Bloody Hammers – cenzúrázott albumborító



A Charlotte-i occult doom metal csapat a Bloody Hammers nemrég bemutatta negyedik augusztus 5-én megjelenő Lovely Sort Of Death című nagylemezének borítóját és The Reaper Come klippremierét.

A közelgő album borítóját  azonban cenzúráznia kellett a bandának. Anders Manga énekes-basszusgitáros, aki zongorista feleségével, Devalliával működteti a zenekart a következőket nyilatkozta az új mű kapcsán:
Nagy-Britanniai forgalmazónknak nem tetszett az eredeti lemezborító, ezért ragasztószalaggal le kellett takarnunk a kép borzalmasan sértő részleteit.
 

A frontember azt is hozzátette, hogy karrierje során sosem rögzített még ennyire sötét albumot. „A Lovely Sort Of Death egy zord ösvény, ami megnyitja a túlvilágra vezető kapukat.
Egy magas hegy tetején élünk, ahova csak egy meredek földút vezet; így amikor elkezd esni a hó, napokon keresztül a házban ragadunk. Szerencsére ennek az elszigeteltségnek is megvan az előnye, mivel ilyenkor jön elő a sötét dalszerzői hangulatom. Lévén mostanában elég sokszor volt ez a helyzet, az új lemez jóval sötétebb lett, mint a korábbiak. Ettől függetlenül a dalok néhol igazán súlyosak és kemények, de ezúttal inkább arra törekedtem, hogy több atmoszférát vigyek bele az anyagba. Stílusát tekintve egy meglehetősen változatos album született, és én nagyon büszke vagyok rá. Ez a kedvenc lemezem az összes közül.


A doom házaspár időközben egy új klipet is készített a közelgő album Bloodletting On The Kiss című nyitódalára.
 


Bloody Hammers – cenzúrázott albumborító (2 komment)