Deicide – Steve Asheim a készülő új albumról

A Deicide nevű hírhedt death metal brigád három évvel ezelőtt adta ki az In the Minds of Evil című lemezt, és most nagyon úgy néz ki, hogy a következő korong zöme is megszületett már, de várhatóan csak jövőre jön ki. Steve Asheim dobos a következőket említette az új anyagról:

„Nyolc-kilenc dallal készültünk el eddig, ezt még megtoldjuk hamarosan 3-4 nótával, de csak a turné befejeztével esünk neki a dolognak. Ha már összedobtuk azt a 10-12 dalt, vagy amennyi lesz, bevonulunk a stúdióba, felrántjuk a dobot, meg a többit, de csak valamikor az év végén, hogy majd jövő év elején megjelentessük. Kétlem, hogy idén kiadnánk bármit is.

A megszokott stílusban és módszerekkel fogunk dolgozni. Minek térjünk el valamitől, ami már bevált? Mi mindig is a súlyos riffekre helyeztük a hangsúlyt. Az új dalokat megpróbáljuk még súlyosabbra venni, ennyi az egész. Kicsit fura, mert amikor az előző lemez kész lett, azt mondtam magamnak: eh, nem vagyok elszállva az új daloktól. Aztán kiderült, hogy mégis jó lett úgy, ahogy volt. Az új dalokkal is ez a helyzet. Jelenleg az az érzésem, hogy lehetnének jobbak is, de rajta vagyunk a szeren, dolgozunk azon, hogy jobbak legyenek, mint az előző korong dalai.

És hogy mi inspirál minket? Hát, mi csak súlyosak akarunk lenni. Van egy stabil felállásunk, jól összpontosítunk a feladatra, és úgy gondoljuk, hogy össze tudunk hozni valami frankót, mivel többé-kevésbé egy hullámhosszon vagyunk. Szóval, ha jó riffeket írunk, és elég energiát fektetünk a dalokba meg a turnéba, akkor, úgy gondolom, kiadunk még pár albumot és folytatjuk a ténykedésünket. Mi jól érezzük magunkat, élvezzük a dolgot, és csináljuk, ameddig bírjuk.”

Vélemény, hozzászólás?

Deicide – Steve Asheim a készülő új albumról: 4 komment

  • angelgrinder angelgrinder szerint:

    [quote=Nagaarum:3f93b798]

    Te tényleg azt hiszed, hogy Glen Benton maga az őserő?
    Másrészt mivel egy viszonylag egy ismert death csapat frontembere, még ha nagyon felhúzná valaki, sem gyanítom, hogy merne tettlegességig elmenni, mivel másnap a rock/metal média ezzel nyitna.
    Te jó ég! Egy ilyen kilúgozott agyú félkegyelműről folytatok vitát, mint Benton?
    Hol a törlés gomb???
    [/quote:3f93b798]
    Ki mondta,hogy maga az őserő? 😀 Az meg,hogy elmerne-e tettlegességig menni az elkövetett hülyeségeiből nyilvánvaló…:-)

  • angelgrinder angelgrinder szerint:

    “Jelenleg az az érzésem, hogy lehetnének jobbak is, de rajta vagyunk a szeren, dolgozunk azon, hogy jobbak legyenek, mint az előző korong dalai.”
    Ezzel nem mondott semmi rosszat,pláne azt nem,hogy “nem olyan acélos,mégis megfelel nekik”. Benton meg tényleg fura lett az utóbbi időben,meg vannak hülye nyilatkozatai/tettei, de kíváncsi vagyok,hányan mernétek elé állni,ha balhéról lenne szó 🙂

  • mcfrost1977 mcfrost1977 szerint:

    Nem úgy volt vala, hogy Benton átadja testi és szellemi javait a Sötét Nagyúrnak? Beijedt tán? A sötétben valaki megijesztené, lehet be is fosna!
    Egy igazi műmájer banda lett belőlük, pedig az első kettő lemezük a mai napig etalon.

  • farrrkas farrrkas szerint:

    Egy ilyen nyilatkozat után a legkisebb mértékben sem vagyok kíváncsi az új lemezükre. A Serpents of the Lighttal befejezőleg hatalmas dolgokat alkottak, érezni lehetett az erőt, az ihletettséget. Aztán még két soron követő lemezt megvettem eredetiben (de nem kellett volna), és le is tettem róluk. Volt még jobb próbálkozásuk is, amikor szép szólókkal, merészebb, rájuk kevésbé jellemző megoldásokkal igyekeztek fejlődni, és ezt díjaztam is, mert azt éreztem, hogy van bennük lelkesedés, de mára már nulla. A 2013-as lemez, például, nem más, mint egy Deicide-klisékkel összekötött üres, lélektelen stílusgyakorlat.

    Erre jön ez a nyilatkozat… Hogyan álljak én hozzá, ha ők is tudják, hogy nem túl acélos, amit kihoznak, mégis megfelel nekik? Tényleg csak a csőlátású fanatikusokat akarják kiszolgálni? Gyári szalagmunka lett az, amit csinálnak, semmi több. Tele fásultsággal. A rutin miatt kisujjból kihozzák a kötelezőt, de a hajdani erő, a plusz töltet sehol. Nincs törekvés, egyszerű munkások lettek, nem művészek. Sajnálom, mert nagyon szeretem a régi lemezeiket.

október 18.,
október 19.,