Brain Drain – Újabb szöveges videó a karcagi brigádtól


A karcagi Brain Drain zenekar őszi és zord hangulatú szöveges videóval jelentkezett, amely jól tükrözi a négyes fogat készülőben lévő új lemezének zenei irányzatát. A dal címe „Madárijesztő”, amely egy öregedő embert szimbolizál, aki jó akarata ellenére nem sok hálát kap az élettől, rendszeresen bántják, majd végül feladja harcát az örökös szembeszéllel.

A zenekar egyébként nem annyira fiatal már, ezen a néven a negyedik évében jár, s habár nem koncertezi betegre magát, fel-feltűnik néhány nagyobb eseményen (pl. EastFest). Idén részt vett Budapesten „A holnap sztárja” országos tehetségkutatón, ahol a második helyet érte el júniusban és több szabadtéri koncertet is maga mögött tudott.

Az eltelt időszakokban a tagcserék után stabilizálódó bandába Borsos Bence is beilleszkedett és a társaság zeneileg talán erősebb lett, mint valaha volt.

Felállás:
Törőcsik István – dob, ének
Nagy Péter – gitár
Perge Tibor – gitár
Borsos Bence – basszusgitár

Hexvessel Hexvessel
április 24.