Dark Tranquillity – Forward Momentum – klippremier



November 4-én Atoma címmel érkezik a svéd dallam-death metalos Dark Tranquillity új albuma. Az albumról korábban már bemutatott The Pitiless daluk koncert és promo videója után, most itt az első hivatalos klip, a Forward Momentum.


A Dark Tranquillity-nek ez az utolsó albuma, amit Martin Henriksson gitárossal közösen készített. Mint az néhány hónapja kiderült, Henriksson „elvesztette zenei iránti szenvedélyét”, ezért a lemez felvételei után kilép a bandából.

A zenekar közleménye szerint: „Nagy kihívás volt az új anyag megírása és rögzítése, de egy roppant változatos lemezt tettek le az asztalra, több aspektusból prezentálván a Dark Tranquillity tipikus hangzását.”

A Dark Tranquillity dobosa, Anders Jivarp néhány hete így beszélt az új lemezről:

„Az új album 95%-át én írtam és ebből kifolyólag nagyon gitár-orientáltra sikeredett. Még nekem is meglepő, hogy egy dobos és egy billentyűs hogy tud megalkotni ennyi gitár riffet (haha). A Construct album más volt, ott nem alkalmaztunk ennyi gitárt. Most viszont azt kell mondanom, hogy sok hallgatónak fog meglepetést okozni ez az új anyag. Valószínűleg azt fogják majd mondani, hogy. – Oh, ez úgy szól, mint a régi Dark Tranquillity, csak egy kicsit több a gitárral. Szóval szerintem ebbe az irányba haladtunk, és jól is tettük. Szóval majd meglátjuk, mi sül ki a dologból. Az biztos, hogy nem lesznek lassú számok, és az is, hogy nem csak én leszek teljes mértékig elégedett a végeredménnyel.”
Hexvessel Hexvessel
április 24.