Dark Funeral – újra lobog a pokol tűze



A legsötétebb sátánista svéd black metal horda, a Dark Funeral június 3-án a Century Media gondozásában adja ki hatodik albumát Where Shadows Forever Reign címmel, amiről az első klipes nóta, az Unchain My Soul máris megtekinthető.
 

„2016-ban elhozzunk nektek azt, amire régóta vártok: egy újabb epikus, Sátáni Szimfóniát! Nagyon várjuk már, hogy ti is rátehessétek a kezeteket, és élvezhessétek azt a művet, amit a jövőben a black metal referenciájaként fognak emlegetni. Ez lesz az eddigi legdinamikusabb és legváltozatosabb albumunk; de megnyugodhattok: a Dark Funeral magja és sötét lelke továbbra is él! – mondja egy interjúja során az új albumról Lord Ahriman a zenekar gitárosa, majd így folytatja.

– Hat év telt ez azóta, hogy utoljára meggyújtottuk a Pokol lángját, de ne féljetek: visszatérésünk minden eddiginél erősebb lesz. Új Sátáni Szimfóniánk teljesen új dimenzióba fogja helyezni a black metal műfajt. Sötét, melankolikus, kísérteties, filmzenei hatású és epikus – nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni új albumunk atmoszféráját!


A bandánkhoz méltóan ezúttal is komoly zenei határokat feszegetünk, és új, még sötétebb, még zordabb dimenzióba helyezzük a black metalt. A Where Shadows Forever Reign az eddigi legprofesszionálisabb, legtechnikásabb, legdinamikusabb legepikusabb albumunk. A korábbi lemezeinkhez viszonyítva, itt minden egyes dal saját spiritusszal és identitással rendelkezik minden eddiginél intenzívebb magaslatokba emelkedtünk. Attól függetlenül, hogy szereted az extrém black metalt, vagy sem, biztos vagyok benne, hogy ezen a lemezen találsz több olyan dalt is, ami bejön! Természetesen most is azon voltunk, hogy totális perfekciót vigyünk véghez, a zene, a dalszövegek, a hangszerelés, a produkció, a performansz és a borító tekintetében egyaránt. Ez utóbbit egyébként Necrolord készítette”.


Az új Dark Funeral album megjelenik normál tokos CD-n, limitált, fordított kereszt alakú digipakban ajándék poszterrel, többféle színű LP-n, valamint digitális formában.
Az albumról a Nail Them To The Cross című dal már korábban napvilágot látott hallgassátok meg ezt is.