Urn – klippremier új felállással



Egy új videoklippel mutatta be új felállását az Orlando-i dark gothic folk metalt játszó Urn.
A klip 2015-ös nagylemezük, az Epiphany címadó dalának hivatalos videoklipje, amiről a csapat így nyilatkozott:
“Az Urn többnyire mindig is azon negatív érzelmek katarzisa volt, melyeket mi mindannyian átéltünk. Ez a banda remekül összegzi mindazt, amit saját magunkról, másokról és a körülöttünk lévő világról tanultunk”.

A klippremierjével egyetemben a banda vadonatúj felállásának bemutatkozása is.Miután David Alusik gitáros az utóbbi időben session-zenészként segítette ki a bandát, felajánlották neki az állandó tagságot (David már 2003 óta részt vesz a banda turnéin, mint technikus). A gitáros természetesen elvállalta a posztot.

Nagyon örülünk, hogy végre hivatalosan is sorainkban tudhatjuk David-et.” – közölte az Urn frontembere, Dominic St. Charles. “David rendkívül pozitív energiával látta el a zenekart az elmúlt években. Ez egyértelműen meglátszott a koncerteken is. Ami a legjobb az egészben az, hogy annak ellenére, hogy egy tapasztalt veteránról van szó az ő hozzájárulása folyamatosan új perspektívákkal és dinamikával látja el bandánkat. Egyszóval: izgatottan várjuk, mit hoz a közös jövő!

A zenekar új felállása hamarosan nekilát negyedik nagylemezének, ami várhatóan 2017 elejére készül el.
 


Combichrist, Megaherz Combichrist, Megaherz
szeptember 25.
Vinnie Moore Vinnie Moore
szeptember 26.
Liturgy, Áron Porteleki Liturgy, Áron Porteleki
szeptember 26.
IHE Slam Party IHE Slam Party
szeptember 27.