Oceanwake – hangulati alkonyzóna


A finn Oceanwake együttes zeneileg valahol a doom és a post-metal közötti depressziós “hangulati” alkonyzónából származik. Hamadik stúdióalbumok Earthen címmel, március 10-én jelenik meg.

Az album első előzetese a Vesa Ranta és Harri Haataja rendezésében készült Storm Sermon (2nd Movement) című daluk hét perces kisfilmje, ami egyben az album nyitó dala is és, ami önnön valóságában 21 perces.


Ezen a lemezen megpróbáltuk egy kicsit kitolni a határokat; és mindvégig a megérzéseinket követtük. Habár az album egyes részei úgy tűnhetnek, mintha nem evilágiak lennének, de garantálhatjuk, hogy zenénk minden másodpercének megvan a maga célja. Érzésünk szerint még a legváratlanabb pillanatok is rezonálnak mindazzal, amit a korábbiakban csináltunk, zenei kísérletezés címszó alatt. Minden bizonnyal ez az Oceanwake legnagyobb erőssége
 
augusztus 24.,
augusztus 24.,
augusztus 29.,