet.

„Idén januárban sokan lemaradtak a pesti koncertekről, mert hamar elfogytak a jegyek. Most mindkét koncert a Barba Negrában lesz, hogy biztosan beférjen mindenki, aki látni akar minket” -mondta el a koncerttel kapcsolatban Téglás Zoli, az Ignite magyar/amerikai frontembere, aki igazi zúzást ígér mindkét estére.

Az Ignite énekese a zene mellett új területen is nyitott: a veresegyházi gyökerekkel rendelkező Zoli, az amerikai White Rabbit Partners Media egyik vezetőjeként, a tervek szerint filmes és televíziós produkciók finanszírozását vállalja fel.
„Korábban is szó volt arról, hogy segíteni szeretnék azzal, hogy befektetőket hozok Magyarországra. Ezzel a céggel nagyon klassz dolgokat fogunk csinálni, ami pénzt hoz a magyar vállalkozásoknak. A média mellett kórházakat, drog rehabilitációs központokat és mentális egészségügyi intézményeket kívánunk nyitni és újranyitni itthon.”

Az Ignite január 13-án Lengyelországban kezdi meg lemezbemutató Európa-turnéját, Budapesten pedig 28-án és 29-én mutatják be programjukat.