Serocs – Közzétették a harmadik lemezüket

Egy nemzetközi brutális death metal zenekarról beszélünk, amikor a Serocs nevet emlegetjük. And When The Sky Was Opened a címe a soron következő lemeznek, amelyet meg is osztanak velünk a fiúk. A Comatose Music gondozásában november 27-én megjelenő lemez részleteiről korábban már beszámoltunk. Aki erről lemeradt, az az alábbiakban újra elolvashatja a zenekar gondolatait:

„Ez lett az eddigi legváltozatosabb lemezünk. Az album tematikája a háború pszichológiája, azt próbáljuk boncolgatni, hogy a nagy konfliktusok milyen hatással vannak az emberi elmére, úgy a megszállók, mint a megszállottak esetében. A lemezen minden szám között megvan az a kapocs, amelynek köszönhetően egy egységes zenei élményben lehet része a hallgatónak.”

Akela, Jó’vana Akela, Jó’vana
április 05.