ANTAL – jön az ALONE lemez


A fővárosi ANTAL zenekar 2015-ben alakult és azóta rengeteget formálódott. A csapat eddig duóként funkciónált, de perpillanat úgy néz ki, hogy megtalálták a basszusgitárosukat.

A kezdeti hardcore punktól eltérve zenéjük folyamatosan változott. Második, Aratás című albumuk után december 3-án, ALONE címmel megjelenő új lemezükön már egy merőben más, új anyaggal rukkolnak elő. Ami érződik előzetes daluk, a  The Funeral videóján is.


Azt írják a hatásaik főként, a groove metalban és a stoner-doom zenében találhatóak meg.

Várjuk hát az Alone-t, de addig is ismerkedjetek a csapat korábbi anyagaival, melyeket a Bandcamp oldalukon keresztül akár ingyért is beszerezhettek.

szeptember 17.,
szeptember 18.,