Kreator – Gods Of Violence – klippremier


Mint, ahogy arról korábban már beszámoltunk, jövő év januárjában új nagylemezzel jelentkezik a német thrash metal legenda, a Kreator. A Mille Petrozza gitáros-énekes által vezetett csapat új albuma, január 27-én, Gods Of Violence címmel a Nuclear Blast kiadásában kelül majd forgalomba.

Az albumra 11 új szám került fel, 52 percben, amelyről előzetesként itt van a címadó dal hivatalos videoklipjének premiere, amit a híres lengyel filmes stáb, a Grupa13 rendezett.


Mille Petrozza a klippel kapcsolatban elmondta: „A Gods Of Violence volt az első szám, amit erre az albumra megírtam, így eleve úgy voltam vele, hogy ennek kell lennie a címadónak. E kifejezésben egyébként is benne van minden, amiről a Kreator ismeretes, pont úgy, ahogy nem mellesleg az album összes dalában is.

Az album borítóját Jan Meininghaus készítette, aki korábban már dolgozott a Kreator-nek, és többek közt illusztrált az Accept-nek, az Overkill-nek és a Bolt Thrower-nek is.
 

Kreator – Gods Of Violence
(Nuclear Blast)

1.Apocalypticon
2.World War Now
3.Satan Is Real
4.Totalitarian Terror
5.Gods Of Violence
6.Army Of Storms
7.Hail To The Hordes
8.Lion With Eagle Wings
9.Fallen Brother
10.Side By Side
11.Death Becomes My Light


Hexvessel Hexvessel
április 24.